Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Fantomlakók, kamutámogatások, elmeorvosi vizsgálat - élet a keleti végeken


Ház Magy községben
Ház Magy községben

Elmeorvosi vizsgálatra küldte a magyi jegyző azt a férfit, aki kiderítette, hogy romba dőlt házakba bejelentkezve szavazott legalább 20 ember a faluban még 2019-ben. A Szabad Európa riportsorozatban járt utána annak is, hogy a falu vezetése tízmilliókat igényelt a szellemlakosok után.

Az elmúlt hetekben a Szabad Európa riportsorozatban foglalkozott a szabolcsi Magy község fantomházainak szavazóival. Később kiderítettük azt is, hogy a faluhoz tartozó Kauzsay-tanyán összesen 28 ember él, az önkormányzat viszont még a 2020-as évre is 99 embert jelentett le a Belügyminisztérium felé. Egy héttel később pedig megírtuk azt, hogy azt a falubelit, aki felgöngyölítette az ügyet, a jegyző megpróbálta elmebetegként gondnokság alá vetetni. Összefoglaló a magyi történetről.

Magy egy papíron 900 lelkes falu Szabolcs-Szatmár-Bereg-megyében. Három évvel ezelőtt költözött ide az a korábban rendőrként dolgozó férfi, aki sok észrevételt tett, és mindezt megpróbálta békés úton rendezni a község vezetőivel. Nem sikerült neki.

Fantomházak szellemlakói

A Szabad Európa informátora 2019 októberében az önkormányzati választásokon a helyi választási bizottság független delegáltja volt. Amikor a szavazók a helyi művelődési házba mentek voksolni, a férfinak egy idő után feltűnt, hogy olyan emberek is szavaznak, akiket korábban még sosem látott. Hamar kiderítette, hogy a falu külterületén lévő Kauzsay-tanya lakói is szavaztak, méghozzá olyan lakcímekről, amelyeken nincs lakható ház.

A Kauzsay-tanya Magy községhez tartozik közigazgatásilag.
A Kauzsay-tanya Magy községhez tartozik közigazgatásilag.

A választások után írásban kérdezte Czirják István polgármestert, hogy mit tud a fantomlakosokról, de a polgármestertől választ nem kapott. A férfi a helyi jegyzőnek, Szilvási Ágota Andreának is írt, aki végül válaszolt, ám a férfi szerint érdemi választ nem kapott.

A Kauzsay-tanya szellemei

Ezt követően a megyei Kormányhivatalhoz fordult, amely végül 2020 február végén helyszíni szemlét is tartott, majd megállapította:

"A Jókai utca 60. szám alatt épület nem található”

- írta a hivatal vezetője a vizsgálat során.

Ház Magy községben
Ház Magy községben

Csakhogy a választói névjegyzék szerint a Jókai utca 60.-ban – ahol legalább 7 éve egy rom áll - név szerint felsorolva 11, voksolásra jogosult ember élt a 2019-es önkormányzati választások idején. És választás nem csak 2019-ben volt, hanem egy évvel előtte is. A kormányhivatal azt is megállapította, hogy a Jókai utca 70. és 72. szám alatt sincs lakhatásra alkalmas ingatlan. Az üres telekre és a romba dőlt házba is összesen 9 ember volt bejelentve még 2019 őszén is.

A való világ

Sem a kormányhivatal, sem pedig a Magyar Államkincstár hivatalnokai nem tudtak arról, hogy nem léteznek házak a külterületen, amíg a férfi be nem jelentette, hogy ott nem lakhatnak életvitelszerűen emberek. A földhivatali térképek nem mindig tükrözik a valóságot.

Ezt a földhivatali ingatlan-nyilvántartási térképet használják a kormányhivatalok és a Magyar Államkincstár is. A Kauzsay-tanyán a Jókai és a Mohos utcában narancssárgával jelöltük azokat a házakat, amelyek a nyilvántartás szerint a mai napig léteznek. Grafika: Németh Dóra - Szabad Európa
Ezt a földhivatali ingatlan-nyilvántartási térképet használják a kormányhivatalok és a Magyar Államkincstár is. A Kauzsay-tanyán a Jókai és a Mohos utcában narancssárgával jelöltük azokat a házakat, amelyek a nyilvántartás szerint a mai napig léteznek. Grafika: Németh Dóra - Szabad Európa

A Google Maps 2020-as műholdfelvételein látszik, hogy a területen már alig vannak házak.

Ez pedig a Google Maps 2020-ban készült műholdfelvétele ugyanarról a területről. Itt is narancssárgával jelöltük be azokat az ingatlanokat, amelyek valóban léteznek, nem csak papíron. Grafika: Németh Dóra - Szabad Európa
Ez pedig a Google Maps 2020-ban készült műholdfelvétele ugyanarról a területről. Itt is narancssárgával jelöltük be azokat az ingatlanokat, amelyek valóban léteznek, nem csak papíron. Grafika: Németh Dóra - Szabad Európa

A Jókai úton és a Mohos utcában összesen 10 ház áll, de a Kormányhivatal ellenőrei a helyszíni bejárás alkalmával azt már nem számolták össze, hogy pontosan hány ember él ezekben a házakban. A Szabad Európa egy helyi lakossal azonban megtette ezt, és a helyszínen kiderült: összesen 28-an laknak a 10 házban.

A magyiak és az autópálya.
A magyiak és az autópálya.

Ez azonban nem az egyetlen furcsaság a magyi lakosok nyilvántartása körül. A falu közepén álló, alig néhány éve épített és átadott Egészségház sószobájába, a választói névjegyzék szerint, például egy házaspár volt bejelentve még a 2019-es önkormányzati választások idején is. A falubeliek szerint már legalább nyolc éve nem látta őket senki.

Mennyibe kerültek Magy fantomlakosai az államnak?

A Szabad Európa megszerezte azt a dokumentumot, amelyből látszik, hogy a magyi önkormányzat a tanyagondnoki program miatt az elmúlt 5 évben átlagosan 100 ember után kérte és kapta meg az állami támogatást, miközben már rég nem laknak ott annyian. Ezt azonban nem ellenőrizte sem a Központi Statisztikai Hivatal, sem a Magyar Államkincstár, sem pedig a Kormányhivatal.

Állami támogatás a Kauzsay-tanyán lakókra
Állami támogatás a Kauzsay-tanyán lakókra

Közérdekű adatokat kért, elmeorvosi vizsgálatra küldték

A Szabad Európa informátora hiába kért a magyi polgármestertől és a falu jegyzőjétől közérdekű adatokat. Viszont 2019 végén kapott egy idézést a Fehérgyatmati Gyámhivataltól elmeorvosi vizsgálatra.

"Hát, paff voltam. Bár a jegyző pontosan tudta, hogy nem vagyok elmebeteg, mert az önkormányzati választások előtt többször egyeztettünk, hiszen független választási delegált voltam, ezért is érthetetlen, hogy azt írta le a gondnokság alá helyezésem kapcsán, hogy: teljesen cselekvőképtelen elmebeteg vagyok”

- mondta a férfi a Szabad Európának, akiről tavaly decemberben a pszichiátriai intézet elmeorvosi szakvizsgálata kiderítette, hogy teljesen épelméjű, és nincs olyan ok, amiért gondnokság alá kellene venni.

A Fehérgyarmati Gyámhivatal jogerősen megszüntette a férfi ellen az eljárást, aki ezek után rágalmazásért pert indított a jegyző ellen, aki egyébként 2014-ben írta meg "A közérdekű adatigénylés gyakorlati lehetőségei és korlátai" című szakdolgozatát a Miskolci Egyetemen.

A bíróság szeptemberben elsőfokon kimondta, hogy Szilvási Andrea Ágota jegyzőnő nem bűnös, mert a gondnokság alá vételi eljárást a névtelen bejelentésre hivatkozva kötelessége volt elindítani.

Annak ellenére sem bűnös, hogy azt állította: a kíváncsiskodó férfi cselekvőképtelen elmebeteg, aki még az önálló életvitel ellátására sem alkalmas.

  • 16x9 Image

    Báthory Róbert

    Báthory Róbert a magyarországi Szabad Európa szenior oknyomozó újságírója. Tizenhét éve dolgozik a médiában, ebből tíz évet a legnagyobb televíziók – az RTL Klub, a TV2, a Hír TV és az MTV – hír- és hírháttérműsorainál mint riporter, szerkesztő, illetve felelős szerkesztő. Ezt megelőzően a Kossuth rádió és a Rádió C munkatársa volt. 

XS
SM
MD
LG