Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Változás helyett folytonosságot ígér a Kínai Kommunista Párt kongresszusa


Hszi Csin-ping
Hszi Csin-ping

A vasárnap kezdődött, egy héten át tartó értekezleten minden bizonnyal újabb ötéves mandátumot kap Hszi Csin-ping elnök, aki így a modern Kína egyik legnagyobb hatalmú vezetőjévé válhat.

A tíz évvel ezelőtt, 2012-ben hatalomra került Hszi mára megszüntette az elnöki mandátumok számára vonatkozó korlátokat, így akár élete végéig vezetheti az országot.

Eddigi két ciklusa alatt az elnök jelentős változásokat hozott a gazdasági és katonai szempontból is megerősödő Kína bel- és külpolitikájában egyaránt: a korábbinál jóval keményebben lépnek fel a nemzetközi porondon, miközben otthon vaskézzel elnyomnak minden kritikus hangot, illetve tovább erősítették az állami kontrollt az élet minden területén.

Hszi csaknem kétórás nyitóbeszédéből az derült ki, hogy ez az irány is fog maradni. Hangsúlyozta, hogy gyorsítani kell a haderőfejlesztést, arról pedig nem tett említést, hogy javítani kívánná az amerikai–kínai kapcsolatot vagy lazítani tervezné a gazdaság és a társadalom feletti ellenőrzést.

„A következő öt év döntő fontosságú lesz” – szögezte le a tévé által is közvetített beszédében, amelyet a helyszínen kétezren hallgattak végig.

Beszélt Kína nagyságának helyreállításáról és „a nemzet megfiatalításáról”, ami alatt egyebek mellett a KKP központi szerepének megerősítését értette az ország politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális irányítójaként.

A pódiumon a párt több magas rangú vezetője, köztük elődje, Hu Csin-tao és Ven Csia-pao egykori miniszterelnök is csatlakozott hozzá. Az országot 1992 és 2002 között irányító, most 96 éves Csiang Cö-min nem vett részt a rendezvényen.

Willy Lam, a Jamestown Foundation kutatója aláhúzta: a korábbi vezetők jelenléte azt mutatja, hogy az elnöknek nincs komoly belső ellenzéke. „Hszi rendkívül világossá tette, hogy amíg csak egészségi állapota engedi, hatalmon akar maradni” – emelte ki.

Hszi Csin-ping egy szóval sem említette Oroszország ukrajnai háborúját, valamint védelmébe vette a hongkongi autonómiát és szabadságjogokat felszámoló reformokat, mondván, hogy Peking segítette a volt brit gyarmatot abban, hogy a rend helyreállításával új és virágzó korszakba léphessen.

„Kína kitart a maga útja mellett. Nem fog semmilyen intézkedést vagy kormányzati stílust kölcsönözni külföldi országoktól” – mondta Lam.

Hszi további erősödése

Szakértők szerint az elmúlt évtizedben az elnök sikerrel szilárdította meg a hatalmát, részben azáltal, hogy különböző módokon, például a korrupcióellenes küzdelem zászlaja alatt megszabadult minden riválisától. A kérdés így most pusztán az, hogy képes lesz-e még tovább erősíteni a hatalmát, és ha igen, hogyan.

Hszi a számos általa vezetett munkacsoporton keresztül gyakorlatilag egyszemélyes irányítása alatt tartja a hadsereget, a kül- és a gazdaságpolitikát és a legfontosabb egyéb területeket is.

Jelképes lépés volt, hogy öt évvel ezelőtt, az előző kongresszuson a KKP alapokmányában rögzítette „a Hszi Csin-ping-i gondolatot”, Mao Ce-tung és Teng Hsziao-ping mellé emelve őt a kínai kommunista ideológiai kánonban.

Ismét napirenden van az alapokmány kiegészítése, de ennek részleteiről egyelőre nem tudni semmit.

Új vezetők

Általában a kongresszus másnapján jelentik be a legfelsőbb pártvezetést a következő öt évre. Hszi teljes bizonyossággal megszerzi majd harmadik mandátumát is, annak ellenére hogy az íratlan szabályok szerint két ciklus volt eddig a maximum.

Bemutatják a Politbüro Állandó Bizottságának tagjait is, amiből az elemzők következtetni próbálhatnak a tervezett irányvonalra.

A pártállam legfőbb hatalmi szervének számító testületet várhatóan hozzá hű emberekkel tölti fel majd Hszi Csin-ping.

A hét üléseinek túlnyomó többsége zárt ajtók mögött fog zajlani, az alapokmány esetleges módosítását szombaton, az új vezetést pedig vasárnap jelentik be.

Kiberbiztonsági szakértők szerint Kína egyre több államilag támogatott hacker támadást indít
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:02:49 0:00
Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG