Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Először lesz női miniszterelnöke Észtországnak


Kaja Kallas, a Reform Párt elnöke a sajtónak nyilatkozik Tallinn-ban, Észtországban. 2021. január 13.
Kaja Kallas, a Reform Párt elnöke a sajtónak nyilatkozik Tallinn-ban, Észtországban. 2021. január 13.

A jobbközép Reform Párt és a baloldali Centrum Párt döntéshozói szervei vasárnap hagyták jóvá azt a koalíciós megállapodást, amellyel Kaja Kallas, a Reform Párt elnöke lehet az észt miniszterelnök.

A két párt közös nyilatkozta szerint „olyan kormányt alakítanak, amely hatékonyan oldja meg a Covid-19-válságot, progresszív úton tartja Észtországot és az ország összes régiójának fejlesztésén munkálkodik majd”.

Az új kabinet a korrupciós botrány miatt januárban megbukott korábbi kormányt váltja fel.

Korrupciós ügy miatt távozott a miniszterelnök

Juri Ratas eddigi miniszterelnök január 13-án mondott le egy korrupciós botrány miatt, annak ellenére, hogy állítása szerint ő maga nem tett semmi rosszat. Ratas 2016 óta vezette az 1,3 milliós Észtország kormányát.

Lemondásával összeomlott az addigi hárompárti koalíció és Kersti Kaljulaid államfő Kaja Kallast kérte fel a következő kormány megalapítására.

A hivatalát 2016 óta betöltő Kaljulaid a Szovjetunió 1991-es összeomlása után függetlenné vált Észtország első női államfője. A kormányalakítással így egyszerre lesz két nő az észt állam legmagasabb pozícióiban.

Kallas kinevezésével politikai dinasztia jöhet létre

A 43 éves Kallas kinevezését még jóvá kell hagynia a parlamentnek. Kallas, a Reform Párt alapítója, a volt miniszterelnök és egykori európai uniós biztos, Siim Kallas lánya.

Kaja Kallas ügyvéd végzettségű, korábban európai parlamenti képviselő volt és 2018 óta vezeti pártját. Az új észt kormányában nő lehet a pénzügyminiszter és külügyminiszter is.

A lemondott Ratas távozása előtti napon az észt belbiztonsági szervek közölték, hogy korrupciós gyanúval nyomozást indítottak a KredEx kormányzati hitelügynökség ellen egy tallini ingatlankomplexum fejlesztőinek adott 39 millió eurós kölcsön miatt.

Készült a Reuters és az AP tudósításának felhasználásával.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

XS
SM
MD
LG