Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Hatásosnak bizonyult az omikron-vírusváltozat elleni emlékeztető oltás


Omikron-vírusváltozat elleni Pfizer-oltás
Omikron-vírusváltozat elleni Pfizer-oltás

Egy friss izraeli tanulmány szerint jelentősen csökkent a kórházba kerülők aránya a 65 év felettiek körében a koronavírus omikron-variánsa ellen a Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett emlékeztető oltás hatására.

A kutatók arról számoltak be, hogy ebben a korcsoportban az omikron-vakcinát felvevők 81 százalékkal kisebb eséllyel kerültek kórházba, mint azok, akik azt nem, csak legalább két sima Covid-oltást kaptak.

A szeptember végétől december közepéig tartó kísérlet során 622.701 embert figyeltek meg, akik közül 85.314-en kértek megerősítő oltást a kifejezetten az omikron ellen létrehozott készítménnyel.

Ehhez kapcsolódóan: Az uniós országok szigorítják a Kínából érkezők Covid-ellenőrzését

„A Covid–19 következtében hat olyan személy került kórházba, aki megkapta a bivalens vakcinát, és 297 olyan, aki nem. A koronavírus szövődményeibe egy olyan személyt halt bele, aki megkapta a bivalens vakcinát, és 73 olyan, aki nem” – ismertették a megállapításokat.

Aláhúzták: bár a halálozási arány 86 százalékos esése a statisztikai hibahatár közelében van a viszonylag alacsony halálozási adatok miatt, ez ettől függetlenül jelentős eredmény.

„A bivalens vakcinát felvevő résztvevők körében az oltást követően hetven nappal alacsonyabb volt a Covid–19 miatt kórházba kerülők és halálozások aránya” – emelték ki.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG