Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Ez lehet a megoldás a járvány miatti utazási korlátozásokra?


Strand a spanyolországi Palma de Mallorcán, 2021. július 1-én.
Strand a spanyolországi Palma de Mallorcán, 2021. július 1-én.

„Ez teljesen új helyzet, nincsenek rá szabályok, foglalkozni kell vele, ezért is fordultam az Európai Bizottsághoz” – mondta a Szabad Európának Ujhelyi István. Az MSZP-s európai parlamenti képviselő azt szeretné elérni, ha azok is kapnának uniós védettségi igazolványt, akiket két keleti vakcina után harmadszorra európai engedéllyel rendelkező vakcinával oltanának be.

Ujhelyi István szerint három–ötszázezer olyan magyar polgár van, aki védettnek gondolja magát, de a kínai Sinopharm (idősebbek esetében igazolt, részbeni) hatástalansága miatt valójában védtelenül várja a negyedik hullámot.

Mint mondja, éppen ezért helyesli, hogy a kormány engedett a nyomásnak, és augusztustól megnyitja a harmadik oltás lehetőségét. Így aki eddig keleti oltóanyagot kapott, hozzájuthat az uniós gyógyszerügynökség által már engedélyezett oltóanyaghoz. Az MSZP-s EP-képviselő szerint így már felvethető a kérdés, hogy részesei lehetnek-e az európai, egységes Covid-igazolvány rendszerének. Ujhelyi erre tett javaslatot a döntéshozóknál. Mint mondja, jelenleg erre nincs érvényes uniós szabály, hiszen

„egyedül a magyar kormány lóg ki a közös, uniós megoldásokból”.

A politikus a Szabad Európának azt mondta, nem lehet megjósolni, mennyi ideig tart, amíg döntenek a javaslatáról. Mint mondja, a nyár miatt amúgy is lassúbb a döntéshozatal, de szerinte – ha megoldható az Európai Bizottságon belül, és nem kell hozzá az Európai Parlament vagy az Európai Tanács – nem kell hogy hónapokig elhúzódjon a folyamat.

Ujhelyi a bejelentéskor online sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy január óta rendszeresen figyelmeztették a magyar kormányt: az Európai Unió nem fogja automatikusan elfogadni az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyével nem rendelkező keleti vakcinákat.

„Ennek ellenére az oltási kampányban túlzottan is a keleti vakcinákat nyomta a kormány, nyilván ez volt egy speciális kormányzati kör érdeke; rengetegen nyerészkedtek az át nem gondolt hazai oltási akción” – véli a szocialista politikus, aki szerint ugyanakkor most van esély a helyzet rendezésére a harmadik oltással, ezért azt kéri a kormánytól, hogy lépjen az ügyben.

Az orosz térfélen pattog a labda

A politikust az orosz vakcina hónapok óta húzódó uniós engedélyezési folyamatáról is kérdeztük. Ujhelyi István szerint Brüsszel sem politikai, sem adminisztrációs akadályt nem gördített a Szputnyik V engedélyezése elé.

Szerinte az Európai Unió is a gyors engedélyezésben érdekelt, már csak azért is, mert több ország hatalmas mennyiségeket kötött le ebből az oltóanyagból az EMA engedélyére várva a vásárláshoz.

„Én is mondtam a parlamentben, hogy gyorsítsuk ezt fel, de az oroszok egyelőre nem adnak át minden dokumentációt, amely az engedélyezéshez kell, addig pedig az Európai Gyógyszerügynökség nem tud mit tenni.”

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG