Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Dodik nem áldozza fel a békét a Boszniai Szerb Köztársaságért


A háromoldalú boszniai elnökség szerb tagja sajtókonferencián vesz részt a szarajevói repülőtéren 2021. március 2-án
A háromoldalú boszniai elnökség szerb tagja sajtókonferencián vesz részt a szarajevói repülőtéren 2021. március 2-án

Milorad Dodik boszniai szerb vezető, akinek elszakadási elképzeléseiről széles körben úgy tartják, hogy veszélyeztetik a boszniai békemegállapodást, csütörtökön a Reutersnek adott interjújában azt mondta: semmilyen politikai cél nem éri meg a boszniai béke feláldozását.

„Nem vagyok kész semmiért sem feláldozni a békét – mondta Dodik, aki Bosznia háromoldalú etnikumközi elnökségének szerb tagja. – Nem vagyok kész a békét feláldozni a Boszniai Szerb Köztársaságért vívott harcért.”

Dodik kijelentésével egy időben Bosznia legsúlyosabb politikai válságát éli át a kilencvenes években vívott háború óta. Ez feléleszti a félelmet egy új konfliktustól, miután a boszniai szerbek július végén blokkolták a központi kormány munkáját, és közben Dodik olyan intézkedéseket jelentett be, amelyek a kulcsfontosságú állami intézmények felszámolását célozták.

Az Egyesült Államok segítségével tető alá hozott daytoni békemegállapodás értelmében, amely véget vetett az 1992–1995-ös pusztító háborúnak, Bosznia két autonóm régióra szakadt – a Szerb Köztársaságra, valamint a horvát és muszlim bosnyák többségű föderációra, amelyeket egy gyenge központi kormány kapcsol össze.

Az ország alkotmánya a békeszerződés része.

Kilépnek a három legfontosabb intézményből

Dodik, aki Oroszország elkötelezett híve, megismételte, hogy a Szerb Köztársaság kilép a boszniai fegyveres erőkből, a legfelsőbb bírói testületből és az adóügyekből.

Azt mondja, hogy a három intézményt, amelyek az állambiztonság, a jogállamiság és a fiskális rendszer kulcsfontosságú pillérét jelentik, nemzetközi békeküldöttek döntései alapján hozták létre, alkotmányban nem rögzítették, és haszontalannak bizonyultak.

Csapata ezeket a kezdeményezéseket fogja bejelenteni a régió parlamentjének november végéig, a békeküldöttek által hozott mintegy 140 törvény megsemmisítésével együtt – mondta.

„Visszavonjuk a megállapodásunkat a közös hadseregről, és hat hónapos határidőt hagyunk az ezt kísérő jogszabályok kidolgozására” – közölte, nyitva hagyva a vitát a haderő átalakításáról, szerinte ugyanis az nem működőképes és túl költséges.

Nem érintené a területi egységet

Bosznia nemzetközi főképviselője, Christian Schmidt múlt heti jelentésében arra figyelmeztette az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy Dodik lépései „egyenértékűek az elszakadással, anélkül hogy ezt szavakba öntenék”.

Schmidt a Reutersnek azt mondta, hogy a nemzetközi közösség számára a vörös vonal az lenne, ha a Szerb Köztársaság kivonulna a közös fegyveres erőkből.

Dodik ezt megelőzően arról beszélt, hogy inkább a Szerb Köztársaság Bosznián belüli teljes autonómiáját célozza meg, mint az elszakadást – ez nem érintené az ország területi integritását.

Készült a Reuters beszámolójának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG