Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Éhségsztrájkba kezdett a börtönben Navalnij


A 2. számú büntetőtelep kívülről, ahol Navalnij jelelneg börtönbüntetését tölti
A 2. számú büntetőtelep kívülről, ahol Navalnij jelelneg börtönbüntetését tölti

Nem kap a börtönben megfelelő ellátást Alekszej Navalnij, ezért szerdán éhségsztrájkba kezdett. Több száz orvos is követeli, hogy engedjék be hozzá az általa választott orvost.

Éhségsztrájkba kezdett a börtönben Alekszej Navalnij, aki elmondása szerint nem kap megfelelő orvosi ellátást. Az ellenzéki politikus egészségi állapota folyamatosan romlik a büntetőtáborban február óta, attól tart, amputálni kell a lábát, ha nem kap megfelelő kezelést.

Navalnij ügyvédjén keresztül jelentette be, hogy március 31-én éhségsztrájkba kezd, amit mindaddig folytat, amíg nem kap megfelelő orvosi ellátást. A Putyinnal szembenálló politikus lábfájdalmakra és zsibbadásra panaszkodik, de elmondása szerint a büntetés-végrahajtók nem engedik, hogy saját orvosa megvizsgálja.

„Éhségsztrájkot jelentettem be azzal a követeléssel, hogy a törvénynek engedelmeskedve engedjék be hozzám a meghívott orvost. Úgyhogy éhesen fekszem, de egyelőre megvan mind a két lábam” – üzente.

Orvosok szerint is veszélyben van

Navalnijt jelenleg az úgynevezett 2. számú büntetőtelepen tartják fogva, Moszkvától mintegy 100 kilométerre. A fegyintézetet Oroszország egyik legkegyetlenebb börtöneként tartják számon. Az ellenzéki politikust azután ítélték három és fél év letöltendő börtönre, hogy hazatért németországi kórházi kezeléséről. Korábban Navalnijt a novicsok nevű méreggel megmérgezték, elmondása szerint az orosz kormány utasítására.

Az orosz büntetés-végrehajtás szerint azonban azzal, hogy külföldre vitték kezelni, megsértette egy korábbi büntőügyben kapott feltételes szabadlábra helyezés feltételeit. A korábbi ítéletet sokan szintén politikailag motiváltnak tartják, Navalnij újbóli bebörtönzése pedig hatalmas tiltakozást váltott ki a nemzetközi politikában és Oroszországon belül is.

Elkezdték a tüntetők elítélését

A történtek miatt az Európai Unió, az Egyesült Államok és Kanada szankciókat jelentett be az orosz kormány ellen. Januárban Oroszország csaknem minden jelentősebb településén tüntettek Navalnij szabadon engedéséért, a demonstrációkat a hatóságok a járványhelyzetre hivatkozva betiltották, és erőszakkal feloszlatták. A tiltakozók közül több ezret letartóztattak, van, aki a tüntetések miatt azóta több évnyi letöltendő büntetést kapott.

Mostani börtönében Navalnij komoly fájdalmakra panaszkodott, de elmondása szerint a börtönadminisztráció azon kívül, hogy fájdalomcsillapítót adtak neki, semmit nem tett. A napokban több száz orvos követelte, hogy engedélyezzék Navalnij megvizsgálását, és szükség esetén a kezelését, egyelőre sikertelenül.

XS
SM
MD
LG