Világszerte visszaszorulóban van a demokratikus kormányzás, mert egyre több – amúgy választások útján hatalomra jutott – vezető fordul a tekintélyelvűség felé. A politológusok azonban ennek ellenére nem vesztették el optimizmusukat.
Az idős forradalmár felett eljárt az idő: ritkul a hajkoronája, őszül a körszakálla. Mégis nyugodtan beszél a kamerába, miközben Managua egyik lombos negyedében a házát éppen körbeveszi a rendőrség, és a levegőből drónokkal figyeli.
Évtizedekkel korábban Hugo Torres a jobboldali diktátor, Anastasio Somoza elleni küzdelem egyik megbecsült gerillaharcosa volt. 1974-ben túszul ejtett több vezetőt, majd bebörtönzött bajtársaira cserélte ki őket. A foglyok között volt Daniel Ortega, egy marxista bankrabló, aki később Nicaragua megválasztott elnöke, majd autoriter elnöke lett.
A forró júniusi vasárnapon, amikor Torres a kamera elé állt, Ortega úgy döntött, hogy az ellenzékének felszámolására indított kampányban egykori megmentőjét is letartóztatja.
„A történelem a mi oldalunkon áll – mondta Torres a videón, amelyet gyorsan feltöltöttek a közösségi médiára. – Közel a diktatúra vége."
De ez nem így van. A történelem – legalábbis a közelmúlt történelme – nem áll Torres oldalán. Az elmúlt hónapokban egyre több diktátor mutatta ki a foga fehérjét, a szabadság pedig visszavonulót fújt.
Közép-Amerikától Kínáig nyomulnak az autoriterek
A lista lehangoló: drákói elnyomás Nicaraguában, ahol a törvények lehetővé teszik, hogy a kormány szinte minden kritikust árulónak tekintsen; katonai hatalomátvétel Mianmarban, ahol az ENSZ szerint február 1. óta több mint 850 ember halt meg, és több mint 4 800-at vettek önkényesen őrizetbe.
Közben Peking egyre szorosabb ellenőrzés alá vonja a papíron félig autonóm Hongkongot, ahol aktivistákat és újságírókat zaklatnak és börtönöznek be egy mindenre kiterjedő nemzetbiztonsági törvény alapján.
Június közepén Hongkong utolsó megmaradt demokráciapárti újságja is megszűnt, miután a rendőrség befagyasztotta 2,3 millió dollárnyi vagyonát, és letartóztatta öt szerkesztőjét és vezetőjét, mert a külfölddel való összejátszással vádolta őket.
„Miért kell ennek így végződnie?" – kérdezte az Apple Daily egyik munkatársa, Dickson Ng.
Mások voltak a remények a 20. század végén
A demokrácia valójában már jóval 2021 előtt kezdett visszaszorulni. Számos olyan ország van a világon, ahol vagy teljesen hátat fordítottak a demokratikus kormányzásnak, vagy jelentősen korlátozták, miközben az ottani, demokratikusan megválasztott vezetők ma már nem titkolják tekintélyelvűségüket.
2020 „a liberális demokrácia hanyatlásának újabb éve volt – állapította meg a svéd központú V-Dem Intézet nemrég kiadott jelentése. – A világ még mindig demokratikusabb, mint az 1970-es és 1980-as években volt, de a liberális demokrácia meredeken visszaesett világszerte az elmúlt tíz évben."
Az olyan országok, mint Svédország, Németország és az Egyesült Államok, kivételeknek tűnhetnek egy olyan világban, amelyet egyre inkább a tekintélyelvű vezetők uralnak.
„Még nem eldöntött kérdés, hogy demokratikus csoportosulásként képesek vagyunk-e visszavágni az Oroszországhoz vagy Kínához hasonló államoknak, és »megnyerni« a 21. századot" – mondta Torrey Taussig, a Harvard Egyetem Kennedy Intézetének autoritarizmus- és nagyhatalmi politika kutatója. „Képesek-e a demokráciák összefogni, hogy visszavágjanak ennek a feléledni látszó tekintélyelvű hullámnak?"
Nem így kellett volna történnie. A 20. század végén és a 21. század elején egyik ország a másik után tért át a demokratikus kormányzásra. A Szovjetunió Mihail Gorbacsov politikai és gazdasági reformkísérletei közepette omlott össze. A sokáig Moszkva által ellenőrzött kelet-európai országok függetlenné váltak. Latin-Amerikában a katonai diktatúrák évtizedeinek a választott kormányok megjelenése vetett véget. És: a demokratizálódás hulláma végigsöpört Afrikán is, Dél-Afrikától Nigérián át Ghánáig.
„Akkoriban volt a világon a legtöbb demokrácia, amely valaha is létezett. Páratlan volt – mondta Sheri Berman, a Columbia Egyetem Barnard Intézetének politológiaprofesszora. – Úgy tűnt, hogy a liberális demokrácia a jövő útja."
Néhány éven belül elkezdtek megmutatkozni a repedések
Lehet, hogy a világ túl optimista volt. A demokrácia nem egyszerű, sőt zűrös dolog.
„Sok minden kell ahhoz, hogy a demokrácia működjön – mondta Berman. – Ha megszabadulunk a diktátoroktól, az még csak a kezdet."
Sok kutató nem lepődik meg túlságosan, amikor az olyan országok, mint Nicaragua vagy Mianmar, visszasodródnak a tekintélyelvűségbe. Mindkettő nagyon szegény, és kevés demokratikus tapasztalattal rendelkező állam.
A nehéz idők és a zűrzavar a tekintélyelvű gondolatok melegágya.
Oroszország demokráciakísérlete például rövid életű volt a Szovjetunió összeomlása után. A zuhanó életszínvonal, Borisz Jelcin gyenge vezetése, a maffiózó „bizniszmenek” és az állami tulajdonra rátelepedő oligarchák utat nyitottak Vlagyimir Putyin előtt.
Aztán jött a 2007–2008-as pénzügyi válság, amely az Egyesült Államokból indult ki, és végigsöpört az egész világon. Amerikában bankok omlottak össze vagy kerültek a tönk szélére, és a vezető tisztviselők egy újabb nagy gazdasági világválságtól rettegtek. Az Európai Unióban az amerikai bajok tetézték a Görögországot, Írországot és más nemzeteket is magával sodró adósságválságot, amire gyógyírnek tűntek a külföldi mentőcsomagok.
Ezek a pénzügyi gondok, később pedig a Trump-adminisztráció generálta politikai viharok és az EU-ból történő brit kilépést előkészítő indulatos tárgyalások kockázatossá tették a liberális demokráciát.
„Minél vonzóbbnak tűnik az Egyesült Államok és Európa, annál jobb a demokráciáért küzdő embereknek" – mondta Berman. És ennek az ellenkezője is igaz.
Orbán is az elitből való kiábrándulásra épít
A frusztráció pedig nőtt: a Pew Research Center 2019-es, 34 országot érintő felmérése szerint az emberek 64 százaléka gondolja úgy, hogy a választott tisztségviselők nem törődnek velük.
Manapság ezért egy Orbán Viktorhoz hasonló vezető sok választó számára nagyon vonzónak tűnhet. A nacionalista magyar miniszterelnök, aki a pénzügyi válság után a hagyományos elittel szemben bizalmatlan választókra támaszkodva tért vissza a hatalomba, büszkén említette, hogy „illiberális demokráciát" vezet.
Napjainkban Magyarország „nemzeti együttműködés rendszerét", a NER-t emlegeti – pedig ez a folyamat valójában megbénította a bírósági rendszert, átírta az alkotmányt, és masszív hatalomhoz juttatta őt és pártját. Az ország médiája ma már futószalagon gyártja az Orbán-barát tartalmakat.
Közben az ellenzéki pártokat rendszeres auditnak vetik alá, és olyan bírságokkal sújtják, hogy az anyagi csőd szélére sodródnak.
„21. századi kereszténydemokráciával váltottuk fel a hajótörést szenvedett liberális demokráciát" – mondta 2018-as elsöprő választási győzelme után Orbán büszkén a parlamenti képviselőknek.
Az erős ember 50 árnyalata
A világon most sok ilyen vezető van. A tekintélyelvűség különböző szintjein állnak az oroszországi Putyintól a törökországi Recep Tayyip Erdoğanon át a Fülöp-szigeteki Rodrigo Dutertéig.
Mások politikailag az egypártállam és a szilárd demokrácia közötti ködös vadonban mozognak, mint például a lengyel kormánypárt élén álló Jarosław Kaczyński vagy Lee Hszien Lung szingapúri miniszterelnök (akinek apja három évtizeden át kormányozta az országot, és gazdag városállammá formálta).
A kutatók szerint a pandémia felgyorsította a demokrácia hanyatlását Afrikában: Etiópiától Zimbabwéig választásokat halasztottak el, vagy elhallgattatták az ellenzéki vezetőket.
Amiért nem kell elkeseredni
De egy olyan világban, ahol a demokrácia gyakran a politikai árral szemben úszik, a kutatóknak vannak jó híreik is. Ehhez egyszerűen csak hosszabb történelmi távlatból kell tekinteni a dolgokra.
Nyolcvan évvel ezelőtt talán csak 12, teljes értelemben működő demokrácia létezett. Ma az elemzéseket készítő brit Economist Intelligence Unit által kiadott demokráciaindex szerint 23 teljes értékű demokrácia létezik, és a bolygó csaknem fele a demokrácia valamilyen formájában él.
Aztán ott vannak a tüntetők, akik talán a leglátványosabb megtestesítői a demokratikus irányítás iránti vágynak.
Oroszok ezrei özönlöttek az utcára az év elején, miután Alekszej Navalnij ellenzéki vezetőt bebörtönözték. Aljakszandr Lukasenka 2020-as – sokak szerint csalással történt – elnöki újraválasztása a szomszédos Belaruszban hónapokon át tartó tüntetési hullámot váltott ki. Lengyelországban és Magyarországon is gyakoriak a politikai tiltakozások.
Az ilyen akciók rendszeresen kudarcba fulladnak. Az oroszországi és belarusz tüntetésekre például brutális fellépéssel válaszolt a hatalom.
Politológusok szerint azonban még az elfojtott tüntetések is fontos „politikai szikrák” lehetnek. És ráadásul néha sikerrel is járnak.
Szudánban 2019-ben a tekintélyelvű Omar al-Basír elnök elleni tömegtüntetések ahhoz vezettek, hogy a hadsereg eltávolította a hatalomból. Az országot most átmeneti kormány irányítja, és rögös úton halad a demokrácia felé.
Az amerikai székhelyű Freedom House jogvédő szervezet nemrégiben közzétett jelentésében a remény jeleit látta abban, hogy az Európai Unió szankciókkal sújtotta a belarusz rezsimet, hogy a száműzetésben is folytatják munkájukat a közép-ázsiai újságírók és bloggerek és abban, ahogy egy sor kelet-európai kormány az átláthatóság és a nemzetbiztonság miatt aggódva visszafogta a Kínával fenntartott üzleti kapcsolatokat. Eközben Orbán meglepően egységes bírálókkal találta szemben magát.
Egyes kutatók abban is reményt látnak, ahogy Joe Biden elnök újra Amerika régi európai szövetségesei felé fordult, feladva a Trump-kormányzat hozzáállását.
Biden legutóbbi európai útja – jegyezte meg Taussig, a Harvard Egyetem Kennedy Intézetének kutatója – „kísérlet volt arra, hogy Amerika egységbe fogja demokratikus partnereit a tekintélyelvűséggel szemben”.
Így talán az öreg, letartóztatott nicaraguai forradalmárnak mégis van oka az optimizmusra.
„Ezek egy olyan rezsim kétségbeesett csapásai, amely érzi, hogy haldoklik" – mondta Torres a letartóztatása előtt felvett videón.
Talán így van. De telik a nyár, és ő még továbbra is börtönben ül.
