Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Franciaországban szigorú feltételek mellett az eutanázia legalizálására készülnek


Emmanuel Macron Párizsban 2024. március 8-án
Emmanuel Macron Párizsban 2024. március 8-án

Új törvényjavaslat benyújtását jelentette be a francia elnök, amelynek értelmében engedélyeznék a segítségnyújtást bizonyos, szigorúan körülhatárolt esetekben az öngyilkossághoz.

Emmanuel Macron egy hétfői lapinterjúban közölte, hogy a jogszabály kizárólag a gyógyíthatatlan beteg, csillapíthatatlan fizikai vagy mentális szenvedést átélő nagykorúakra vonatkozhat, akik az orvosi prognózisok szerint belátható időn belül amúgy is nagy valószínűséggel meghalnának.

Példaként hozta fel a végstádiumú rákos betegeket, akiknek a jelenlegi szabályok értelmében külföldre kell utazniuk, ha véget akarnak vetni a szenvedésüknek.

Ehhez kapcsolódóan: Karsai Dániel: Amíg tudok kommunikálni, nem adom fel

Kiemelte, hogy egyedül a 18 évnél idősebbek számára lenne elérhető az asszisztált öngyilkosság, és csakis akkor, ha úgy ítélik meg, hogy az érintett képes ilyen súlyú döntést meghozni. Ez azt jelenti, hogy például az Alzheimer-kórban szenvedők előtt nem lesz nyitva a kegyes halál lehetősége.

A pácienseknek első szándéknyilatkozatuk megtétele után 48 órával meg kell erősíteniük a döntést. Ekkor két héten belül határozhat az ügyükben egy orvosi csapat. Pozitív elbírálás esetén három hónapig érvényes receptet kapnának a halálos szerhez. Az injekció beadására otthon vagy a kórházban is sor kerülhetne, ehhez segítséget is kaphatnak majd az általuk választott személytől vagy egy ápolótól.

Ehhez kapcsolódóan: Evangélikus lelkész: Isten nevében további szenvedést okozni vállalhatatlan

A francia elnök arról is beszámolt, hogy a tervezetben „halálozási segítségként” hivatkoznak minderre, ez ugyanis egyszerűbb és humánusabb megnevezés, mint az eutanázia vagy az asszisztált öngyilkosság.

Macron nem tűzött ki céldátumot a törvény elfogadására, mindössze annyit közölt, hogy májusban kezdődhet meg a jogalkotási eljárás.

Ehhez kapcsolódóan: Szigorú feltételekkel Ausztriában is engedélyezik az eutanáziát

A francia közvélemény egyértelmű többsége támogatja az eutanáziát egy friss, tavalyi felmérés szerint.

Európában az eutanázia jelenleg Belgiumban, Hollandiában, Luxemburgban és Spanyolországban legális bizonyos körülmények között. Az asszisztált öngyilkosság engedélyezett Portugáliában és Svájcban.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG