Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Hatalmas robbanások ráztak meg egy légi bázist a Krím félszigeten


Füst gomolyog a Szaki légi bázis felett a Krím félszigeten 2022. augusztus 9-én

Találgatás folyik a nemzetközi sajtóban, hogy az ukrán hadsereg áll-e a történtek mögött, miközben továbbra is nagy erőkkel zajlik az orosz inváziós csapatok összevonása a déli területeken.

Szokásos esti videóüzenetében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem érintette konkrétan az oroszok által 2014-ben illegálisan annektált, fekete-tengeri félszigeten található támaszponton bekövetkezett robbanásokat.

Ugyanakkor ígéretet tett rá, hogy soha nem adják fel és vissza fogják szerezni az ellenőrzést a terület felett. „Oroszország háborúja Ukrajna és a szabad Európa egésze ellen a Krímmel kezdődött, és a Krím felszabadításával is kell véget érnie – fogalmazott. – Ma még lehetetlen megmondani, hogy ez mikor fog megtörténni” – tette hozzá.

A Krím félsziget eddig kimaradt a harcokból, Moszkva korábban arra figyelmeztetett, hogy itt bármifajta támadásra nagyon kemény választ fognak adni, így „döntéshozatali központokra” is csapást mérhetnek Kijevben.

Az orosz védelmi minisztérium azt írta közleményében, hogy a Szaki légi bázist nem érte támadás, senki sem sérült meg és a repülőgépekben sem esett kár, arról azonban nem számoltak be, hogy mi okozta a történteket. Egyes hírügynökségi jelentések szerint a tűzvédelmi szabályok megsértése lehetett a lőszerraktárban bekövetkezett robbanássorozat oka.

Nem bocsátkozott részletekbe az ukrán védelmi tárca sem. Mindössze annyit közöltek, hogy a tűz okát nem tudták megállapítani, illetve emlékeztettek a tűzvédelmi szabályok betartásának fontosságára és a hasonló helyeken elrendelt dohányzási tilalomra.

A The New York Times egy névtelenséget kérő kijevi illetékesre hivatkozva azonban arról írt, hogy az ukrán fegyveres erők állnak a krími robbanások mögött. Az érintett nem árulta el, hogy milyen típusú fegyvert használtak, de leszögezte, hogy ukrán gyártmányú eszközről van szó. Rámutatott, hogy az orosz hadsereg rendszeresen hajt végre támadásokat Szakiból ukrán célpontok ellen.

A Szabad Európa egyelőre nem tudta megerősíteni független forrásból az amerikai lap értesüléseit. Egy megkérdezett ukrán katonai szakértő azonban kijelentette, hogy Kijevnek a birtokában vannak olyan fegyverek, amelyek elméletileg elérhetik Szakit.

Az ukránok tankokkal és tüzérséggel próbálják megállítani az oroszokat Bakmutnál
please wait

No media source currently available

0:00 0:01:27 0:00

Megmerevedett frontok

Harctéri jelentések szerint Oroszország jelenleg a déli Herszon régióra összpontosít, miközben az ukrán haderő kisebb sikereket ért el az északkeleti Harkiv térségében. Utóbbi várost szerdára virradóra több orosz találat is érte, az infrastruktúrában újabb károk keletkeztek, de senki nem sebesült vagy halt meg.

Ihor Terehov harkivi polgármester arról tájékoztatott, hogy éjszaka legkevesebb négy robbanás rázta meg a várost, és nem csak katonai létesítményeket vettek célba a megszállók.

Nyugati katonai források szerint a frontvonalak jórészt megmerevedtek az utóbbi időszakban.

Az ukrán fegyveres erők vezérkara közölte, hogy az oroszok továbbra is támadni próbálnak a Szeverszk peremétől Donyeckig húzódó, mintegy száz kilométer hosszú frontszakasz különböző pontjain a keleti országrészben.

Kitértek az orosz taktikai offenzívára is Jakovlevka, Bahmut és Zajceve környékén, illetve bejelentették, hogy sikerült visszaverni az ellenség előrenyomulását a Szeverszk közelében lévő Szpornojénél.

Eközben Dnyipropetrovszk régió kormányzója elmondta, hogy az előző éjszaka folyamán tizenhárom civil életét vesztette orosz tüzérségi támadásokban Nikopolban és Marhanecben, tizenegy másik pedig megsebesült, köztük öten súlyosan.

„Borzalmas éjszakánk volt, tizenegy halott. Mindannyian békés emberek, akiknek terveik voltak mára. Nagyon nehéz kihozni a holttesteket a romok alól” – írta Telegramon, majd később újabb halottakról számolt be.

A most ágyúzott területek a Dnyeper másik oldalán, körülbelül húsz kilométerre találhatók a még márciusban orosz kézre került zaporizzsjai atomerőműtől, amelyet az utóbbi napokban több esetben is találatok értek, ami komoly nemzetközi aggodalmat váltott ki.

Készült a The New York Times tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG