Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Összeférhetetlenség állhat fenn Erős Gábornál, az esztergomi alpolgármesternél


Erős Gábor

Nem csak a diplomájáról nyilatkozott megtévesztően a fideszes politikus, kinevezésekor elfelejtett beszámolni egy fizető állásáról. Ez pedig összeférhetetlenséget jelenthet, ami miatt az egyik képviselő eljárást is kezdeményezett Erőssel szemben.

Erős Gábor 2019 óta Esztergom alpolgármestere és 2016 óta a városi tulajdonban lévő Strigonium Zrt. felügyelőbizottsági tagja. A cég beszámolója szerint az FB-tagok 2017 óta díjazást is kapnak munkájukért, az öt tag összesen hárommillió forinton osztozik évente (a beszámolóból nem derül ki, melyik tag mennyi pénzt kap).

Az önkormányzati törvény szerint azonban alpolgármester – néhány kivételtől eltekintve – nem végezhet máshol munkát pénzért és nem lehet gazdasági társaság személyesen közreműködő tagja sem. Minderről Cserép János esztergomi önkormányzati képviselő számolt be Facebook-oldalán. Mivel Cserép szerint Erős nem jelentette be harminc napon belül az összeférhetetlenséget, „bárki hivatkozhat rá, és ilyenkor már nem reparálható. Ha a képviselő-testület kimondja az összeférhetetlenséget, másnap megszűnik az alpolgármesteri jogviszonya. Sőt mivel az összeférhetetlenségi okot nem maga hozta a testület tudomására, így méltatlanná válik a képviselői tisztségre is, a következő lépcső tehát annak a megállapítása”, ami időközi választás kiírását is jelentheti Cserép szerint.

A város képviselő-testületének kell kimondania Erősről az összeférhetetlenséget, Cserép kezdeményezte is ezt a polgármesternél.

Völner Pál helyett Erős Gábort indítja a Fidesz az országgyűlési választásokon.

Kerestük Erős Gábort, hogy válaszoljon az összeférhetetlenségével kapcsolatos kérdésekre, de nem reagált üzenetünkre.

Korábban azt mondta, van diplomája, és feketén foglalkoztatott

Ahogy arról a Szabad Európa múlt héten beszámolt, Erős Gábor 2018-ban felkerült arra a jegyzékre, amelyen a NAV azokat listázza, akiknél be nem jelentett alkalmazottat találtak. Erős ekkor egyéni vállalkozóként vendéglátózott. Ezen túl a 2014-es önkormányzati választások előtt Erős azt állította, hogy ő egy, a „szakterületén diplomát szerző szakember”, de az újabb bemutatkozásából már hiányzik a diplomára utaló rész.

Kérdéseinkre akkor sem válaszolt Erős, ám cikkünk megjelenése után egy Facebook-posztban mégiscsak reagált. Ebben gyakorlatilag elismerte, hogy igazat írtunk.

A diplomájával kapcsolatban azt írta: „A labdarúgó-játékvezetői minősítést az MLSZ Felnőttképzési Intézete diploma kiállításával igazolja. (…) Soha sehol nem állítottam magamról, hogy a diplomámat egyetemi/főiskolai képzés keretein belül szereztem.” Arra nem tért ki, hogy kontextus nélkül a diploma a köznyelvben felsőfokú végzettségre utal.

A vállalkozásánál talált be nem jelentett alkalmazottjáról pedig azt írta: „2018 őszén a könyvelő mulasztásából vállalkozásom egy munkavállalója késve lett bejelentve. A könyvelő a felelősségét elismerte, a kirótt bírságot a biztosítója rendezte.”

Keszthelyen is hasonló eljárást kezdeményeztek

Január végén a 24.hu írt arról, hogy Keszthelyen a fideszes Nagy Bálint polgármester és Vozár Péterné alpolgármester ellen kezdeményezett összeférhetetlenség megállapítására irányuló eljárást egy helyi lokálpatrióta egyesület. A társaság szerint a városvezetők több éven át különböző gazdasági társaságok felügyelőbizottsági és igazgatósági tagjaként díjazásban részesültek. Keszthelyen – miután a lap rákérdezett az összeférhetetlenségre – a két városvezető lemondott fizetős állásáról. Így mire szavazásra került sor, a képviselő-testület már nem talált összeférhetetlenséget.

A lap azt írja, az önkormányzati törvény szövegezése miatt korábban nem volt egységes a jogalkalmazás, ám 2021 májusában pontosították a szövegét, hogy teljesen egyértelmű legyen a mellékállások tilalma a városvezetőknek.

  • 16x9 Image

    Keller-Alánt Ákos

    Keller-Alánt Ákos a Szabad Európa újságírója. Korábban a Magyar Narancs munkatársa volt, emellett több külföldi lapban is megjelentek cikkei (többek között: Balkan Insight, Deutsche Welle, Internazionale). Oknyomozó munkájáért többször díjazták Magyarországon és külföldön is. 

XS
SM
MD
LG