Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Csodafegyver vagy propagandaeszköz? Először vethették be Oroszország új generációs rakétáját


Egy orosz MiG-31es egy Kinzsal ballisztikus rakétával 2018-ban
Egy orosz MiG-31es egy Kinzsal ballisztikus rakétával 2018-ban

Oroszország március 19-én azt állította, először vetett be új generációs hiperszonikus rakétákat Ukrajnában. Ezek a hangsebesség több mint ötszörösével repülő fegyverek, amelyek képesek kikerülni a rakétavédelmi észlelő rendszereket.

Orosz jelentések szerint a Kárpátalja melletti Ivano-Frankivszk régióban egy földalatti katonai raktárat semmisítettek meghiperszonikus rakétákkal március 17-én. Ha a jelentés igaz, ez volt az első alkalom, hogy Ukrajnában ilyen fegyvert vetettek be.

Először ismerik el nehézfegyver bevetését

Igor Konaszenkov, az orosz hadügyminisztérium szóvivője elmondása szerint a KH-47M2 Kinzsal típusú, repülőről kilőhető rakétákat vetettek be. Ezeket a rakétákat 2018-ban mutatta be az orosz hadsereg más újonnan fejlesztett fegyverekkel együtt, és éles helyzetben eddig egyszer sem használták őket.

A légicsapást egyelőre az ukrán fegyveres erők és független források nem erősítették meg.

Az ukrán háború során ez az első alkalom, hogy Oroszország beismerte nagy pusztító erejű fegyverek bevetését. Helyszíni beszámolók és felvételek viszont arra utalnak, hogy az invázió kezdete óta többször használtak olyan fegyvereket, mint az Iszkander ballisztikus rakéták, vagy úgynevezett termobárikus bombák (vákumbombák), amelyek a legnagyobb robbanó erejű konvencionális bombáknak számítanak. Használatukat a genfi egyezmény is tiltja.

Putyin szerint a NATO-nak nincs rá válasza

Vlagyimir Putyin elnök decemberben azt mondta, hogy Oroszország világelső a hiperszonikus rakéták terén, amelyeket sebessége és manőverezőképessége miatt egyetlen ma ismert NATO-rakétaélhárító rendszer sem tud elfogni.

A most emlegetett Kh-47M2 Kinzsal légiballisztikus levegő-föld rakéták többféle robbanófejjel felszerelhetők (akár nukleárissal is), különlegességük a rakétahajtómű sebessége és manőverezőképessége. Az oroszok szerint állítólag képesek elérni a Mach 10-es (a hangsebesség ötszöröse) sebességet, és akár 2000 km-et is megtenni. A Kinzsal Tu-22M3 bombázókról vagy MiG-31K vadászgépekről indítható.

Valóban felborítja az erőviszonyokat?

A washingtoni székhelyű CSIS (Center for Strategic and International Studies) kutatóintézet oldala szerint a Kinzsal „hiperszonikus rakéta” megnevezése megtévesztő, mivel a legtöbb modern ballisztikus rakéta repülése során képes elérni a hiperszonikus (azaz 5 Mach feletti) sebességet. Ereje nem csak sebességében, hanem a kiszámíthatatlan röppályájában és és nagyfokú manőverezőképességében rejlik, ami megnehezítheti az elfogását.

Az intézet szerint a fegyvert a földi indítású Iszkander-M rövid hatótávolságú ballisztikus rakétából fejlesztették ki, elsősorban a kritikus európai infrastruktúra (repülőterek, raktárak, parancsnoki központok) támadására, és a fejlett amerikai hadszíntéri rakétavédelem ellensúlyozására. Elképzelhetőnek tartják azt is, hogy a Kinzsal hatásos hajók, köztük repülőgép-hordozók ellen is.

Bár az orosz média az erőviszonyokat felborító csodafegyverként mutatta be a Kinzsalt, független elemzők szkeptikusabbak a rakéta jelentőségével kapcsolatban. James Acton, a Carnegie Alapítvány fizikusa szerint a Kinzsal egyelőre inkább propaganda-fegyver, mint hatékony harci eszköz, mivel nincs rá bizonyíték, hogy a nagy erejű robbanófejjel felszerelve is képes hatékonyan manőverezni, és arra sem, hogy nagy pontossággal képes távoli célpontokat is eltalálni.

Nem tudni azt sem, hogy az orosz fegyveres erőknek hány ilyen rakéta áll jelenleg rendelkezésére, illetve, hogy mennyi olyan repülőgépük van, amely alkalmas ezek kilövésére. 2018-ban Babak Taghvaee, az orosz harci repülőgépek szakértője azt írta, hogy akkor még csak hat MiG-31-est alakítottak át úgy, hogy az alkalmas legyen az új rakéták hordozására (a több mint 7,5 méteres rakétából egyszerre egyet tud szállítani egy vadászgép). Az ismertté vált orosz hadgyakorlatokon eddig nagyon kevés Kinzsalt lőttek ki, ami arra utalhat, hogy kevés tartalék áll rendelkezésre a fegyverből.

XS
SM
MD
LG