Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A Facebookon már nyerésre áll a Fidesz


Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Hiába panaszkodnak kormánypárti véleményvezérek, hogy a Facebook ellenük dolgozik. A Fidesz már tarol a Facebookon, a Mi Hazánk is meglehetősen szervezett, hódít az ezotéria és az oltásellenesség, az ellenzéki „balliberális” fölény a közösségi médiában pedig inkább legendának tűnik, mint valóságnak. Nagy facebookos kísérletünk főbb tanulságai, 1. rész.

2019-ben a Facebook egyik munkatársa kísérletbe kezdett, hogy megnézze, az oldal algoritmusa valóban a szélsőséges tartalmak felé tereli-e a felhasználókat. Ennek érdekében készített néhány felhasználói profilt nem valós adatokkal, és elkezdett Donald Trump-párti, illetve Bernie Sanders-rajongói oldalakat követni. A profilokkal bekövette a Facebook által felajánlott oldalakat, és pár napon belül máris a QAnon összeesküvés-elméleteinek világában, illetve a Trump-gyűlölők közösségében találta magát.

E kísérlet leírása egyike volt annak a több ezer dokumentumnak, amelyet októberben hozott nyilvánosságra Frances Haugen. A közösségi oldal korábbi termékmenedzsere szerint a Facebook „kétségtelenül felerősíti a gyűlöletet”.

Kíváncsiak voltunk, mire vezet egy hasonló kísérlet két évvel később, magyarországi viszonyok között. Ennek érdekében öt profilt regisztráltunk az oldalra: az elsővel kormánypárti politikusokat, néhány kormánypárti médium és véleményvezér oldalát kezdtük el követni. A másodikkal az előbb felsoroltakon túl bekövettünk pár radikálisabban fogalmazó kormánypárti oldalt. Harmadikként az ellenzék néhány vezető politikusának és pártjának oldala mellett követni kezdtünk független híroldalakat is. A negyedik profilunkkal a Mi Hazánk, illetve más exjobbikos politikusokat, kiadványokat, valamint a Vadhajtások nevű oldalt kezdtük követni. Ötödikként létrehoztunk egy olyan profilt, amellyel nem közéleti oldalak felé mutattunk érdeklődést – ez utóbbiról következő cikkünkben olvashatnak.

Mind az öt profilt egy-egy fiktív, ötven év körüli nő nevében indítottuk (fotónak számítógép által generált képet használtunk), akik valamelyik vidéki városban laknak. Pár nap szemlélődés után elkezdtünk belépni a Facebook algoritmusa által ajánlott csoportokba és követni kezdtük az ajánlott oldalakat. Íme a tapasztalataink.

Zsuzsa, a fideszes

Első profilunk a Zsuzsa nevet kapta, tíz kormánypárti politikus mellett (például Orbán Viktor, Varga Judit, Szijjártó Péter, Varga Mihály) követni kezdte a Fidesz és a kormány hivatalos Facebook-oldalát, a Híradó.hu és a TV2 mellett pár Mediaworks-kiadványt (Origo, Magyar Nemzet, Mandiner) és néhány kormánypárti véleményvezért (Bohár Dániel, Deák Dániel, Trombitás Kristóf, Rákay Philip). Zsuzsa követni szerette volna Bayer Zsolt oldalát is, ám a követés gombra kattintva előugrott egy ablak. Ebben arra figyelmeztetett a Facebook, hogy a követni kívánt oldalt többször fel kellett függeszteni a Facebook szabályainak megsértése miatt. Zsuzsa ezért már nem volt kíváncsi a publicista tevékenységére.

Az első napokban, amikor még csak nézelődtünk, főleg az eredetileg bekövetett oldalak bejegyzéseit láttuk. A fideszes politikusok többnyire mind ugyanarról posztoltak. Vagy Orbán Viktor aznapi bejegyzését osztottak tovább, vagy az aktuális napi témáról posztoltak valamit (például a fővárosi Városháza-ügy vagy Cseh Katalin állítólagos korrupciós botránya). Az általunk követett oldalak posztjain kívül vicces videókat (babás, állatos), valamint a Mediaworks egyéb oldalait (Bors, Dehír) mutatta az algoritmus. A többségében kormánypárti bejegyzések közé becsúszott egy-két oltásellenes poszt (Orbán Viktor oldalának követőitől) és néhány kormánykritikus bejegyzés is Karácsony Gergelytől vagy az MSZP-től. Ekkor még az is előfordult, hogy a hírfolyamban egy fideszes politikus LMBT-ellenes posztja alá az algoritmus betette a profilunk által amúgy nem követett Telexnek egy LMBT-témában született cikkét.

Ekkor még bíztunk abban, hogy Mark Zuckerberg beváltotta ígéretét, és kiegyensúlyozottá vált az ajánlási algoritmus. Ahogy aztán elkezdtük bekövetni az ajánlott oldalakat és beléptünk az ajánlott csoportokba, úgy lett egyre egyoldalúbb az elénk táruló tartalom. Kísérletünk végére Zsuzsa profilja 42 csoportban lett tag, ezeknek majdnem a fele (húsz csoport) egyértelműen a Fideszt, illetve Orbán Viktort támogató közösség volt. Ezekben ugyan néha posztol egy-egy kormánykritikus felhasználó, de a hozzászólások és a bejegyzések túlnyomó többsége vagy az ellenzéket szidja, vagy a kormányt támogatja. Tagjai lettünk még hat receptes csoportnak, két olyan közéleti tematikájú csoportnak, amelyek sem ellenzékiek, sem kormánypártiak. Ezen túl tizenhárom olyan, közéleti tartalmaktól mentes csoportba léptük be, amelyek nyugdíjasoknak szólnak, virágos, állatos képeket gyűjtenek vagy a tagok csak jókívánságokat küldenek egymásnak. A bekövetett 45 oldal közül tíz fideszes, tíz receptes, a többi egyéb tematikájú (női oldal, állatvédők, de valamiért több síeléssel és jógával kapcsolatos oldalt is felajánlott nekünk a Facebook).

Feltűnő jelenség, hogy a politikusok és véleményvezérek nemcsak posztolnak, de kommentelnek is, e hozzászólások miatt pedig olyan oldalak bejegyezései is megjelentek a hírfolyamban, amelyeket amúgy nem követtünk. Más kormánypárti posztok alá egyetértő üzeneteket küldenek (gyakran csak egy-két mondatot), a megafonos oldalakkal viszont már ellenzéki politikusok bejegyzéseihez is hozzászólnak, számon kérve őket vagy hazugságnak nevezve a bejegyzésben írtakat (a Megafonról lásd a Fidesz és a Facebook című keretes írásunkat). Egy idő után kormánykritikus posztot már csak akkor láttunk, amikor mellette volt a fideszes ellenérv is. Völner Pál vesztegetési ügye és lemondása mellett például az, hogy valójában a baloldal korrupt, de a jobboldalon igenis vannak következmények.

Eddigre a hírfolyamban is csak olyan hirdetéseket tárt elénk a Facebook, amelyekben a Fidesz reklámozott (politikust vagy a Stop, Gyurcsány!-petíciót), a Megafon hirdette saját vezetőjét vagy az Axióma népszerűsítette a transznemű gyerekekről szóló videóját.

A kísérlet végére Zsuzsa hírfolyamában az első 25 posztból 16 volt egyértelműen kormánypárti. Ezek között volt több politikusi bejegyzés (Hollik István örült, hogy Emmanuel Macron francia elnök Budapestre látogat, Németh Szilárd kocsonyát reggelizett), megafonos oldal (Bohár Dániel például Szabó Tímea párbeszédes politikus kinézetén élcelődött egy előnytelen fotó alapján, Rákay Philip örült a jegybank aranykészletének, és furcsállta, hogy Torda Bencééknél zöld a Mikulás). Több, csoportokba írt, kormányt támogató üzenetet láttunk („Agymosott, aki elfelejtette a Gyurcsány-korszakot”, állítólagos, Fideszt támogató idézet Koncz Gábor nevében), és a Mandiner is emlékeztetett minket Cseh Katalin „korrupciós ügyére”. Találkoztunk Kéri Lászlóval, akiről Deák Dániel egy kommentben azt állította, hogy külföldről pénzelik, és becsúszott Jakab Péter Jobbik-elnök egy videoüzenete is – ezt az egyik fideszes csoportba posztolta ki egy ellenzéki felhasználó. Ha kicsit is, de beférkőzött a hírfolyamba a bulvár (a TV2 egyik műsora kapcsán), találkoztunk egy lélekemelő történettel Böjte Csaba egyik adományútjáról, és arról, hogy egy svéd miniszter vonattal jár dolgozni. Kaptunk egy virágos háttér elé szerkesztett bölcsességet is: „Diák marad az ember, amíg él, csak a lecke lesz nehezebb a réginél.”

Lilla, a radikálisabb fideszes

Lilla, a másik Fidesz-támogató profilunk már kicsit továbbment, mint az előbbi. Vele – a Zsuzsa által kedvelt oldalakon túl – olyan profilokat is bekövettünk, mint az Orbán Viktor Támogatói vagy az Alapjogokért Központ. Itt már kíváncsiak voltunk olyan, radikálisabban fogalmazó kormánypárti médiatermékek oldalaira is, mint a Pesti Srácok, a Ripost vagy a 888, a Fideszhez köthető, az ellenzéket akár valótlan állításokat is tartalmazó montázsokkal lejáratni szándékozó ELÉG, a hasonló posztokban utazó megafonos Kötter Tamás és Filep Dávid, illetve ez utóbbi saját „vállalkozása”, az Aktuális.

Lilla facebookos pályafutása nagyon hasonló ívet járt be, mint Zsuzsáé, a különbségek azonban figyelemre méltók. Az első napokban a vicces posztok mellett itt is találkoztunk olyan, a kormánypárthoz köthető oldalak posztjaival, amelyeket nem követtünk, és egész hamar felbukkant a bulvár, valamint az összeesküvés-elméletben utazó Hihetetlen magazin is.

Összesen 17 fideszes csoportban lettünk tagok (félig megtévesztő neve ellenére a Szeretjük Müller Cecília Tisztifőorvos Asszonyt elnevezésű csoportban is kormánypárti propaganda a téma, nem pedig a tiszti főorvos vagy a járványkezelés, de ilyen az Otthonunk, Budapest csoport is), és beléptünk 19 nem közéleti csoportba is. Itt már megjelentek az adásvételekre szakosodott csoportok, de elkezdtek felbukkanni a széles skálán mozgó vallásos, ezoterikus és összeesküvés-elméleteket közlő tartalmak is. Ezek az egyszerű imáktól kezdve az inspiráló üzeneteken át („Nem szabad olyasmire gondolnod, amitől félsz. Csak arra gondolj, amire vágysz, és meglásd, megtörténik... mert megteremted!”) a vírustagadó posztokig és az „eltitkolt génterápiás vakcináig” terjednek. A 23 követni kezdett oldal között nagyjából egyenlő arányban voltak a fideszes, a katolikus és az egyéb (magyar hagyományőrző, turisztikai, ezoterikus) oldalak. Lillánál már felbukkantak olyan névtelen, de kormánypárti üzeneteket bulvár stílusban, sokszor rasszista éllel közvetítő oldalak, mint a Hírextra vagy a Mindenszó („Bunkóné megint visított, ordibált – Rétvári Bence fogta be a képviselőnő arcát – Videó”). Független közéleti posztokkal, hírekkel egyáltalán nem találkoztunk, kormánykritikus állásponttal is csak akkor, ha mellette volt a kormánypárti kommentár.

A Fidesz és a Facebook
Év elején Varga Judit igazságügy-miniszter még arról beszélt, hogy a kormány új szabályozást szeretne a nagy techcégekre. A miniszter – történetesen épp a Facebookon – azt írta, hogy „ma már önkényesen bárki lekapcsolható az on-line [sic!] térből bármilyen hivatalos, átlátható, tisztességes eljárás és jogorvoslat lehetősége nélkül. Lekapcsolhatók a pékek, fodrászok, nyugdíjasok, tanárok, kis- és nagyvállalatok, valamint állami vezetők is.” A miniszter feltehetően arra gondolt, hogy a Facebook letilthat bizonyos oldalakat – erre amúgy már korábban is panaszkodtak fideszes politikusok és kormánypárti véleményvezérek.
Ekkor azonban már komoly támogatásokat kapott valahonnan a Megafon Központ. „A Megafon küldetése, hogy a jobboldal szembeszálljon a balliberális véleménymonopóliummal a neten” – írják saját magukról. Négynapos, ingyenes „influenszerképzéseket” is tartanak, hogy a támogatók minél hatékonyabban tudják közvetíteni a kormánypárti üzeneteket. A Megafon leglátványosabb tevékenysége mégiscsak az, hogy olyan megmondóemberek Facebook-posztjainak elérését támogatják pénzzel, mint Bayer Zsolt, Rákay Philip vagy Deák Dániel.
A Megafon vezetője, Kovács István amúgy az Alapjogokért Központnál dolgozik. A kormánypárti elemzőcég milliárdos nagyságrendben kap állami támogatást a Miniszterelnöki Kabinetirodától.
Amúgy maga a Fidesz is tízmilliós nagyságrendben költ a platformon egy-egy kampányra, arról pedig 2018-ban tálalt ki egy aktivista, hogy miként működik a párt „Facebook-hadserege”.


Éva, a baloldali ellenzék követője

Ellenzéki profilunkkal baloldali pártok vezető politikusainak (például Hadházy Ákos, Márki-Zay Péter, Szél Bernadett Gyurcsány Ferenc, Ungár Péter) és pártjainak oldalait kezdtük követni, valamint néhány kormányfüggetlen híroldalt (például Telex, HVG, 444, ATV, Népszava), és kíváncsiak voltunk Hont András, valamint Juszt László bejegyzéseire is.

Az első, nézelődős napokban itt is találkoztunk általunk nem követett kormánypárti oldalak posztjaival (Kocsis Máté, Deák Dániel), vicces-cuki és bulvártartalmakkal (Blikk-sztárchat LL Juniorral), és Évánál is felbukkant egyszer a Hihetetlen magazin.

Az is feltűnő, hogy az ellenzéki oldalak kommunikációja messze nem olyan egységes, mint a kormánypárté, és az ellenzéki politikusok kevésbé használják ki a hozzászólások forgalomgeneráló hatását. Az ellenzéknek nincsenek a pártok által felépített megmondóemberei sem, a baloldali véleményvezérek nem az – amúgy nem létező – egységes ellenzék narratívája mentén posztolnak.

Az előző két profilhoz képest azonban ennek az ellenzéki profilnak jóval kevesebb ajánlást mutatott a Facebook, követésre felajánlott oldalakkal például egyáltalán nem találkoztunk. A hírfolyamunkban feltűnően több kormánypárti bejegyzést láttunk, mint ellenzékit a kormánypárti profilok híroldalán. Sőt kísérletünk végére ebből a hírfolyamból nem tűntek el a kormánypárti posztok, üzenetek. Összesen 29 csoporthoz csatlakozott Éva profilja, ebből tíz volt ellenzéki tematikájú (például a Mindenki Magyarországa Mozgalom egy helyi csoportja, vagy az egyszerűen csak Orbán, takarodj!-nak nevezett közösség), hat csoport viszont egyértelműen kormánypárti tömörülés (például a Hír TV baráti köre vagy az Orbán Viktor támogatói nevű csoport). Ezek mellé becsúszott egy-egy ezoterikus, hagyományőrző, receptes vagy vicces posztokat gyűjtő csoport is.

Ennek megfelelően kísérletünk végén ebben a hírfolyamban 11 posztot láttunk ellenzéki politikustól, öt hírt kormányfüggetlen híroldaltól, felbukkant néhány vicces kép és életmódtanács, egy kormánypárti bejegyzés, valamint két közéleti, de nem pártpolitikai poszt is (a szociális ágazatban dolgozók helyzetéről és az új német kormányról szóló bejegyzés). Az itt felbukkanó hirdetések sem voltak politikaiak: egy télikabátot és egy környezetbarát karkötőt ajánlott figyelmünkbe az algoritmus.

Gizella, a Mi Hazánk szimpatizánsa

Igazán érdekes eredményt hozott az utolsó, politika után érdeklődő álprofilunkkal végzett kísérlet. Gizella a Mi Hazánk szimpatizánsa, így a párt, valamint Dúró Dóra és Novák Előd mellett követni kezdte a Magyar Jelen nevű pártlapot, olyan exjobbikos politikusokat, mint Varga-Damm Andrea és Volner János. Gizella kíváncsi volt az előzők nyelvezetét használó, de inkább fideszes üzeneteket közvetítő Vadhajtások és annak alapítója, Bede Zsolt megosztásaira is.

Ahogy arról korábban már részletesen írt a Szabad Európa, az utóbbi időszakban az oltásellenességet tette fő témájává a Mi Hazánk. Ennek megfelelően Gizella hírfolyamának nagy részét is az oltás- és korlátozásellenes posztok töltötték meg. Az első napokban még előfordult, hogy az algoritmus egy-egy ilyen poszt alá betett egy, a járványhelyzetről és az oltásokról objektíven beszámoló HVG-cikket – úgy, hogy a HVG-t magát nem követtük. Pár nap után azonban az ilyen jellegű posztok teljesen kikoptak a hírfolyamból.

Mind közül ez a profil kapta a legtöbb ajánlást, a kísérlet végére 49 csoportnak lettünk a tagjai. Ezek között messze a koronavírus elleni oltással foglalkozó oldalak voltak túlsúlyban. Volt köztük egy-egy oltással foglalkozó csoport (Pfizerrel vagy Sinopharmmal oltottak tapasztalatai), összesen nyolc ilyen csoportba léptünk be. Ezekben a csoportokban ugyan kisebbségben voltak az oltásellenes bejegyzések, de nem hiteles tájékoztatás zajlik itt sem. Hétköznapi emberek írják le, mit tapasztaltak magukon oltás után, esetleg azt, mit hallottak a barátjuktól, kollégáiktól. A bejegyzések gyakorisága és az arra érkező (sokszor segítő szándékú) hozzászólások nagy száma azt mutatja, mekkora igény volna hiteles tájékoztatásra az oltásokról – majdnem egy évvel az oltási program megindulása után is.

Még jobban mennek azonban az oltásellenes csoportok, ezekből tizenháromhoz volt szerencséje Gizellának. Itt már nem csak az oltásokkal szemben szkeptikus hangok jelennek meg. Tele vannak álhírekkel, többször megcáfolt téveszmékkel az oltásokról és a járványról vagy a korlátozások elleni tiltakozásokról. Van olyan csoport, ahol a lovak számára kifejlesztett féreghajtó szedésére biztatják egymást az emberek, mondván, az jó a koronavírus-fertőzés kezelésére (valójában nem jó, sőt káros is lehet bevenni ezt az állatoknak készült készítményt), sőt olyan csoportok is vannak, ahol oltási igazolást nem kérő munkáltatókat ajánlanak egymásnak az emberek.

Mivel az eredetileg bekövetett oldalak is jórészt oltásellenes bejegyzéseket tettek közzé, pillanatok alatt elárasztották a hírfolyamot az ilyen jellegű posztok, hiteles forrásból származó információt egyáltalán nem láttunk az első napok után.

Az algoritmus ezen túl kormánypárti csoportokat is felajánlott, összesen nyolc ilyenbe léptünk be, és három mi hazánkosba. Az ellenzéki, kormánykritikus, vicces vagy cuki képeket, illetve a lelkesítő posztokat megosztó csoportok teljesen elkerülték Gizellát, ahogy az egyházi csoportok/oldalak is. Megtalálták viszont a magyar rockerek, hat csoportba be is léptünk a többi Kalapács-, Ossian- vagy Lord-rajongó közé. Tagjai lettünk egy-egy hagyományőrző (jurtaépítésről szóló), valamint egy ezoterikus csoportnak is, ahol többek között megtudtuk, hogy a „kvantumugrás már megtörtént”, csak eltitkolják előlünk ezt a tudományos áttörést.

A Facebook alapján a Mi Hazánk tűnik a legszervezettebb pártnak. A követésre ajánlott oldalak között egy-két kivételtől eltekintve csak a Mi Hazánk helyi és ifjúsági szervezeteinek oldalait találtuk. Ezek jellemzően ezer főnél kevesebb követővel rendelkeznek, az aktivitásuk változó – van, amelyek csak a pártvezetők posztjait osztják tovább, de vannak olyanok is, ahol az adott körzet jelöltjeiről is vannak bejegyzések. Azonban bármelyikről is legyen szó, mind az arculati elemek, mind a főbb üzenetek egységesek. Ami pedig a kivételeket illeti: azok a Mi Hazánk politikusainak vagy a Magyar Önvédelmi Mozgalom valamely leágazásának oldalai voltak. (Ez utóbbi a Magyar Gárda egyik utódszervezete, tagjai jellemzően felbukkannak a Mi Hazánk megmozdulásain is). Összesen hatvan oldalt követtünk be, ebből 59 volt mi hazánkos, MÖM-ös, és valahogy becsúszott egy festőművész oldala is.

Külön figyelmet érdemel, hogy egyedül ennél a profilnál bukkantak fel olyan, egyértelműen csaló hirdetések, amelyek az OTP nevével visszaélve ígértek nem létező nagyszerű befektetési lehetőséget, vagy egy neves kardiológus nevét kihasználva kamugyógyszert próbáltak eladni – valójában csak a gyanútlan felhasználók bankkártyaadatait próbálják meg kicsalni ezek a hirdetők. A Facebook szerint az oldalon mutatott aktivitásunk miatt jelenítette meg nekünk ezeket a reklámokat az algoritmus (ezeket a hirdetéseket jelentettük a Facebooknak, hiszen jogsértő tartalmakról van szó).

Gizella tehát néhány, Mi Hazánkhoz köthető oldal bekövetése után hamar az oltásellenes összeesküvés-elméletek sűrűjében találta magát, míg hiteles információt szinte egyáltalán nem látott a járványról – és csak néhány kivételes esetben hívta fel a Facebook a figyelmet arra, hogy álhírt tartalmaz egy-egy valótlan tartalmú bejegyzés. A kiajánlott fideszes csoportoknak (és Volner Jánosnak) köszönhetően a kormányt támogató üzenetek is eljutottak ehhez a profilhoz, így értesültünk arról is, hogy állítólag egy svéd család Magyarországra menekült, mert hazájukat elárasztották a migránsok. Kormánykritikus tartalmak azonban már egyáltalán nem fértek be a hírfolyamba.

Hiába ígéri évek óta a Facebook, hogy javít sokat kritizált algoritmusán, a gyakorlatban ebből szinte semmi nem látszik. A buborékhatás ugyanúgy érvényesül, a felhasználók véleményével ellentétes posztokat nem lát az, aki nem akar. Még akkor sem, ha ez a „vélemény” a koronavírus létének tagadása. Ráadásul a magyar nyelvű álhírekre való figyelmeztetés is hiányzik a platformról (angol nyelvű posztoknál több helyen találkoztunk azzal, hogy figyelmeztetéssel láttak el egy álhírt). Azért, hogy csökkentsék a felhasználók befolyásolásának lehetőségét, a Facebook pár éve visszavette az oldalak elérését, és elkezdte előnyben részesíteni a csoportokat, hogy ezzel is a közösségeket erősítsék. A mi tapasztalataink ugyanakkor azt mutatták, hogy egy facebookos csoporttal ugyanúgy vissza lehet élni, mint egy oldallal.

A magyar kormánypárt és a Mi Hazánk pedig nagyon jól megtanulta kihasználni a platform adta lehetőségeket. A Facebookon is szervezetten kommunikálnak, és a Fidesz látszólag felhasználók tömegeit tudja mozgatni. A kormánypárti üzenetek ráadásul képesek elérni a saját táboron túlra is. Ezzel szemben az ellenzék nem tud kitörni a saját támogatóinak buborékjából, és még azon belül is hiányzik az a fajta szervezettség, amely láthatóvá tenné üzeneteiket a cicákkal, rózsákkal és lélekemelő posztokkal zsúfolt hírfolyamban.

Cikksorozatunk következő részében azt mutatjuk be, mi várta Máriát – aki nem mutatott érdeklődést a közélet iránt – a Facebookon.

  • 16x9 Image

    Keller-Alánt Ákos

    Keller-Alánt Ákos a Szabad Európa újságírója. Korábban a Magyar Narancs munkatársa volt, emellett több külföldi lapban is megjelentek cikkei (többek között: Balkan Insight, Deutsche Welle, Internazionale). Oknyomozó munkájáért többször díjazták Magyarországon és külföldön is. 

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG