"Kemény napok állnak előttünk": erdőtüzek tombolnak világszerte
Tűzoltó helikopter a törökországi Marmaris közelében 2021. augusztus 2-án
A forró nyár és az erős szelek miatt erdőtüzek tombolnak a világ számos pontján Oroszországtól Törökországon és Görögországon át az Egyesült Államokig.
A tüzek több száz millió dollár anyagi kárt okoztak, illetve emberek tízezreit kényszerítették lakóhelyük elhagyására.
Az Oroszország távol-keleti részén található Jakutföldön a hadsereg is segíti az oltást. A védelmi minisztérium arról számolt be szerdán, hogy további felszereléseket küldenek a térségbe, ahol mintegy százhetven helyen ég az erdő.
A katasztrófavédelem több mint nyolcezer négyzetkilométeren nagyjából kétezer-ötszáz fővel dolgozik a lángok megfékezésén, az érintett régiókat beborítja a füst – közölték a hatóságok.
Oroszországban már éves gyakorisággal pusztítanak erdőtüzek, klímavédelmi aktivisták szerint ez elsősorban a globális felmelegedés számlájára írható.
Tűzvész tombol a török riviérához közel
1/12Ég az erdő Manavgat városa mellett, a török riviéra egyik kedvelt üdülővárosától, Antalyától 75 kilométerre
Törökország mellett Szibériában az idei sorozatban a harmadik olyan év, amikor óriási területeken ég az erdő. Kaliforniában is az év eddigi legnagyobb erdőtüze pusztít.
2/12Egy teknős maradványai a tűz után a török Manavgat közelében
Törökország mellett Szibériában az idei sorozatban a harmadik olyan év, amikor óriási területeken ég az erdő. Kaliforniában is az év eddigi legnagyobb erdőtüze pusztít.
3/12Leégett házak Manavgat városában
Törökország mellett Szibériában az idei sorozatban a harmadik olyan év, amikor óriási területeken ég az erdő. Kaliforniában is az év eddigi legnagyobb erdőtüze pusztít.
4/12Egy helyi lakos siratja a házát és az állatait, miután a tűz mindent felemésztett Manavgat városában
Törökország mellett Szibériában az idei sorozatban a harmadik olyan év, amikor óriási területeken ég az erdő. Kaliforniában is az év eddigi legnagyobb erdőtüze pusztít.
5/12A füst elérte Antalya partjait is
Törökország mellett Szibériában az idei sorozatban a harmadik olyan év, amikor óriási területeken ég az erdő. Kaliforniában is az év eddigi legnagyobb erdőtüze pusztít.
6/12Légi felvétel a szibériai Jakutföldről, ahol már több hete égnek az erdők
Törökország mellett Szibériában az idei sorozatban a harmadik olyan év, amikor óriási területeken ég az erdő. Kaliforniában is az év eddigi legnagyobb erdőtüze pusztít.
7/12Tudósok szerint Oroszország – és azon belül különösen Szibéria és a sarkvidék – a klímaváltozás hatásainak leginkább kitett területek közé tartozik
Törökország mellett Szibériában az idei sorozatban a harmadik olyan év, amikor óriási területeken ég az erdő. Kaliforniában is az év eddigi legnagyobb erdőtüze pusztít.
8/12Az elmúlt években számos rekord dőlt itt meg. 2020 júniusában mérték például a legmelegebb, 38 Celsius-fokos hőmérsékletet a sarkkörön túl
Törökország mellett Szibériában az idei sorozatban a harmadik olyan év, amikor óriási területeken ég az erdő. Kaliforniában is az év eddigi legnagyobb erdőtüze pusztít.
9/12A júniusi kánikula óta több mint másfél millió hektárnyi terület kapott lángra Jakutföld tajgáján, és még egy hónap hátravan a tűzveszélyes időszakból. Ez sorozatban a harmadik olyan év, amikor hatalmas területeken pusztít erdőtűz Oroszország leghidegebb régiójában
Törökország mellett Szibériában az idei sorozatban a harmadik olyan év, amikor óriási területeken ég az erdő. Kaliforniában is az év eddigi legnagyobb erdőtüze pusztít.
10/12A Kaliforniában pusztító bozóttüzeket is a klímaváltozás miatti extrém hőség és szárazság okozta a szakértők szerint
Törökország mellett Szibériában az idei sorozatban a harmadik olyan év, amikor óriási területeken ég az erdő. Kaliforniában is az év eddigi legnagyobb erdőtüze pusztít.
11/12Idén ez az eddigi legnagyobb tűzvész Kaliforniában
Törökország mellett Szibériában az idei sorozatban a harmadik olyan év, amikor óriási területeken ég az erdő. Kaliforniában is az év eddigi legnagyobb erdőtüze pusztít.
12/12Eddig több mint 81 ezer hektár erdő égett le
Törökország mellett Szibériában az idei sorozatban a harmadik olyan év, amikor óriási területeken ég az erdő. Kaliforniában is az év eddigi legnagyobb erdőtüze pusztít.
Previous slide
Next slide
Veszélyben az ókori olimpiai játékok helyszíne is
Dél-Európát is hőhullám sújtja, az Észak-Afrikából érkező forró levegő több helyen erdő- és bozóttüzet okozott Törökországban, Görögországban, Olaszországban, Albániában, Koszovóban és Bulgáriában.
Évtizedek óta nem látott hőség van az aszály sújtotta Görögországban, ahol a 40 Celsius-fok feletti hőmérséklet és a viharos szelek miatt az elmúlt napokban több mint százötven tűz keletkezett, számos helyen evakuálni kellett a lakosságot.
Tűzvész tombol egyebek mellett az ókori olimpiai játékok helyszínén, Olümpiában, a Peloponnészoszi-félsziget nyugati részén is, ahonnan az olimpiai láng négyévente útjára indul az ötkarikás játékoknak éppen otthont adó városba. A tűzoltóknak komoly küzdelmek árán sikerült megmenteniük az ott lévő, történelmi kincseket rejtő emlékhelyet. Évia szigetén is ki kellett üríteni egyes településeket. A lángok megfékezésén több száz tűzoltó dolgozik autók tucatjaival, helikopterekkel, repülőgépekkel.
Törökországban immár kilencedik napja pusztítanak erdőtüzek, a lángok szerda estére egy hőerőmű területét is elérték, máshol tengerparti nyaralóhelyek kerültek veszélybe. Az országban csaknem kétszáz helyen keletkezett tűz, és sokat még mindig nem sikerült eloltani, legkevesebb nyolc ember életét vesztette.
Olaszországban valamivel jobb a helyzet, de ott is ég az erdő néhány helyen, például Szicíliában, ahol a parti őrségnek kellett kimenekítenie körülbelül százötven embert a tengeren keresztül Cataniából.
Bulgáriában két halálos áldozatról érkezett jelentés, ahogyan Albániából és Koszovóból is.
Az egyesült államokbeli Kaliforniában is több helyen ég az erdő már hetek óta. A hatóságok arra figyelmeztettek, hogy a helyzet tovább romolhat, a forró, száraz levegő megkönnyíti a lángok terjedését. „Attól tartok, hogy kemény napok állnak előttünk” – mondta Shannon Prather, az egyik illetékes, hozzátéve, hogy már eddig is emberek tízezreit kellett evakuálni.
Készült az AP és a dpa tudósításának felhasználásával.