Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Trump szerint Kína áll a hackertámadás mögött, ami nem is volt annyira súlyos


Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek a napokban felfedett hackertámadással kapcsolatban az amerikai kormány tagjai. Pompeo külügyminiszter Oroszországot, Trump elnök Kínát vádolja az amerikai kormányzati szervek elleni kibertámadással.

Kiberbiztonsági szakemberek múlt vasárnap jelentették, hogy egyelőre ismeretlen hackerek hónapokon keresztül figyelhették több amerikai kormányszerv, köztük az Védelmi Minisztérium egyes szervezetei, a Kereskedelmi Minisztérium és az Energetikai Minisztérium belső rendszereit. A károk mértékét még nem sikerült teljesen feltárni, de az eddig nyilvánosságra került információk alapján ez lehetett az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb hackertámadása: a behatolók hozzáférhettek érzékeny állami adatokhoz, például minisztériumi vezetők belső levelezéséhez is.

Az információszerző akció kiterjedtsége és hatékonysága miatt nem csoda, hogy sokan azonnal külföldi titkosszolgálati akciót gyanítottak. Az amerikai külügyminiszter, Mike Pompeo pénteken a Mark Levin Show című műsornak nyilatkozva azt mondta: biztosra vehető, hogy Oroszország áll a történtek mögött.

Trump Kínát hibáztatja, a választási vereséggel is összeköti a hackertámadást Nem sokkal Pompeo nyilatkozata után a külügyi tárca szóvivői bejelentették, hogy az Egyesült Államok bezárja vagy felfüggeszti két oroszországi külképviseletét. Az USA egyetlen működő kirendeltsége a moszkvai nagykövetség marad Oroszországban.

Míg a Külügyminisztérium biztos abban, hogy a támadás mögött Moszkva áll, Donald Trump leköszönő elnök a Twitteren közzétett üzenetében megkérdőjelezte az oroszok felelősségét. Mint írta, „a mainstream média bármi történik, az oroszokat hibáztatja”, és „pénzügyi okokból” nem is foglalkoznak azzal a lehetőséggel, hogy Kína állhat a támadások mögött. Trump arról nem írt, hogy kormányának tagjai szerint is orosz hackerek törhettek be az amerikai számítógépes rendszerekbe, bár az üzenetben megjelölte Mike Pompeo és John Ratcliffe, a hírszerzés vezetőjének Twitter-fiókját.

Trump emellett igyekezett kisebbíteni a támadás súlyosságát, szerinte „az álhírmédiában sokkal nagyobb volt a hackertámadás, mint a valóságban”. Ennek ellentmondóan azt is állította, hogy ugyanez a kibertámadás-sorozat elérhette a szavazatszámláló gépeket is, és ez okozhatta a választási vereségét. Valójában az amerikai hatóságok most és korábban sem találtak arra utaló jeleket, hogy illetéktelenek hozzáfértek volna a szavazatszámláló rendszerekhez.

A hírszerzési bizottság is Moszkvára gyanakszik

Marco Rubio republikánus politikus, a Szenátus hírszerzési bizottságának elnöke tévesnek nevezte Trump állításait. Mint mondta, a „történelmünk legnagyobb kibertámadása történt”, amiért az orosz titkosszolgálatok felelősek.

A szerverek feltörését a múlt hétvégén a Microsoft szakemberei vették észre. Mint kiderült, a hackerek az egyik Microsoft-szoftver sebezhetőségét kihasználva egy malware-rel fertőztek meg az amerikai kormányszervek által használt számítógépeket, és megszerezték a felhasználók belépési jogosultságát az állami szerverekhez. Hamarosan kiderült, hogy a hackerek hasonló programmal manipulálták a VMware és a Solarwinds nevű IT-cégek szoftvereit is, amelyeket az amerikai állami intézményekben használtak.

A hibákat a szakemberek csak hónapokkal azután vették észre, hogy a hackerek hozzáfértek a belső szerverekhez. Emiatt az elkövetők mintegy 9 hónapig figyelhették az amerikai ügynökségek tevékenységét.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

XS
SM
MD
LG