Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

„Egy korszak vége”: meghalt Csiang Cö-min volt kínai elnök


Csiang Cö-min a Kínai Kommunista Párt 18. kongresszusán Pekingben 2012. november 14-én
Csiang Cö-min a Kínai Kommunista Párt 18. kongresszusán Pekingben 2012. november 14-én

A kelet-ázsiai országot 1993 és 2003 között vezető, már régóta leukémiával küzdő politikus 96 éves korában hunyt el sanghaji otthonában.

Csiang Cö-mint 1989-ben, a Tienanmen téri diáktüntetések vérbe fojtását követően választották a Kínai Kommunista Párt (KKP) főtitkárává, amely tisztségét 2002-ig töltötte be, 1993 és 2003 között pedig ő volt az ország ötödik elnöke.

Az állampárt, a parlament, a kormány és a hadsereg közös üzenetben jelentette be az egykori vezető halálát, amelyet „felmérhetetlen veszteségnek” neveztek mindenki számára.

A közleményben „Csiang Cö-min elvtársat” tekintélyes, kiemelkedő vezetőként, nagy marxistaként és államférfiként, kiváló katonai stratégaként és diplomataként, tapasztalt kommunista harcosként írták le.

Ehhez kapcsolódóan: Változás helyett folytonosságot ígér a Kínai Kommunista Párt kongresszusa

A gyakran „kínai Twitternek” nevezett Weibón a történtek kapcsán sokan úgy vélekedtek, hogy a 2004-es távozását követően még éveken át jelentős befolyással bíró Csiang halála egy korszak végét jelenti.

„Nagyon szomorú vagyok, nem csak a halála miatt, hanem azért is, mert úgy érzem, hogy véget ért egy korszak” – írta egy felhasználó Henan tartományból.

Az állami sajtótermékek honlapjai fekete-fehérre váltottak.

Ehhez kapcsolódóan: Kínában megtorpant a lezárás elleni tiltakozás, rendőrök lepik el az utcákat

Csiang Cö-min hivatali idejére esett Hongkong 1997-es és Makaó 1999-es visszatérése kínai fennhatóság alá, illetve Kína 2001-es csatlakozása a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO).

Főtitkári ideje alatt Kína megnyitotta kapuit a külföldi befektetések előtt, és az ország a világ második legnagyobb gazdaságává nőtte ki magát az Egyesült Államok után, megelőzve Németországot és Japánt.

Bírálói elsősorban a tibeti elégedetlenkedések leverését és a Falun kung nevű vallási irányzat betiltását vetették Csiang szemére.

Készült az MTI és a Reuters tudósításának felhasználásával
XS
SM
MD
LG