Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

El nem készült munkákat vehetett át az állam valótlan tartalmú jegyzőkönyvek alapján Mészáros Lőrinc cégétől


Valótlan tartalmú, de legalábbis a kivitelezői szerződésnek nem megfelelő úgynevezett készre jelentési dokumentumok alapján vehette át az állam 2021 végén Mészáros Lőrinc cégétől a GSM-R vasúti fejlesztés optikai hálózatát több szakaszon is – legalábbis erre utalnak a Szabad Európa birtokába jutott dokumentumok és részben nyilvánosan is elérhető információk.

Hónapokig tartó pereskedésbe telt, amíg megkaptuk az Építési és Közlekedési Minisztériumtól a GSM-R vasúti fejlesztés átadás-átvételi jegyzőkönyveit. Bár a fejlesztés teljes egészében közpénzből valósult meg, a minisztérium nem akarta kiadni a vonatkozó dokumentumokat, egészen a Kúriáig vitte az ügyet. Végül – miután a bíróság harmadfokon is a Szabad Európának adott igazat – megkaptuk tizenhárom szakasz átadás-átvételi jegyzőkönyvét. Igaz, csak magukat a jegyzőkönyveket, pedig a perben a hozzájuk kapcsolt mellékleteket is kértük.

A GSM-R-ről már számos cikkben írtunk. A fejlesztés lényege, hogy a fontosabb magyar vasútvonalak mentén a MÁV számára saját kommunikációs rendszert hoznak létre. Ez két részből áll: egyrészt egy nagy teljesítményű optikaikábel-hálózatból, valamint egy csak ennek felhasználásával működni képes mobiltelefon-hálózatból. Ezek révén nemcsak a mozdonyvezetők tudnak sokkal gyorsabban és biztonságosabban kommunikálni az egyes állomások szolgálattevőivel, de a mozgó vonatok és a biztosítóberendezések, váltók között is javul a kommunikáció, ami nagyban növeli a vasúti biztonságot.

Hosszú történet

A rendszer kiépítésére még 2018-ban írtak ki közbeszerzést, ezt az R-KORD Kft. és az i-Cell Mobilsoft Zrt. konzorciuma nyerte meg. Az R-KORD Kft. Mészáros Lőrinc cége. A beruházás eredeti értéke 58,85 milliárd forint lett volna, és részben uniós forrásból valósult volna meg a 2014–2021-es hétéves költségvetés terhére. Ezért nem volt mindegy, mikor fejezik be. A beruházás végül késve, csökkentett műszaki tartalommal, a tervezetthez képest drágábban és eltérő finanszírozással valósult meg. Erről még később írunk.

A munkálatok ehhez képest elhúzódtak. Lapunk először 2023 márciusában kapott információkat arról, hogy zavarok vannak a GSM-R megvalósítása körül. Mint akkor megtudtuk, az egyik alvállalkozó, az Alépítmény-Hálózat Kft. körlevélben értesítette saját alvállalkozóit, hogy a GSM-R uniós forrásból (egészen pontosan az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program – IKOP) finanszírozott szakaszainak építése „felfüggesztésre került”, ezért vonuljanak le az építkezésről. Mint később kiderült, ez azt is jelentette, hogy számos kisvállalkozás nem kapta meg időben az elvégzett munkáért járó pénzét. Később az Építési és Közlekedési Minisztérium közölte lapunkkal, hogy az R-KORD költségei elszállására hivatkozva az egész kivitelezési szerződést újra akarja tárgyalni.

A munkák néhány hét múlva újrakezdődtek (bár beszéltünk olyan vállalkozóval, aki állítja: máig nem kapott meg minden neki járó pénzt az R-KORD-tól), és mint a kiperelt jegyzőkönyvek bizonyítják, 2021 decemberében az akkor még létező Nemzeti Infrastruktúra Zrt. (NIF) illetékes vezetői át is vették.

Ehhez kapcsolódóan: Egy válás, egy vita Mészáros Lőrinc családjában, amely a magyar vasútra is komoly hatással van.

Átadás-átvétel egy kaptafára

Az átadás-átvételi jegyzőkönyvek formátuma és az azokban tett megállapítások – az adott vonalszakasz nevének kivételével – teljesen ugyanazok. A lényeg: az R-KORD kijelenti, hogy az adott vonalszakaszon az optikai fejlesztést a követelményeknek megfelelően megvalósította, ezt pedig a független mérnök nyilatkozatban tanúsítja.

A jegyzőkönyvek 6.3-as pontja hivatkozik az úgynevezett készre jelentésre, amelyet egy külön dokumentumban nyújtottak be – ez az, amit nem kaptunk meg az Építési és Közlekedési Minisztériumtól. A NIF mint megrendelő nyilatkozik arról, hogy saját ellenőrzései, valamint a független mérnök (Key-Telecom Kft.) hivatkozott nyilatkozata és üzemeltető hivatkozott kiadmánya alapján elfogadta a készre jelentést. Ezeket a dokumentumokat sem kaptuk meg, sőt az átadás-átvételi jegyzőkönyvekben még az iktatószámukat is törölték.

A keletkezési dátumukat azonban nem, ezek alapján pedig nagyon érdekes körülményekre derült fény. A készre jelentések jegyzőkönyvei 2021. október 21. és 2021. december 14. közötti dátumot kaptak – értelemszerűen mindegyik az átadás-átvételi jegyzőkönyvnél korábbit. Információink szerint az átadás-átvételi jegyzőkönyvek aláírását követően kifizetések is történtek az állam részéről a kivitelező R-KORD felé, részben már 2021 decemberében. Csakhogy a Szabad Európa információi szerint az átadott infrastruktúra több esetben még egyszerűen nem volt olyan állapotban, hogy el lehessen végezni a megfelelő optikai méréseket, és ezzel készre jelenteni az adott szakaszt.

Ehhez kapcsolódóan: Magyar kisvállalkozások kerültek nehéz helyzetbe, mert nem kapták meg a pénzüket időben Mészáros Lőrinc cégétől.

Mi is az a GSM-R?

Most kénytelenek leszünk egy kis műszaki kitérőt tenni. Mint írtuk, a GSM-R egyrészt mobilkommunikációt biztosító átjátszótornyokból, illetve a sínek mentén futó, állomásokat összekötő optikai kábelekből áll. A beruházás műszaki követelményrendszere szerint egy adott szakasz akkor jelenthető készre, ha megtörtént valamennyi optikai kábel szerelése és valamennyi optikai szál (egy kábelben több is futhat ebből) jelátviteli teljesítményének műszaki mérése.

Ehhez értelemszerűen ki kell ásni az árkot a vágányok mentén, lefektetni a kábeleket (az időben ki nem fizetett kisvállalkozók jellemzően ezt a munkát végezték) és felállítani az átjátszótornyokat. Amíg az adott szakaszon nem épül ki teljesen a rendszer, nem lehet a teljesítménymérést elvégezni, hiszen ha valahol hiányzik egy átjátszótorony, hiányzik pár száz méter vagy néhány kilométer optikai kábel, nincs adatátvitel.

GSM-R-átjátszótorony a pápai vasútállomáson
GSM-R-átjátszótorony a pápai vasútállomáson

A kábelek végpontjai részben a tornyok tövében elhelyezett kültéri kabinetekben, részben a MÁV kijelölt ingatlanjaiban (jellemzően gyakran az állomásokon) elhelyezett úgynevezett optikai rendező modulokban (ODF) találhatók, a mérések is itt végezhetők el. A Szabad Európa információi, részben nyilvánosan elérhető adatok és a kiperelt átadás-átvételi jegyzőkönyvek dátuma, valamint az ezekben hivatkozott készre jelentési dokumentumok keltezése azonban több esetben is nehezen magyarázható anomáliákat mutat: nemegyszer előfordult ugyanis, hogy a már említett 2021. október–decemberi időpontokhoz képest (amikor a készre jelentés és az átadás-átvétel megtörtént) később kerültek ki a már említett kültéri kabinetek és ODF-ek.

Legalább egy esetben az átjátszótorony nyilvánosan elérhető építési engedélyének dátuma is későbbi, mint a készre jelentés és az átadás-átvétel, több esetben pedig olyan határidőkkel születtek meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság részéről a határozatok, amelyek irreálisan gyorsnak tűnő kivitelezést sejtetnek – ha valóban minden úgy történt, ahogy a dokumentumokban szerepel.

Nézzük tételesen egyelőre csak a legfurcsábbakat:

M041 (Dombóvár–Gyékényes) szakasz: a készre jelentés dátuma 2021. december 6. Ehhez képest a kültéri kabinet 2022 májusában kerülhetett ki Szenta, Kutas és Porrogszentkirály állomáshoz, az ODF szintén 2022 májusában került ki Kaposvár, júniusban pedig Gyékényes állomáshoz. Az átadás-átvételi jegyzőkönyv dátuma 2021. december 15., előirányzott kifizetés (optikai kivitelezésre): 1.667.135.607 Ft.

Az átjátszótorony az építési engedélyt 2021. október 28-án kapta meg. A vasúti szakasz hossza 101 kilométer. Egy szakmai forrásunk szerint irreálisnak tűnik bő egy hónap alatt megépíteni az optikai nyomvonalat ekkora távolságon.

M100–2 (Mezőzombor–Nyíregyháza) szakasz: a készre jelentés dátuma 2021. december 14. Ehhez képest a kültéri kabinet 2022 júliusában került ki Nyírtelek, Görögszállás, Rakamaz, Tarcal, valamint 2022 augusztusában Tokaj és 2022 novemberében Nyíregyháza állomásra. Az ODF-ek szintén 2022 júliusában kerültek ki Nyírtelek, Görögszállás, Rakamaz, Nyíregyháza, Tokaj, illetve 2022 augusztusában Tarcal állomásra. Az átadás-átvételi jegyzőkönyv dátuma 2021. december 20.

Az NMHH honlapja szerint az optikai hálózat építési engedélyét a készre jelentés napján, 2021. december 14-én adták meg. Tokaj bázisállomás építési engedélyét 2022. március 10-én, Rakamazét 2022. február 21-én adták ki. Ez azért érdekes, mert ha az engedély kiadásának napján már készen voltak, akkor elvileg fennmaradási engedélyt kellett volna rájuk kérni és kiadni. Tervezett kifizetés ezen a szakaszon: 751.385.062 Ft.

M100–1A (Püspökladány–Debrecen): a készre jelentés dátuma 2021. november 8. Ehhez képest a kültéri kabinet 2022 májusában került ki Ebesnél a nyílt pálya mellé, illetve 2022 decemberében Debrecen állomásra. Az ODF 2022 júniusában Kaba, Hajdúszoboszló, 2022 szeptemberében Ebes, 2022 októberében Püspökladány állomásra, illetve Debrecenben 2022. december 31-ig biztosan nem került még ki beltéri egység. Itt a kivitelezést hónapokon keresztül hátráltatta a debreceni BMW gyárhoz épülő iparvágány tervezése és kivitelezése, mert ezt is bevonták a GSM-R-be.

Az átadás-átvételi jegyzőkönyv dátuma: 2021. december 15., a tervezett kifizetés: 325.795.867 Ft.

M020–1 (Székesfehérvár–Boba): a készre jelentés dátuma 2021. december 6. Ehhez képest információink szerint ekkor az Ajka–Boba nyomvonalon még a kábelárok kiásása sem történt meg, nem volt a nyomvonalon optikai kábel. A kültéri kabinet 2022 márciusában került ki Városlőd–Kislőd, 2022 áprilisában Ajka-Gyártelep, Ajka és Herend állomásra. Az ODF szintén 2022 áprilisában Sárszentmihály, 2022 szeptemberében Kerta állomásra. Az átadás-átvételi jegyzőkönyv dátuma: 2021. december 15., a tervezett kifizetés: 1.896.073.244 Ft.

Mérnöki jelentés: Megnehezítik az ellenőrzésben részt vevő szervek munkáját

Állításainkat alátámasztja egy 2023 márciusában készült jelentés. Ennek már az elején az olvasható, hogy a kivitelező konzorciumot több alkalommal is kérték korábban, hogy a kivitelezés során keletkezett dokumentumokat ütemezetten prezentálja, és ne a készre jelentéssel egy időben adjon be minden dokumentumot ellenőrzésre, mivel „a Vállalkozó (vagyis az R-KORD–i-Cell-konzorcium – a szerk.) tendenciózusan, a készre jelentés előtti utolsó pillanatokban végzi el ezen feladatokat, jelentősen megnehezítve ezzel az ellenőrzésben részt vevő szervek munkáját”.

A 2021. december 6-án készre jelentett és a MÁV, valamint a NIF által 2021. december 15-én átvett M041-es (Dombóvár–Gyékényes) szakasszal kapcsolatban a dokumentum 2022. augusztusi dátummal ír garanciális bejárásról, aminek során többek között megállapították, hogy a kábeleknek ásott árkot több helyen be sem temették, és hiányoznak az úgynevezett markerek is. (Itt ismét egy rövid műszaki kitérő: a markereket az árok betemetése során kell elhelyezni a földben, harminc-negyven centiméter mélyen, egymástól meghatározott távolságra. Céljuk, hogy később, amikor már például benőtte a növényzet az egykori árok helyét, műszerrel könnyen meg lehessen állapítani az optikai kábel nyomvonalát, ha esetleg javításra, cserére van szükség.) Nyitott árokkal, markerek hiányában egy szakmai forrásunk szerint a MÁV-nak és a NIF-nek nem lett volna szabad átvennie a munkát.

Ugyanezen a szakaszon 2022. október 12-i dátummal jelzik, hogy Jákó–Nagybajom között szennyezett védőcsövet fektettek le, ezért ki kell tisztítani, és újra behúzni az optikai kábelt, majd november 23-án már arról írnak, hogy a teljes szakaszon „a teljes körű javítási munkálatokat követően szükséges lemérni az optikai hálózat minden kábelét”, mert a korábban végzett mérések eredményei nem tekinthetők véglegesnek. 2023. március 1-jén viszont még mindig csak „folyamatban van” a hibás kábel cseréje 2023. március 8-i határidővel.

2022. december 15-i dátummal jelzi a dokumentum, hogy nyolc, korábban készre jelentett és átvett vonalszakaszon folynak garanciális javítások, majd 2023. február 8-án azt, hogy a Mezőzombor–Nyíregyháza szakaszon (az optikai kivitelezés készre jelentése: 2021. december 14., átadás-átvétel dátuma: 2021. december 20.) a kábelek épületbevezetései „még nem készültek el, így a folyamatban lévő kábelmérések sem lehetnek teljes körűek”.

Ehhez kapcsolódóan: A vasbetonból kifelejtett vas esete.

Van, amit sikerült négyszer is készre jelenteni

Az M040–2 (Pusztaszabolcs–Dombóvár) jelű, 2021. december 6-án készre jelentett és 2021. december 15-én átvett szakaszról 2022. január 11-i bejegyzés szól: a szakaszon több helyen még nyitott munkaárkok vannak, ami értelemszerűen balesetveszélyes, a MÁV ezért a körülkerítésüket vagy betemetésüket kéri. Nyitott árokkal nemcsak balesetveszélyes volta miatt nem lehet elvileg átvenni egy vonalszakaszt, hanem azért sem, mert amikor betemetik, nem zárható ki, hogy – például egy nagyobb kőtömb miatt – a kábel valahol megtörik. Ezért a kábelek mérését az árok betemetése után kell elvégezni.

Jól jelzi a kivitelezők hozzáállását, hogy az optikai kivitelezés mellett a GSM-R infrastrukturális munkálataival is akadtak problémák (ebbe tartozik például az átadótornyok, a biztonsági kamerák, az áramellátó rendszer kiépítése). Az M080A jelű, Rákos–Hatvan között húzódó pályaszakaszról azt írják, hogy a vállalkozó az infrastruktúra munkáit december 22-én (mivel év nincs a dátum előtt, ez 2022 lehet – a szerk.) „immáron negyedszer is készre jelentette. […] [A] beadott anyag a megelőző készre jelentésekhez képest kevesebb hibát, hiányosságot tartalmazott, de még mindig nem felelt meg maradéktalanul a szerződésben foglaltaknak.” Erről a szakaszról a dokumentum máshol úgy fogalmaz (2022. október 5-i dátummal), hogy mivel módosították a garanciális bejárás ütemezését, az átadás-átvételi folyamat lezárásáról is egyeztetni kell.

Később az is kiderül, hogy bár az adott vonalszakaszt hivatalosan 2021. október 21-én átvette a MÁV és az állam, előbbi 2023 januárjában jelzi az R-KORD felé, hogy a garanciális hibajavítások elvégzéséig nem járul hozzá a próbaüzem megkezdéséhez. Majd 2023. február 15-én az R-KORD jelzi, hogy a MÁV által megfogalmazott kérések „megválaszolása folyamatban van”, egy héttel később pedig azt, hogy „általános hibajavítás” zajlik, amiről utólag küldenek dokumentációt.

Ehhez kapcsolódóan: Csúszásban lévő vasúti beruházások, 110 milliárd forintnál több közpénz Mészáros Lőrinc cégeinek – előlegként

Drágábban, kevesebbet, csúszva – az állam mégsem kért kötbért

Mint írtuk, a GSM-R-t uniós pénzből tervezte megvalósítani a kormány, és kapott is erre forrást Brüsszelből, egyes szakaszokat az IKOP, másokat a CEF (Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz) révén finanszíroztak volna. Csakhogy 2023. február 6-án, a kihelyezett soproni kormányülésen – mint korábban megírtuk – nem nyilvános, úgynevezett 2000-es kormányhatározat született arról, hogy kiveszik az IKOP-ból az érintett szakaszokat, és teljes egészében magyar adófizetői pénzből finanszírozzák az elkészítésüket. (Ráadásul 17 milliárd forinttal meg is toldják a költségvetést, mert, mint láttuk, az R-KORD arra hivatkozott, hogy az ukrán háború miatt elszálltak az árai.)

Ez abból a szempontból is logikusnak látszott, hogy a nem tartott határidők miatt fennállt a veszélye, hogy az Európai Bizottság végül forrást tart vissza, ráadásul uniós pénz esetében értelemszerűen az EU Csalás Elleni Hivatala, az OLAF is illetékes lett volna az esetleges szabálytalanságok kivizsgálásában. A CEF által finanszírozott szakaszokra ugyanakkor még érvényesek ezek a kitételek, és van több ilyen is.

Ehhez kapcsolódóan: Tizenötezermilliárd forintos üzletet kötöttek Mészáros Lőrincék az állammal

A GSM-R 2. végül nem csak későn, drágábban, de ezekhez képest csökkentett műszaki tartalommal, a korábbiakhoz képest rövidebb szakaszokon valósul meg ténylegesen: korábban senki által nem cáfolt információink szerint a tervezett 270 távközlési torony helyett csak mintegy 130 épülhet meg, az eredeti 2225 kilométernyi vasúti pálya helyett pedig csak mintegy 1800 kilométeren húznák ki az optikai hálózatot.

Úgy tudjuk ugyanakkor, hogy a tornyokat és a kültéri kabineteket már legyártották, jelenleg egy telephelyen, illetve raktárban tárolják. Kérdés, fel lehet-e másra használni őket. Egy forrásunk szerint a gyártás milliárdos – feleslegesnek tűnő – kiadást jelentett. A korábbiakban jelzett tételeket az optikai kivitelezésre ugyanakkor információink szerint legalább részben még 2021-ben kifizették az R-KORD-nak.

Hogy a kivitelezés nem mehetett simán az R-KORD részéről, az is jelezheti, hogy információink szerint mostanáig hat projektvezetője volt a GSM-R 2.-nek, vagyis nagyjából évente cserélték az embereket ezen a felelős poszton. Forrásaink szerint volt olyan is, aki azért távozott pár hónap után, mert „túlzottan ragaszkodott a szakmai szempontokhoz”.

Hallgat a MÁV, hallgat az R-KORD, hallgat az ÉKM

A GSM-R 2.-nek 2023. augusztus 31-én kellett volna elkészülnie, de forrásaink szerint vannak szakaszok, ahol máig dolgoznak. A fenti körülmények miatt érthetetlen, hogy az állam még nem próbált kötbért érvényesíteni a konzorciummal szemben, igaz, egyikük azt is megjegyezte, hogy ennek szerződés szerinti értéke mára már akkora lehet, hogy mind az R-KORD, mind az i-Cell súlyos pénzügyi helyzetbe kerülhetne.

Érdekesség, hogy az R-KORD munkavállalóinak száma időközben a 2021. májusi csúcsról (235 fő) az Opten céginformációs rendszer adatai szerint 2024 februárjára kevesebb mint tizedére, 21-re csökkent. Azóta sem cáfolt információink szerint ugyanakkor számos olyan beruházáson, ahol korábban az R-KORD dolgozott, ma is a cég korábbi alkalmazottai, gépei, gépjárművei vannak jelen, de már más cégek képviseletében. Ez akár arra is utalhat, hogy a gazdasági vállalkozást fokozatosan kiürítik, ami csődeljárás során nyerhet jelentőséget.

Az ügyben részletes kérdéssorral kerestük az R-KORD-ot, a Key Telecomot, a MÁV-ot és az Építési és Közlekedési Minisztériumot (ebbe olvadt bele a 2022-es választásokat követően a NIF), amennyiben válaszolnak, közölni fogjuk.

  • 16x9 Image

    Kósa András

    Kósa András a Szabad Európa főmunkatársa. 2001 óta újságíró, az elmúlt bő húsz évben volt a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Hír Televízió és a Népszava munkatársa. Ezenkívül dolgozott a hvg.hu politika rovatának vezetőjeként és a tulajdonosok által 2022 augusztusában megszüntetett azonnali.hu főszerkesztőjeként is.

XS
SM
MD
LG