Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

3 perc: megrendszabályozná a kormány a Facebookot


Új szabályozást vezetne be a magyar kormány a nagy techcégekre, nem várva meg a közös uniós tervet. Az erről szóló elképzelést a Facebookon jelentette be az igazságügyi miniszter.

Varga Judit tehát a legnagyobb közösségi oldalon jelentette be a nagy techcégek megregulázásának tervét. Igaz, az Európai Unió előtt is van ilyen témájú szabályozási terv, de a kormány az „emberek védelme érdekében” gyorsabban lépne, a tervek szerint még idén tavasszal. Mivel érvel a kormány és miként vélekedik erről a szakember?

Több pénzzel növelné Orbán Viktor a falvakban a Fidesz népszerűségét. A Magyar Falu Program sikere ihlette meg a miniszterelnököt abban, hogy az uniós vidékfejlesztési forrásokra ráígérjen, és azokat a kistelepülések felé térítse el. A polgármesterek azért szeretik a faluprogramot, mert olyan kis összegű támogatások vannak, amiket „senki sem akar fentről ellopni”.

Magyar-ukrán feszültség

Kijevben tárgyal a magyar külügyminiszter. Van miről, mert a magyar-ukrán viszony mostanában meglehetősen feszült. Mást nem mondjak, szomszédos országban nem nagyon volt még arra példa, hogy hazaárulás és szeparatizmus gyanújával nyomozzanak magyar kisebbségi politikus ellen. Vajon mi vezetett idáig? – tettük fel a kérdést oknyomozó cikkünkben.

Ha már Ukrajna: az ottani nyelvtörvény kötelezővé tette a kereskedelemben az ukránul történő kiszolgálást, aminek betartását önkéntesek ellenőrzik. A panaszok szerint néha átlépve az Államnyelv Védelmével Foglalkozó Hivatal előírásait. „Függetlenül attól, hogy én azokkal vagyok, akik ukrán nyelvű kiszolgálást akarnak, nem támogatom a boltokba belépő és ott követelőző aktivistákat. Nagyon veszélyes, amit csinálnak" - mondta a Szabad Európának egy ukrán szociálpszichológus.

Az elmúlt években egyre többet hallani orosz hackerekről, akik kormányuk támogatását élvezve törik fel a rezsim ellenfeleinek rendszereit, akár emberéleteket is veszélyeztetve. De kik valójában ők és honnan jöttek?

Lassú oltási ütem

Nagyon lelassult az oltási ütem Magyarországon. Szerdára 1004 új koronavírusos fertőzést azonosítottak, 85 új halálesetet is bejelentettek, így már 12 198 magyar volt a közvetlen áldozata a járványnak.

A járvány áldozatainak száma megmutatkozik az uniós halálozási statisztikákban is. Bulgáriában például tavaly novemberben az előző évek átlagához képest 94 százalékkal többen haltak meg. Infografikánkból kiderül a magyar adat is.

"Próbálom elfelejteni, de nem megy"

Egy kazah származású, egykor Kínában élő nő vallott azokról az időkről, amikor az ország egyik átnevelő táborába küldték nyelvet tanítani. Sauytbay megszökött, de azóta sem tud szabadulni az ott látottaktól. A vele készült beszélgetés egészen megrázó részleteket tár fel.

"Próbálom elfelejteni, de nem megy": vallomás egy kínai átnevelő táborról
please wait

No media source currently available

0:00 0:03:37 0:00

Végül egy kellemesebb téma: beköltözött a Biden-család a Fehéz Házba. Az újonnan megválasztott elnök irodájában személyes tárgyai mellett olyan ereklyék kaptak helyet, mint Harry Truman volt amerikai elnök mellszobra, és egy kőzet egyenesen a Holdról. Képgalériánkban megnézheti azt is, az elnöki rezidencia melyik részében játszanak a család házikedvencei.

Nyugodt, békés napot kíván

Csák Gyula

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

  • 16x9 Image

    Csák Gyula

    Csák Gyula a Szabad Európa magyar szerkesztőségének igazgatója. Közel 25 éve dolgozik újságíróként, szerkesztőként és vezetőként. Volt a BBC, az Euronews, az Inforádió, a Magyar Rádió és a Rádió C munkatársa egyaránt.

XS
SM
MD
LG