Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Helyi vállalkozásoktól kér segítséget több település az állami cég bajba jutott dolgozóinak


Irattartót gyártanak a Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató, megújított ceglédi üzemében 2021. december 8-án
Irattartót gyártanak a Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató, megújított ceglédi üzemében 2021. december 8-án

Több tucat levelet kapott szerkesztőségünk az utóbbi hetekben, hónapokban, miután megírtuk, hogy az állami tulajdonú Főkefe-csoport – amely az ország 122 helyszínén mintegy kilencezer, főként megváltozott munkaképességű embert foglalkoztat – több telephelyének bezárására készül. A munka nélkül maradó alkalmazottaknak másik üzemben ajánlottak munkát, ahova naponta utazni kell majd. Ez sok érintett számára megoldhatatlan nehézséget jelent.

„A Főkefe dolgozója vagyok jómagam is. Itt kilencven fő dolgozik. Dolgoznánk, ha lenne telephelyünk. 2023 januárja óta nem dolgozunk, mondván, sok a bérleti díj, a rezsi, így felmondták a szerződést a bérbeadóval. A kilencven fő állásidőn van. Egyszerűen kilátástalan a helyzetünk! Hitegetés történik, keresik a megoldást, a telephelyet. Azért írok, nem egyedi az eset, csak itt mellettünk nem áll ki senki!”

„Az én telephelyemet is megszüntették egyik napról a másikra. Aliglátóként esélyem sincs a közelben munkát találnom. Negyven kilométerrel odébb ajánlott fel a cég munkát.”

Ez csak két üzenet abból a több tucatból, amelyet szerkesztőségünk kapott az utóbbi hetekben, hónapokban, miután megírtuk, hogy a száz százalékban állami tulajdonú Főkefe-csoport – amely az ország 122 helyszínén mintegy kilencezer, főként megváltozott munkaképességű embert foglalkoztat – több tucat telephelyének bezárására készül. A munka nélkül maradó alkalmazottaknak azt ajánlották fel, hogy folytathatják a munkát egy másik üzemben, ahova naponta utazni kell majd.

Ez – például kerekesszékkel közlekedő vagy látássérült emberek számára – megoldhatatlan feladat lehet. Így sokan tragédiaként élik meg az átszervezést.

Csend van a Főkefe szombathelyi üzeménél, és a budapesti központban sem túl beszédesek
Csend van a Főkefe szombathelyi üzeménél, és a budapesti központban sem túl beszédesek

Helyi vállalkozások segítenek

A dolgozónként járó állami támogatással működő Főkefe – információink szerint – sehol nem engedett, könyörtelenül végigvitte a központilag irányított leépítést, viszont vannak olyan települések, ahol helyi szinten próbálnak megoldást találni a helyzetre. Ez történik például Pápán is, ahol az egyik leépítésre kerülő telephely van, és ahonnan gyakorlatilag senki nem tudja megoldani a bejárást az alternatívaként kijelölt Devecserre.

„Még van hová bejárnunk, köszönhetően a polgármesterünknek, aki egyrészt arcát és a támogatását adta hozzá, másrészt pedig pár hét haladékot kért számunkra, hogy munkát találjunk” – kaptuk az üzenetet. A város önkormányzati médiájában közölt videó szerint a polgármester, Áldozó Tamás a helyi vállalkozókhoz fordult, hogy próbáljanak megrendelésekkel segíteni a 21 dolgozót foglalkoztató üzemen, hogy a városban maradhassanak dolgozni az ott foglalkoztatott emberek. A település vezetője az üzem bérleti díjának elengedését ígérte támogatásul.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Főkefe kivonulása után Jánosházán is helyben vették kézbe az ügyet. „Úgy néz ki, hogy egy zalaegerszegi vállalkozás átveszi a telephely üzemeltetését változatlan foglalkoztatással” – mondta lapunk megkeresésére Kiss András polgármester.

Ehhez kapcsolódóan: Megváltozott munkaképességű dolgozók kerülnek bajba a milliárdos támogatást kapó állami cégnél

A szóban forgó vállalat már meg is hozta az első mintadarabokat, bemutatta a munkafolyamatokat, és úgy néz ki, minden sínen van. A város és a cég aláírt egy szándéknyilatkozatot, amelynek az is része, hogy Jánosháza ingyen átadja a telephelyet, és másban is segít, hogy mind a 25 alkalmazottnak megmaradjon a munkája.

Átadják az állami támogatást?

Most már csak annyi kell, hogy a Főkefe lemondjon a megváltozott munkaképességű állami kvótákról, és átadja a zalaegerszegieknek. Ennek talán nem lesz akadálya, annál is inkább, merthogy időközben a politika is beszállt: a megyei önkormányzat részéről Marton Ferenc alelnök és V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő is igyekszik egyengetni az utat – tudtuk meg Kiss Andrástól, aki érezhetően megkönnyebbültebben beszélt, mint néhány héttel korábban. – Ha rendeződik a papírmunka, gyakorlatilag azonnal indulhat az üzem – mondta a Nyugat.hu kérdésére. Hozzátette: korábbi cikkünk megjelenése után több megkeresést és felajánlást is kapott az önkormányzat az ügyben.

Ehhez kapcsolódóan: Csökkenti az állami cég megváltozott munkaképességű dolgozói munkaidejét és fizetését

Néhány lépéssel hátrébb tart Őriszentpéter, de ott is látni a fényt az alagút végén. A Főkefénél tervezett leépítés hírére azonnal nekiláttak a megoldás keresésének, de az első kör zsákutcának bizonyult. Most már megoldódni látszik a helyzet. „A megoldás a küszöbön van, bízom benne, hogy belátható időn belül rendeződik mind a 16 őriszentpéteri Főkefe-alkalmazott munkahelye. Ehhez az önkormányzat minden segítségét megad” – mondta lapunknak Őr Zoltán polgármester.

Hogy mikor indul el a termelés, azt egyelőre nem lehet tudni. Annyi biztos, hogy egy hónap haladékot minimum kaptak, mert ha a Főkefe most fel is mond az áthelyezést nem vállaló megváltozott munkaképességű dolgozóknak, egy hónap felmondási idő marad. (A nekünk nyilatkozó alkalmazottak egyelőre még nem kapták meg a hivatalos felmondást.)

A Főkefe nem válaszol

Ahogy eddig, úgy most sem kaptunk válaszokat kérdéseinkre a Főkefe vezetőitől. Ezúttal azt szerettük volna megtudni, hogy hány telephelyen fejeződött be a munka május 31-én, hány megváltozott munkaképességű dolgozónak ajánlott fel a cég munkát más telephelyen, s hogy közülük hányan fogadták el az ajánlatot. Az sem derült ki, hogy miért volt szükség a Főkefe-cégcsoporton belüli átszervezésekre, kiadáscsökkentő lépésekre. A Nyugat.hu értesülései szerint a cégen belül többen nem értenek egyet a meghozott intézkedésekkel.

Az ügyben megkerestük a cégcsoport tulajdonosijog-gyakorló szervét, a Belügyminisztériumot is, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy kérdéseinket továbbították a Főkefének. A cégcsoport nagyon rossz pénzügyi éveket zárt az utóbbi időkben, az Opten cégadatbázis szerint mind 2020-ban, mind 2021-ben másfél milliárd forint körüli veszteséget hozott össze. A leépítésekről szóló februári cikkünkben írtunk többek között arról, hogy néhány nappal korábban az ügyvezető alapbéreként még 2 millió 750 ezer forint volt feltüntetve a vállalat weboldalán, amit cikkünk megjelenése idejére díjazás nélküli megbízási jogviszonyra változtattak.

A Főkefe–Kézmű–Erfo hármas (FŐKEFE Közhasznú Nonprofit Kft., KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft., ERFO Közhasznú Nonprofit Kft.) vezetője jelenleg Koszorús László, aki korábban tagja volt a Digitális Kormányzati Ügynökség felügyelőbizottságának, és tanácsadóként dolgozott a Miniszterelnöki Kabinetirodánál.

Csizi Péter (korábbi) ügyvezető meglátogatta a Laky Adolf utcai telephelyről a felújított Dózsa György úti telephelyre elköltözött kollégákat
Csizi Péter (korábbi) ügyvezető meglátogatta a Laky Adolf utcai telephelyről a felújított Dózsa György úti telephelyre elköltözött kollégákat

A cégcsoport ügyvezetője 2022 augusztusáig Csizi Péter fideszes politikus (korábbi országgyűlési képviselő és pécsi alpolgármester) volt, aki jelenleg szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár a Belügyminisztériumban. A 24.hu írta meg róla, hogy 2022 augusztusáig a cégcsoport vezetőjeként bruttó négymillió forintos fizetést kapott.

Józing Antal írása.
  • 16x9 Image

    Nyugat.hu

    Ez a cikk a Szabad oldal kezdeményezésünk részeként jelent meg. Ebben az együttműködésben az ország független szerkesztőségeinek írásait, tartalmait vesszük át, hogy azok saját olvasóikon túl egy szélesebb nyilvánossághoz is eljussanak.

    A Nyugat.hu Szombathely és Vas megye híreit, eseményeit követi. 

XS
SM
MD
LG