Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

3 perc: nem csak a mesékben hitt, reményt adott


Öt anyukával kezdte, ebből lett egy egészen nagyszabású projekt. A perzsa Furugh Switzer azt vette észre, hogy Magyarországon sok hátrányos helyzetű családnál nincsenek mesekönyvek, ezért a gyerekek sincsenek hozzászokva ahhoz, hogy valaki meséljen nekik. Kiderült, hogy a mesékkel az anyukák újraélték a saját gyerekkorukat.

Vajon kinek jutna eszébe mesékkel segíteni hátrányos helyzetű édesanyákat? Például annak a Furugh Switzernek, aki Teheránban született, tíz évet tanított Afrikában, majd Kanadában járt egyetemre, végül 27 éve érkezett Magyarországra. A tervezett két év helyett férjével a perzsa szociológus végül maradt, elindította a MesÉD programot. Mint a Szabad Európának elmondta, célja, hogy hátrányos helyzetű édesanyákat oktasson mesékkel úgy, hogy közben a gyerekek is kedvet kapjanak az olvasáshoz és a tanuláshoz. Érdemes elolvasni a teljes beszélgetést!

Ha már gyerekek: a kormány által kampánytémává emelt LMBTQI-ellenes propaganda kritikusai szerint szembemegy a gyermekvédelmi törvény más rendelkezéseivel. A szakértő szerint a gyerekek jogait azonban nem nyirbálhatják meg még inkább, mert az már nemzetközi egyezményt is sértene – derül ki cikkünkből.

Simonka György regényt tudna írni Lázár Jánosról

Interjút adott a 24.hu-nak a többi között korrupciós bűncselekmények elkövetésével megvádolt Simonka György. A fideszes politikusra nyolc és fél év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség. Lázár János korábban azt mondta, Simonka a bíróságon fejezi be a pályafutását, erre ő most úgy válaszolt: regényt tudna írni a volt miniszterről, aki jobban tenné, ha csöndben maradna, mert amíg ő szegényebb lett országgyűlési képviselőként, addig Lázár jóval gazdagabb.

Semmi sem indokolja, hogy csak a veszélyhelyzet lejárta utáni 15. napon lépjen hatályba az a módosítás, amely lehetővé teszi, hogy az endometriózisban szenvedők esetében érvényesülhessen az átjárhatóság a magánpraxis és a közfinanszírozott ellátás között – mondta a Szabad Európának Szél Bernadett független országgyűlési képviselő, aki még májusban indított petíciót az endometriózisban szenvedő nőkért.

A kémkedéssel vádolt egyetemi kutató esete

Elsöprő győzelmet aratott az előrehozott örményországi választásokon Nikol Pasinján ügyvezető miniszterelnök pártja, amely így önállóan is kormányt tud alakítani. Az eredmény meglepetést okozott, miután az utóbbi napokban a közvélemény-kutatások fej fej mellett mérték a két nagyobb blokkot, nagyjából 24 százalék körülire.

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy orosz egyetemi kutatót Németországban, aki a vádak szerint pénzért adott át érzékeny adatokat Moszkvának. A szövetségi ügyészi hivatal tájékoztatása szerint Ilnur N.-t azzal gyanúsítják, hogy legkésőbb tavaly október eleje óta egy orosz titkosszolgálatnak dolgozott, 2020 októbere óta minimum háromszor találkozott az orosz hírszerzési szervek egyik munkatársával, és legkevesebb két alkalommal információkat is átadott pénzért cserébe. A teljes történetet itt olvashatja el.

Végül egy látványos képgalériát ajánlok figyelmükbe. A BBC mutatta be Dan Rawlings művészt, aki egy benzinszállítót alakított át igazán káprázatos alkotássá, a természet erejét hirdetve így. A fotókat ide kattintva nézheti meg.

Békés, hűsöléses napot kíván

Csák Gyula

XS
SM
MD
LG