Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

3 perc: Újabb oltási akciónapok és vita a tram-train-finanszírozásról


A tram-train Hódmezővásárhelyen
A tram-train Hódmezővásárhelyen

Ötszörösére drágult, de legalább elindult a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő tram-train. Félrediagnosztizálások, fölösleges műtétek után, saját zsebből fizetve a vizsgálatokat maga keresett megoldást egészségügyi helyzetére Anita. Helyszíni riport Kelet-Ukrajnából, ahol sokan élnek létbizonytalanságban.

Elindult a tram-train – Vita a veszteségfinanszírozásról

November végén elindult Magyarország első, Szegedet és Hódmezővásárhelyet összekötő vasútvillamosa. A tram-train építése ötszörösére drágult, működtetése is veszteséges lesz, de meggyorsítja a két város agglomerációs összekapcsolódását, így a térség fejlődését.

Naponta tizenötezer ember ingázik a két város között. A tram-train egyelőre próbaüzemben működik, cserében viszont a választásokig, április 15-ig ingyenesen. Az ígéretek harminc-, majd harmincöt perces menetidőről szóltak, ehhez képest negyven percig megy majd a vonatvillamos a két végállomás között. „A tram-train eddig semmilyen paramétert nem tudott hozni, hét szerelvényből öt lerobbant, sokszor át kell szállni buszra, amelyen többen vannak, mint korábban” – mondja Szabó János hódmezővásárhelyi alpolgármester.

Két fölösleges műtét után mondta ki a nőgyógyászom: nem tud velem mit kezdeni

„Aki ettől a betegségtől szenved, nem tud két évet várni. Annak a következő nap is évnyi hosszúságú” – mondja Mucsi Anita, akinek négy éve tart endometriózisos vesszőfutása. Félrediagnosztizálások, fölösleges műtétek után, saját zsebből fizetve a vizsgálatokat maga keresett megoldást a helyzetre.

Fél éve jelent meg a Szabad Európa honlapján az első cikk a témában. Balogh Nikolett történetén keresztül próbáltuk bemutatni az endometriózisban szenvedő nők helyzetét Magyarországon.

Nikolett már első beszélgetésünk idején, 2021 májusában súlyos állapotban volt, műtétre várt. Most megkérdeztük, mi változott az életében a cikk megjelenése óta eltelt fél évben. Jó hírekre számítottunk, hiszen – noha más specialistákhoz hasonlóan az ő orvosa is a magánpraxist választotta – a jogalkotó elvileg lehetővé tette, hogy a folyamatban lévő, például endometriózisos esetekben lehessen átjárás az állami és a magánellátás között. Elvileg.

Hétvégi oltásra kérik a háziorvosokat, egész januárban lesznek oltási akciónapok

Magyarországon szerda óta 3586 új fertőzöttet igazoltak, 140 ember halt bele a koronavírus okozta betegségekbe. Itthon folytatják a regisztráció nélküli oltást. Spanyolországra is lecsapott az omikron, ott soha nem volt még ennyi új fertőzött.

Magyarországon az új fertőzöttekkel együtt a járvány kezdete óta összesen 1 237 330 főre nőtt a beazonosított koronavírusosok száma. A halálos áldozatok száma 38 307-re emelkedett.

Az aktív fertőzöttek száma a kormányzati járványportál adatai szerint 127 251. Kórházban 4827 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 454-en vannak lélegeztetőgépen.

A hivatalos tájékoztatás szerint Magyarországon is terjed az omikron, de nem közölt friss adatokat arról, hogy eddig hányan fertőződtek meg itthon az új variánssal.

Szakértők szerint az ötödik hullám ellen nem elégséges a jelenlegi magyar védekezés

A koronavírus omikron-variánsának gyors terjedése miatt Magyarországra is garantáltan meg fog érkezni az ötödik járványhullám, amely ellen már nem lesznek elégségesek a mostani intézkedések – állapították meg hazai kutatók.

A Portfolio.hu hosszú cikkben ismertette egy friss tanulmány eredményeit, illetve interjút készített a szerzőjével, Röst Gergellyel, a Járványmatematikai Modellező és Epidemiológiai Elemző Munkacsoport vezetőjével és Oroszi Beatrix epidemiológussal.

A szakértők rámutattak, hogy az elsőként Dél-Afrikában azonosított új koronavírus-variáns rendkívüli sebességgel terjed a világban, miközben november végén a pozitív esetek 99 százalékáért még a delta-változat volt felelős.

Szerintük Európában január elején várható az omikron dominánssá válása, és biztosra vehető az is, hogy Magyarországon is negatív járványügyi fordulat fog bekövetkezni, és megindul az ötödik hullám.

A boszniai szerbek közül is sokan tartanak káosztól

A boszniai szerb vezetés elszakadáspárti lépései sokakat aggodalommal töltenek el a lakosság körében is, számos megkérdezett attól tart, hogy káoszba süllyed az ország.

Az ország központi kormányának munkáját ellehetetlenítő intézkedésekkel kapcsolatban többen is aggodalmukat fejezték ki a Reuters tudósítójának a Boszniai Szerb Köztársaságban.

Az 1992 és 1995 közötti boszniai háborút követően még mindig súlyos etnikai feszültségekkel terhelt ország napjainkban az elmúlt évtizedek legsúlyosabb politikai válságát éli át. Milorad Dodik boszniai szerb vezető ugyanis nemrég bejelentette, hogy a szerbek kivonulnak az ország szövetségi intézményeiből, adózási rendszeréből, valamint hadseregéből, és önálló fegyveres erőket hoznak létre. Ez számos szakértő, köztük az ENSZ illetékes jelentéstevője szerint is a háborút lezáró daytoni békeszerződés összeomlásához vezethet.

Létbizonytalanság, háborús fenyegetés Kelet-Ukrajnában

Sokan egyik napról a másikra élnek a kelet-ukrajnai frontvonal közelében. A bizonytalanságot most még az esetlegesen küszöbönálló orosz offenzívával kapcsolatos félelmek is fokozzák.

A lakossága nagy része által hátrahagyott, Zajceve nevű település mindössze körülbelül egy kilométerre fekszik az oroszbarát szeparatisták és az ukrán kormányerők közötti frontvonaltól. Az immár több mint hét éve tartó, változó intenzitású fegyveres konfliktus során a faluban található lakóépületek jelentős része megsemmisült vagy legalábbis megrongálódott. A helyiek számára az anyagi károknál is sokkal aggasztóbb, hogy mi folyik a határ túloldalán. Oroszország ugyanis az elmúlt hónapokban katonák tízezreit vonta össze Ukrajna határainak közelében.

Szép napot kívánok,

Wiedemann Tamás

  • 16x9 Image

    Wiedemann Tamás

    Wiedemann Tamás a Szabad Európa budapesti irodájának újságírója. 2007 óta ír gazdasági témájú cikkeket. Dolgozott a Magyar Hírlapnál, a Napi Gazdaságnál, a Magyar Nemzetnél és a G7-nél. 2009-ben a Robert Bosch Alapítvány és a Berliner Journalistenschule ösztöndíjasa volt Berlinben. 

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG