Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

„Éjfélkor kijöttem a kertbe és csak kiabáltam, hogy miért történik ez meg velem”


Szilvia és férje, József az öt hónapos Napsugárral.

Több mint negyven napig volt kómában koronavírus miatt a hatvani kismama, akinek a gyermekét sikerült megmenteni. Végül Szilvia is felgyógyult, és április közepe óta ismét együtt lehet az öt hónapos kislányával és a férjével. Hatvani otthonukban látogattuk meg a családot.

Egy mosolygós, kerek fejű kisbabát tart a kezében Szilvia. Ez akár egy átlagos pillanatkép is lehetne: egy poszt a sok közül a közösségi médiában. Szilviának azonban hosszú út vezetett idáig, mire ölbe vehette az öt hónapos kislányát, Napsugárt.

Egy kis kertes házban lakik Hatvanban Bedő-Nagy Szilvia és férje Bedő József, akik tavaly októberben vették ki ezt az albérletet, hogy elkezdhessék a közös életüket, és felkészüljenek arra, hogy december végén megszülessen a kislányuk.

Egy élelmiszerüzletben dolgozott Szilvia, amikor 2019 decemberében József odalépett hozzá a kasszához, a karácsonyi nagybevásárlás végeztével. „Szerelem volt első látásra. Még aznap kinyomoztam, hogy ki ő, ráírtam, másnap már randiztunk” – mondta Szilvi a Szabad Európának. Két hétig minden nap találkoztak, volt amikor egy kávézóba ültek be, volt, hogy csak lófráltak a városban.

József mindent elmesélt. Azt is, hogy van egy betegsége, és emiatt nem lehet gyermeke. Agydaganata volt, kétszer műtötték, olyan erős gyógyszereket szedett, amely miatt nemzőképtelenné vált. „Kérdezte, hogy mit szólok hozzá. Mondtam, hogy nekem nincs betegségem, egyébként meg nem zavar” – emlékezett vissza Szilvia, akinek korábbi kapcsolatából már volt egy lánya.

Márciusban József is elkísérte párját egy rutin nőgyógyászati vizsgálatra, ahol az orvos gratulált a kismamának. Szilvia először azt hitte, hogy csak viccel a doki. Miután kiment a rendelőből, sírni kezdett. Annyira bőgött, hogy percekig nem tudott megszólalni. József azt hitte, hogy nagy baj van.

Szilvia és a kislánya, Napsugár.
Szilvia és a kislánya, Napsugár.

„Nem érdekel, ha rákos vagy, akkor is veled maradok. Túl fogjuk élni!” – mondta. Mikor Szilvi újra meg tudott szólalni, csak annyit mondott: terhes vagyok. És átadta a magzatról készül képet a párjának. Nem hittek a szemüknek, hiszen a férjének azt mondta a kezelőorvosa, hogy a beavatkozások miatt biztosan nem lehet apa.

„Miután megláttam az ultrahang fotót 3-4 óra kellett ahhoz, hogy megnyugodjak. Öt év kellett ahhoz, hogy feldolgozzam, nem lehet gyerekem, erre a kezemben tartottam az ultrahang képét a magzatról” – mondta Joci.

Nehéz volt a terhesség, Szilvi rengeteget hányt, hónapról hónapra fogyott. Nagyon megijedtek a drasztikus súlyvesztés miatt. A terhesség utolsó harmadában Szilvi már sokszor volt rosszul, ezért egy nap bement a hatvani kórházba. Ott azt tanácsolták neki, szedjen C-vitamint. Két nap múlva rosszul lett, bevitték. A teszt pozitív lett, bizonyossá vált, hogy elkapta a koronavírust. Azt mondták neki az orvosok, hogy maradjon otthon két hétig, ne menjen sehová.

Már aznap ismét be kellett vinni a kórházba, mert nem kapott rendesen levegőt, fulladozott. Ekkor derült ki, hogy tüdőgyulladása is van. Szilvia szerint a hatvani kórház egyik harcias orvosnőjének köszönheti az életét, aki az asztalra csapott, és egy budapesti kórházba küldte tovább, ahol sokkal jobbak voltak a feltételek. (Szilvia ellátásában végül a Semmelweis Egyetem három klinikája vett részt: az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás, a Szülészeti és Nőgyógyászati, valamint a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika).

A kismamát a COVID-19 okozta súlyos tüdőgyulladás és a magzat életét is veszélyeztető oxigénhiányos állapot miatt szállították a fővárosba. Az egyetemen azonnali, sürgősségi császármetszést hajtottak végre nála tavaly november 15-én, ezzel megmentették a baba életét, aki 34 hetesen jött világra.

Szilvia két nap múlva összeesett, rohammentővel szállították át a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára. Lélegeztetőgépre tették, majd három nap múlva meg lehetett szüntetni a gépi lélegeztetést, viszont 24 órával később komplikációk léptek fel, így újra gépi lélegeztetésre volt szükség. Akkora volt a baj, hogy a lélegeztetőgép mellett műtüdőre (ECMO) is kellett kötni a nőt. Több mint negyven napig volt mélyaltatásban, azaz mesterséges kómában.

„Volt olyan nap, amikor az orvos azt mondta, hogy nem fogja megélni a reggelt” – mondta József, aki életében nem sírt annyit, mint abban a másfél hónapban. „Nem kívánom senkinek ezt az érzést: ott van a kicsi, miközben lehet, hogy elveszítem a feleségemet. Mit csinálok egyedül?” – tette fel a kérdést.

Sokan mondták neki, hogy mondja fel az albérletet, de ő hitt abban, hogy vissza fog jönni a felesége. „Erősnek próbáltam látszani kívülről, de belül meg voltam törve. Nem vagyok hívő, de nagyon sokat imádkoztam és puszilgattam a feleségem fotóját. Volt, hogy éjfélkor kijöttem a kertbe és csak kiabáltam, hogy miért történik ez meg velem, velünk” – emlékezett vissza.

Nem volt felkészülve a gyermek ellátására. József öt évig abban a tudatban élt, hogy nem lehet gyereke, erre a kezébe adtak egy babát, hogy lássa el. A felesége szülei segítettek neki, Napsugár hónapokig lakott együtt a nagyszülőkkel. József a hatvani anyatejgyűjtő állomásról hozott mindennap élelmet a kicsinek. Ő fürdette és az albérletbe is átvitte sokszor, hogy könnyebben megszokja majd a helyet. A felesége 14 éves lányával is neki kellett foglalkoznia. „Kamaszkorban van, nem egyszerű vele, de minden tőlem telhetőt megtettem. Elfogadtam őt is, úgy szeretem, mint a saját lányomat”.

December 24-én szenteste hívta az orvosa, hogy a felesége üzent neki. Nem értette, hiszen két hete még azt mondták, hogy semmi esély a gyógyulásra. A férjnek azt mondák az orvosok, hogy a szemével üzent, hogy látni akarja, miután felébresztették a kómából.

Szilvia a kórházi ágyon.
Szilvia a kórházi ágyon.

Szilviánek ez kiesett, az első emlékképei szilveszterről vannak, a lélegeztetőgép miatt nem tudott beszélni, a hasára mutogatott. Tudni akarta, hogy mi van a babával. Ekkor mondták el neki, hogy már másfél hónapja kivették. Ugyanennyi időt kellett várnia arra, hogy februárban végre magához szoríthassa az immáron három hónapos kislányát a rehabilitáción. Nem tudott fogni, ezért az ölébe ültették a kisbabát, akivel egy órát tudott együtt tölteni.

„Remegtem az izgalomtól. Elképzelni sem tudtam, hogy milyen pici lehetett koraszülöttként. Én már egy kész hölgyet kaptam” – mondta Szilvia. A járvány harmadik hulláma miatt, a kórházakat teljesen lezárták, többet már nem találkozhatott a kislányával.

Nagyszerű gyógyulás

Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektora szerint Szilvia története azért is nagyszerű, mert nem igazán ismer Közép-Európában hasonló esetet, ahol egy ilyen komplex, nehéz helyzetet egy ilyen speciális összefogással, egy egyetemi összefogással sikerrel meg tudtak oldani. „És a gyermek és az anya nemsokára otthon találkozik, a szülők felnevelhetik, ami talán a legfontosabb” – mondta a rektor.

Szilvia április elsején hagyhatta el a kórházat. Két hetet kért, addig nem akarta a babát még hazahozni a szüleitől. Meg akart tanulni a kerekesszékkel közlekedni az új albérletben, ahová a betegsége előtt csupán három héttel költöztek be.

„Nekem csak négy nap van meg ebből az időszakból. Lényegében az egész lakást fel kellett fedeznem, még a mikrót sem tudtam beindítani. Egyszerűen vissza kellett állnom az életbe” – mondta. Ha a mosdóba kellett mennie, előtte fel kellett húznia a cipőt, és egy vaspántot, ami a lábát tartja. Négy műtétje volt Szilviának, ő kettőről tud: a császármetszésről és arról, hogy a méhét el kellett távolítani. A többiről egyelőre még nem akar tudni, a zárójelentését sem olvasta még el. A vaskos paksaméta ott porosodik a konyhasarokban.

„Nem mondtam el a többi műtétet, nem akartam sokkolni. Belső vérzés volt, kétszer műtötték. Nulla százalék esélyt adtak neki. Erre Szilvi felébredt a műtét során, rámosolygott az orvosra és visszaaludt. A sebész mesélte nekem, korábban ő sem látott még ilyet” – mondta József.

Szilvia testén több helyen látszódnak a felfekvések nyomai, a legfájdalmasabb a sarkai. Elfeketedett, négyszer kellett felvágni, ezért is kell cipőt és vaspántot hordania, nélküle felállni sem tudna. Nagy fájdalmai vannak, de megtanulta elviselni.

Egy hónap múlva megy vissza a kórházba, idén még a lábát is műteni kell, csak ezután lesz képes újra járni, és guggolni. Ez számára nagyon furcsa helyzet, mert 34 évig nem járt orvoshoz. „Nem tudtam mi az, hogy betegség. Rendszeresen futottam, most pedig mindent meg kellett tanulnom, enni és átöltözni. A rehabilitáción reggel kilenctől délután kettőig gyógytornám volt. Csinálni kellett, mert csak így juthattam haza” – mondta Szilvia.

Párja nagyon félt, hogy Napsugár öthónapos korában hogyan fog az édesanyjával kijönni. „Attól tartottam, hogy nem fogja megismerni, de kapálózott, nevetett, tudta, hogy az anyja ölében van” – mondta az édesapa. Most már kicsit féltékeny is lett, annyira összemelegedett a kislány az anyjával.

József szerint nagyon különleges a kapcsolatuk. „A feleségem elfogadta a betegségemet és azt, hogy nem lehet gyermekem. Nagyon ritka, aki elfogadja ezt. Erre ő lett beteg. Az Isten is azt akarta, hogy Szilvi meggyógyuljon, hogy Napsugár is velünk legyen és egy családként menjünk tovább az életbe” – mondta.

Dupla csoda Hatvanban - csodás felépülés és Napsugár
please wait

No media source currently available

0:00 0:04:22 0:00

XS
SM
MD
LG