Fával főznek az utcán, pincékben húzzák meg magukat, mégsem hajlandók elhagyni városukat. A Szeverodonyeck melletti Liszicsanszkban szörnyű pusztítást végzett az orosz tüzérség, amely továbbra is támadja a várost. Önkéntesek próbálják meggyőzni a még ott maradt embereket, hogy jobban járnak, ha elmenekülnek.
A lakótömbjük előtti füves területen leterített takarón játékaival és plüssállataival játszik Lena, egy fiatal lány és barátnője. Édesanyja egy közeli betonpadról figyeli őket, miközben fából rakott tűzön főzi a tojást és a teát.
Az emberek azért főznek az utcán, mert a lakásokban nincs vezetékes víz és gáz. Közben az orosz rakéták és tüzérség hangja szinte folyamatosan hallatszik.
„Hová menjek, és mi értelme van?” – mondja a névtelenséget kérő anyuka arra a kérdésre, hogy miért nem fogja a gyerekeit és megy el az ostromlott városból, ahogy azt az ukrán hatóságok kérik a lakosoktól.
A robbanások robaja egy pillanatra elnyomja a hangját. „Arrafelé is lövöldöznek” – mondja a lánya.
A felőrlő és pusztító orosz előrenyomulás miatt ezreket evakuáltak a kelet-ukrajnai Liszicsanszkból, amelyet a Donyec folyó választ el Szeverodonyecktől, amelynek a nagyobb részét már elfoglalta az orosz hadsereg.
Az oda vezető hidakat felrobbantották, és ezzel szinte teljesen elvágták az utánpótlástól Szeverodonyecket, megnehezítve az ott maradt több száz civil evakuálását.
Liszicsanszkban a háború előtt százezren laktak, közülük mára 15 ezren maradhattak. Az ukrán hatóságok próbálják meggyőzni őket, hogy hagyják el a várost, amíg még lehet.
Frusztráló feladat az önkénteseknek, akik száguldozva járják a környéket, próbálva elkerülni az orosz rakétákat, hogy megtalálják a még ottmaradt embereket, és meggyőzzék őket, miközben azok nem akarnak elmenni.
„Itt van egy helyem, ahol tudok enni adni a gyerekeimnek, megfürdethetem őket, tiszta ruhát adhatok rájuk” - mondta a névtelenséget kérő nő, amikor azt kérdezték tőle, hogy miért nem megy el annak ellenére sem, hogy nincs csapvíz vagy gáz a lakótömbjében.
„Vödrökben hozzuk be a vizet” – mondta a nő.
„Nem kockáztatom meg, hogy máshová vigyem a gyerekeimet. Ijesztő itt, de legalább tudom, hogy mit csináljak” – fogalmazott.
A civilek kijuttatásáért küzdő önkéntesek csalódottak, mert az emberek nem hajlandóak elmenni.
„Rengeteg ember van, aki elfogadja, hogy így éljen, bármennyire is szörnyen hangzik” – mondta Anton Jaremcsuk, az egyik önkéntes a Current Time-nak, a Szabad Európa egyik orosz nyelvű hírcsatornájának amelynek stábja kedden kísérte el az önkénteseket Liszicsanszkba.
„Pincékben laknak, a humanitárius segélyből tartják fenn magukat. Nem tudnak dolgozni, nem felelősek semmiért. A civilizált életnek vége” – mondja az önkéntes.
Az önkéntesek segítettek evakuálni egy idős nőt, Jevdokia Mihajlovát egy otthonból. Az asszonynak egyik lábát amputálni kellett, kijevi rokonai kértek segítséget a kijuttatásához. A nő azt mondta, hogy önként megy.
„A lányom házát lerombolta egy lövedék. Négy ház semmisült meg” - mondta Mihajlovka. „Remélem, hamarosan visszatérhetek ide” – tette hozzá.
Egy másik férfi, aki szintén névtelenséget kért, azt mondta, hogy ő és a felesége három nappal azután döntöttek úgy, hogy elmenekülnek a városból, hogy a környéket bombatalálat érte, és lángba borult.
„Minden ház leégett” – mondta, miközben vérben forgó szemeiből ijedtség sugárzott. „Kazettás és foszforos bombák voltak” – tette hozzá.
Egy másik lakóház előtt három idősebb nő egy kőpadon ülve beszélgetett.
„Ludmila Zsuratunovát keresem. A fia, Jevhen megkért minket, hogy evakuáljuk önöket” - mondta az egyik önkéntes, odalépve hozzájuk.
„Nem, mi nem megyünk sehova” - válaszolta Zsuratunova.
