Nadia Comănecit, az ünnepelt román tornászt követte, megalázta és bántalmazta a Securitate. De nemcsak a titkosrendőrség, hanem edzői is mostohán bántak vele. Egy most megjelent könyvből kiderül, mi történt, mielőtt 1989-ben Nyugatra szökött.
Amikor 14 éves korában, az 1976-os montréali nyári olimpián Nadia Comăneci először érte el a tökéletes 10 pontot, az eredmény még a kijelzőtáblát is meglepte; az eszköz meghibásodott.
Comăneci hibátlan landolással koronázta meg a levegőben bemutatott szaltókat és forgásokat. Az egész mindössze 19 másodpercig tartott, de örökre beírta vele magát a történelembe.
A komoly arckifejezésű, sötét szemű tinédzser rámosolygott a zsűrire, és már melegített a következő versenyszámra, a gerendára, amikor szokatlan eredmény villant fel a tablón: 1.00.
A berendezés nem tudott 10.00-t mutatni, mert ilyen még nem volt a sportág történetében.
Comăneci további hat tökéletes tízes eredményt ért el a 45 évvel ezelőtti olimpiai játékokon, és világszerte milliók szívébe lopta be magát.
Az 1976-os júliusi napok óta eltelt évtizedekben filmek és könyvek sokasága mesélte el a tornász történetét és azt, hogyan disszidált Romániából egy hónappal a kommunizmus 1989-es összeomlása előtt.
Sötét titkok
Az viszont, hogy milyen volt az élete Ceaușescu Romániájában, a tornászok elit világában, és hogy pontosan hogyan szökött meg, továbbra is homályban maradt.
Stejărel Olaru történész új könyve, a Nadia és a Securitate feltár néhány sötét titkot és betekintést nyújt abba, milyen elképesztő módon figyeltette meg Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor a fiatal tornásznőt, aki propagandaszempontból aranyat ért az elszegényedett országnak.
A cselekmény, amely főként a hírhedt kommunista titkosrendőrség azóta a titkosítás alól feloldott aktáira támaszkodik, Comăneci 1989. novemberi veszélyes szökésével kezdődik.
Egy teliholdas éjszakán egy Ghita Talpos nevű pásztor hat embert vezetett át egy hatórás gyalogút során, elkerülve a román határőröket, Magyarországra.
Talpos csak aznap este tudta meg, hogy Comăneci is a csoport tagja volt.
„Meglepett és megijedtem – meséli a könyvben. – Megittam két pohár bort, hogy ha elkapnak, legalább az legyen a mentségem, hogy részeg voltam.”
Comăneci november közepén tervezte meg a szökést, miután egy bukaresti partin összefutott Constantin Panait román ellenzékivel.
„Kihasználta a nő labilis természetét. (…) Nadia úgy vélte, hogy a találkozás olyan volt, mintha hirtelen kinyílt volna egy ablak, és friss szél fújt volna be rajta” – írja Olaru, aki szerint Comăneci érezte, hogy a férfi új jövőt ígér neki.
Évekkel később azt állította, hogy Amerikába való megérkezése után Panait fogva tartotta és elvette a pénze egy részét.
Feloldott akták
Amikor a csoport átért Magyarországra, a hatóságok vissza akarták küldeni egy részüket Romániába. Comăneci azonban ragaszkodott ahhoz, hogy mindenkivel ugyanúgy bánjanak.
A Securitate 13 éves korában kezdett kémkedni Nadia után, nem sokkal azután, hogy 1975-ben dobogós lett a norvégiai Skienben rendezett tornász-Európa-bajnokságon. A megfigyelés egészen addig folytatódott, amíg meg nem szökött.
„Több tucat, talán több száz ember kémkedett a tornászok és edzők után (…) egy bonyolult hálózat” – mondta Olaru a Szabad Európának.
„Ez egy olyan könyv, amelyet meg kellett írni – mondta a történész a Szabad Európának. – Összehasonlítottam azt, amit találtam, azzal, amit Nadia mondott. Voltak egymásnak ellentmondó információk.”
A történész több ezer oldalnyi Securitate-aktát nézett át a kutatómunka során.
A Securitate-anyagok jelentéseket tartalmaznak az 1981-ben az Egyesült Államokba disszidált, ellentmondásosan megítélt edzők, Károlyi Béla és felesége, Márta olykor brutális edzésprogramjáról. Károlyiék később nagy sikerrel készítették fel az amerikai tornászválogatottat és vezették az ország egyik legkiemelkedőbb tornásziskoláját.
„A Securitate ügynökei követték a tornászokat, lehallgatták a telefonokat, elfogták a levelezést. Az volt a feladatuk, hogy szemmel tartsák Nadiát és az edzőket” – mondta Olaru.
George Gorgoi, aki 1978-tól az 1980-as moszkvai nyári olimpiai játékokig volt Nadia edzője, a Szabad Európának elmondta: nem lepték meg a titkosszolgálat módszerei, amelyekről a könyvben olvasott.
Néhány ügynökről, például a csapat orvosáról és a csapat koreográfusáról, Pozsár Gézáról tudott, mivel voltak barátai a Securitatéban.
A könyvből kiderül, hogy a tornászokat gyakran verték, gorombán beszéltek velük és megvonták tőlük az ételt, hogy soványak maradjanak.
A beteg vagy sérült tornászoktól néha megtagadták az orvosi ellátást, és még a vizet is adagolták – derült ki az aktákból. Az ilyen módszerek segítettek abban, hogy kontroll alatt tartsák a fiatal lányokat.
A „szadista” edző
A koreográfus Pozsár – fedőneve Nelu ügynök – ezt írta Károlyi Béláról: „Általánosságban véve közömbös az emberi szenvedés iránt.”
Károlyit „szadistának” nevezte, és azt mondta, hogy még azzal is kínozta az éhező tornászokat, hogy steaket tett eléjük.
Gorgoi a Szabad Európának azt mondta, hogy Károlyi „nagyon energikus és kitartó volt, és nem fogadott el kompromisszumokat”.
„Nem volt szíve; nagyon mohó, de nagyon jó edző volt, nagyon keményen készítette fel a lányokat a versenyekre” – tette hozzá.
Király nehéz jelleméről Gorgoi a következőt mondta: „A cél szentesíti az eszközt”, és azt magyarázta, hogy a lányok súlyát kordában kellett tartani, hogy megfeleljenek a sportág követelményeinek.
Nem hajlandó jobban bírálni Károlyi Bélát, mondván, hogy „most már Alzheimer-kóros, és nem szép dolog rosszat mondani róla”.
„Az egyik dolog, amit Károlyitól tanultam, hogy az emberi testben hatalmas erőforrások vannak” – mondta Gorgoi, és elmesélte egy tornász történetét, akinek a tornateremben végzett edzések annyira leszedték a bőrét és a húsát, hogy a tenyerén már kilátszott a csontja.
Károlyi fogott „egy maréknyi magnéziumport, rátette a sebére, és azt mondta neki, hogy csináljon egy másik gyakorlatot”.
Gorgoi szerint Károlyi figyelmen kívül hagyta a csapatorvos tanácsát, és a sérült tornászt elküldték egy versenyre, ahol párhuzamos korláton kellett gyakorlatokat bemutatnia.
Olaru a Szabad Európának elmondta, hogy Károlyi Béla „brutális volt az edzőteremben, de az edzőtermen kívül játékos és bonviván módon viselkedett a fiatal tornászokkal”.
Hozzátette, hogy Károlyi Márta „szigorú volt a tornateremben és azon kívül is”, amit Gorgoi is megerősített.
Ioan Popescu Securitate-tiszt, a román nemzeti tornászküldöttség hivatalos tagja 1977-ben feljelentést tett, amikor a csapat Spanyolországban tartózkodott.
„Károlyi Béla (…) megsértette, sőt meg is verte Nadia Comănecit és a háromszoros montréali olimpiai érmes Teodora Ungureanut, mert nem volt megfelelő a súlyuk a versenyhez” – írta Popescu.
Popescu egyike volt azoknak a tiszteknek, akik néha ételt csempésztek az éhes tornászoknak, így Comănecinek és Ungureanunak. A lányok néha meg is szöktek, de aztán a Securitate visszahozta őket.
Károlyi rendszeresen „érmes tehén” (vaca medialiata) és más nevekkel illette Comănecit.
„A levegő hizlal”
A tornászokat gúnyosan figyelmeztették a súlyukra. Károlyi 1977-ben egy mexikói turné előtt azt mondta Comănecinek, hogy „Ott levegőt kell enned. De vigyázz, a levegő hizlal.”
Néhány tornásznál – nem meglepő módon – étkezési zavarok alakultak ki, áll a könyvben.
A tornászok néha annyira éhesek voltak, hogy fogkrémet ettek. Amikor a mosdót használták, az egyik beszámoló szerint figyelték őket, nehogy vizet igyanak a vécéből.
„Nyitva kellett hagynunk az ajtót, amikor vizeltünk – mondta Rodica Dunca egykori tornász a Pro Sportnak 2002-ben adott interjújában, amely a könyvben is szerepel. – Attól féltek, hogy vizet iszunk (…) Akkor is őriztek, amikor zuhanyoztunk, hogy ne tudjuk felfelé billenteni az arcunkat, hogy vizet igyunk.”
„Ha megúsztuk egy veréssel, boldogok voltunk – mondta Dunca. – Volt olyan nap, hogy folyt a vér az orrunkból."
Az elit tornatáborba beszivárgott ügynököknek köszönhetően a kommunista rezsim tudta, mi történik az edzők és a tornászok között.
Időnként kommunista pártfunkcionáriusok, sőt maga a Ceauşescu házaspár is közbelépett, hogy enyhítse a feszültséget.
Az első disszidálás
Károlyiék 1981. március 30-án disszidáltak, amikor Pozsárral együtt kisétáltak a New York-i szállodájukból. Ugyanezen a napon lőtt rá egy merénylő Ronald Reagan elnökre, ezért a szökés nem kapott nagy figyelmet.
Béla az 1984-ben többszörös aranyérmes Mary Lou Retton edzője és az 1992-es olimpiai játékok amerikai válogatottjának vezetőedzője lett.
Márta az 1996-ban Atlantában aranyérmes csapatot készítette fel.
Károlyiékat később azzal is megvádolták, hogy visszaéltek a gondjaikra bízott tornászlányokkal a texasi Károlyi Ranchon, ahol az elítélt pedofil sportorvos Larry Nassar többtucatnyi lányt és fiatal nőt molesztált. Nassar jelenleg többszörös életfogytiglani börtönbüntetését tölti.
A házaspár tagadja, hogy tudott volna Nassar bűntetteiről, de néhány sportoló azzal vádolta őket, hogy szemet hunytak felette.
Károlyiék kiváltságos életet éltek a kommunista Romániában, ahol az alapvető élelmiszerek és a fűtés hiánya, valamint az áramkimaradások mindennaposak voltak. Bár részük volt a luxusnak számító külföldi utazásokban, de egyesek szerint az éjjel-nappali felügyelet még nekik is túl sok volt.
Olaru szerint az is motiválhatta a disszidálásukat, hogy talán attól féltek, hogy hamarosan kiesnek a politikai vezetők kegyeiből.
Gorgoi azt mondta a Szabad Európának, hogy fogytán volt az idejük, és nem volt több Comăneci-kaliberű tornászuk.
Politikai arany
Comăneci politikai aranyat jelentett Ceauşescu számára a szó minden értelmében. Emiatt szigorúan őrizték.
Amikor az ABC amerikai televíziós csatorna Romániába utazott, hogy tudósítson Comăneci 1984-es visszavonulásáról, a Securitate a riport készítése közben is szemmel tartotta Chris Henkel sportriportert és Kurt Thomas világbajnok tornászt.
A könyv szerint azt gyanították, hogy Thomas 1981-ben megpróbálta rávenni Comănecit, hogy disszidáljon, és azt tervezte, hogy „elrabolja” Bukarestből.
Comăneci hazai és külföldi bemutató tornákon vett részt, amelyek idővel dollármilliókat hoztak Romániának.
„Ez sokkal többet hozott (…) de a pénz soha nem jutott el a tornászokhoz vagy az edzőkhöz” – mondta Olaru.
„Észrevettem, hogy egy-egy nagyobb nemzetközi verseny után Ceaușescu külföldi utakra indul – mondta. – Comănecinek nagy hírneve volt, ami nemcsak a román sportnak volt jó, hanem Romániának is. Nicolae Ceaușescu kihasználta a hírnevét, személyesen és politikai értelemben is.”
„Bár Nadia tudott a megfigyelésről (…) nem fogta fel annak mértékét. Nagyon összetett művelet volt” – mondta Olaru.
Olaru szerint a megszállott kémkedésnek talán egy másik, személyesebb oka is volt.
„Mindenféle információt gyűjtöttek (…) a magánéletéről, a tornászkarrierjéről, a családjával, az edzőivel, a kollégáival, a küldöttségi tisztviselőkkel, a nomenklatúra tagjaival való kapcsolatáról, mindent megfigyeltek, kivéve egy dolgot.”
A diktátor fia
„Nem volt szó a Nicu Ceaușescuval (Ceaușescuék legkisebb fiával) való kapcsolatáról. A Securitate nem említhette a Ceaușescu-családtagok nevét az aktáiban” – mondta.
Olaru elmondta, hogy vannak tanúvallomások a kettejük állítólagos kapcsolatáról. Comăneci ragaszkodott ahhoz, hogy a kapcsolat szigorúan szakmai volt.
„Nadia Comăneci magánéletét nem érintettem a könyvemben, mivel történészként ez nem az én feladatom. A Nicu Ceauşescuval való kapcsolatot azért említettem, mert politikai szempontból relevánsnak tűnt” – mondta.
Szerinte az állítólagos kapcsolat magyarázza azt az intenzív figyelmet, amely a tornától való 1984-es visszavonulása után Comănecire irányult.
Gyanús magyarok
Ceaușescu gyanakvással tekintett Károlyiékra.
Akárcsak a Securitate-besúgó, koreográfus Pozsár, a házaspár is a romániai magyarsághoz tartozott.
Pozsárnak szoros kapcsolata volt Károlyiékkal és a tornászokkal, és úgy tűnik, ő volt a Comăneciről és Károlyiékról legtöbbet jelentő informátor.
„Pozsár Géza kulcsfigura volt. Megkértem, hogy mondja el a véleményét, de visszautasította. Kár, mivel a visszaemlékezése nagyon értékes lett volna” – mondta Olaru.
Pozsár a Szabad Európának sem akart interjút adni, arra hivatkozva, hogy hamarosan könyvet ír.
Gorgoi szerint Olaru könyve „elmondja, mi történt, hogyan történt. Kutatáson alapul, és megpróbálja bemutatni a tornászélet valóságát és a romániai társadalmi helyzetet.”
Olaru azt mondta, hogy Comăneci támogatta a kutatásai egy részét, és némileg kontextusba helyezte a történteket.
„Azt mondta, hogy ezt a témát lezártnak tekinti, és már mindent elmondott a saját könyvében és az évek során adott interjúkban.”
Olaru viszont folyamatosan tájékoztatta Comănecit kutatása eredményeiről, és segíteni próbált a Securitate-archívum értelmezésében.
Comăneci nem válaszolt a Szabad Európa megkeresésére.
Menekülés Romániából
Az 1989. november 27-én éjjel történt szökés híre majdnem akkora port vert fel, mint a tökéletes 10 pont – csakhogy Romániában nem számoltak be róla.
„A román sajtónak nem volt szabad beszámolnia a szökéséről, mivel az negatívan hatott volna ki a rezsimre – mondta Olaru. – De nem volt egyetlen más ország sem, ahol ez ne lett volna hír” – tette hozzá.
„Szerencsém volt, mivel a Securitate megkönnyítette a munkámat. Jelentett arról, amiről a sajtó írt, és nem kellett a nemzeti könyvtárba mennem, mivel minden megvolt a Securitate archívumában.”
Olaru elmondta, hogy sok felhajtás volt és sok álhír keringett a szökés körül, de néhány médium, köztük a Szabad Európa Rádió müncheni román szolgálata kiegyensúlyozottan tudósított a történetről.
A szökés után a Securitate lehallgatta Comăneci édesanyjának lakását és „lehallgatták a telefonját. A családtagokat megfigyelték. Ki akarták deríteni, ki segített neki megszökni, és hogy kapcsolatban volt-e a családdal.”
„Nadia édesanyja, Stefania Comăneci mindennap hallgatta a Szabad Európa Rádiót, és felvette a Nadiáról szóló híreket (…) éjjelente újra és újra meghallgatta. Mindennap ezt csinálta.”
Ami a tényleges szökést illeti, Olaru azt mondja, hogy „két héttel korábban, még Bukarestben tervezték el”. Azt mondja, nincs bizonyíték arra a két, széles körben elterjedt összeesküvés-elméletre, hogy a szökést a CIA szervezte volna meg, vagy a Securitate egyik csoportja támogatta volna.
Az utóhatás
Comăneci jelenleg Oklahomában él az 1984-ben olimpiai aranyérmes tornász férjével és fiukkal, Dylannel.
A verésekről nyilvánosan nem beszélt a Letters to a Young Gymnast (Levelek egy fiatal tornászhoz) című könyvében, de elismerte a fizikai bántalmazás tényét két román újságírónak adott, de nem publikált interjúban. A beszélgetés idején lehallgatták a szobáját.
Úgy tűnik, a texasi farmjukon nyugodt életet élő Károlyiékkal is kibékült.
„Úgy gondolom, hogy kibékültek, és nincs köztük többé harag” – mondta Olaru.
„Törődik az imázsával, és teljesen érthető, miért teszi. Nincs olyan sportoló Romániában, akinek jobb lenne az imázsa, mint neki” – mondta.
„Tornászok egész generációit inspirálta, akik utána jöttek, és célt akartak kitűzni maguknak az életben – teszi hozzá Olaru. – Nemcsak arról volt szó, hogy olyanok akartak lenni, mint Nadia, hanem meg akarták valósítani azt a lehetetlent, amit elért.”
Gorgoi, aki először Izraelbe, majd a nyolcvanas évek végén az Egyesült Államokba emigrált, így foglalja össze a legendás sportoló csodagyerek lényegét.
„A sportban időről időre felbukkan egy zseni. Ő a tornászok zsenije.”
