Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Erős Gábor elismerte, hogy feketén foglalkoztatott és nincs diplomája


Erős Gábor
Erős Gábor

A Völner Pál helyett induló fideszes politikus cikkünk megjelenése után egy nappal reagált a lapunk által közöltekre. A könyvelője hibázott, a diplomát pedig az MLSZ játékvezető-képzésén kapta.

Ahogy arról a Szabad Európa csütörtökön beszámolt, Erős Gábor Esztergom alpolgármestere, aki Völner Pál helyett indul az országgyűlési választásokon a Fidesz jelöltjeként. A politikus 2018-ban egyéni vállalkozóként került fel arra a jegyzékre, amelyen a NAV azokat listázza, akiknél be nem jelentett alkalmazottat találtak.

Ezen túl a 2014-es választások előtti bemutatkozásában Erős még azt írta magáról, hogy ő egy, a „szakterületén diplomát szerző szakember”, ám újabb bemutatkozásából már hiányzik a diplomára utaló rész. Cikkünk megjelenése előtt telefonon és e-mailben is próbáltuk elérni Erőst, üzenetet hagytunk neki, ám megkeresésünkre semmilyen módon nem reagált.

A cikk megjelenése után egy nappal azonban Facebook-posztot tett közzé. Ebben lényegében elismeri, hogy cikkünk állításai igazak, azzal a kommentárral, hogy az „ellenzék számára létérdek, hogy botrányokat kreáljanak még ott is, ahol semmiféle botrány nincsen”.

A diplomájával kapcsolatban azt írja, „A labdarúgó-játékvezetői minősítést az MLSZ Felnőttképzési Intézete diploma kiállításával igazolja. (…) Soha sehol nem állítottam magamról, hogy a diplomámat egyetemi/főiskolai képzés keretein belül szereztem.” Arra nem tér ki Erős, hogy kontextus nélkül a diploma a köznyelvben felsőfokú végzettségre utal.

A vállalkozásánál talált be nem jelentett alkalmazottjáról pedig azt írja: „2018 őszén a könyvelő mulasztásából vállalkozásom egy munkavállalója késve lett bejelentve. A könyvelő a felelősségét elismerte, a kirótt bírságot a biztosítója rendezte.”

A fideszes vezetésű Esztergom ügyeiről az utóbbi időben többször is írtunk, amikor ingyen kapta meg Esztergom belvárosát a kormánybarát MCC fesztivál, amikor a kötelező nyílt pályázatot megkerülve jutott értékes belvárosi telekhez a NER-közelbe került McDonald’s vagy amikor a város ingyen az államnak adott egy értékes belvárosi ingatlanegyüttest a Közigazgatási Különbíróságoknak – amikor a kormány elvileg lemondott annak felállításáról.

  • 16x9 Image

    Keller-Alánt Ákos

    Keller-Alánt Ákos a Szabad Európa újságírója. Korábban a Magyar Narancs munkatársa volt, emellett több külföldi lapban is megjelentek cikkei (többek között: Balkan Insight, Deutsche Welle, Internazionale). Oknyomozó munkájáért többször díjazták Magyarországon és külföldön is. 

XS
SM
MD
LG