Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Hivatalos: Budapest után három napra Szlovákiába utazik Ferenc pápa


Ferenc pápa szentbeszéd közben a Szent Péter téren, 2021 áprilisában

Hivatalosan is bejelentette magyarországi és szlovákiai útját Ferenc pápa. A katolikus egyházfő misét tart az Eucharisztikus Kongresszus alkalmából, a rövid budapesti tartózkodás után három napra Szlovákiába utazik.

Ferenc pápa a vatikáni apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondott, olasz nyelvű beszédében hivatalosan is megerősítette, hogy részt vesz a szeptember 12-én, Budapesten tartott 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson.

Budapest, Pozsony, Eperjes, Kassa, Sasvár

A pápa elmondta, hogy ő fogja celebrálni a kongresszus zárómiséjét a Hősök terén, ezután „ha Isten is úgy akarja”, szeptember 12-e és 15-e között Szlovákiába megy, és fölkeresi Pozsony, Eperjes, Kassa és Sasvár városokat.

A mostani bejelentés előtt már informálisan lehetett tudni a tervezet szlovákiai látogatásról. Emiatt a Szent Péter térre vasárnapra Szlovákiából is érkeztek zarándokok, akik a beszédről készült felvételeken szlovák zászlóval láthatók.

„Szívből köszönöm mindazoknak, akik segítenek előkészíteni az utat, és imádkozom értük” – mondta Ferenc pápa a szentbeszéden. „Imádkozzunk azokért, akik a megszervezésén dolgoznak.”

Ivan Korcok szlovák külügyminiszer azt mondta: a látogatás “hatalmas megtiszteltetés Szlovákiának”.

Elnöki meghívás

A vatikáni sajtószóvivő, Matteo Bruni elmondása szerint a szlovákiai út programját később teszik közzé, azt viszont elmondta, hogy Ferenc pápa mindkét országban mind egyházi, mind politikai tisztviselőktől meghívást kapott.

Zuzana Caputova, Szlovákia köztársasági elnöke tavaly decemberben, vatikáni látogatása alatt hívta meg a pápát Szlovákiába. „Úgy gondolom, Ferenc pápa látogatása mindannyiunk számára a remény és megbékélés üzenetét hordozza ezekben a nehéz időkben” – mondta.

Egyházi ügy, nem országlátogatás

Június elején olyan hírek láttak napvilágot, hogy Ferenc pápa nem akart találkozni Áder János köztársasági elnökkel és Orbán Viktor kormányfővel, és hogy mindössze három órát kíván eltölteni az országban. Az akkori, meg nem erősített értesülések szerint a pápa kerülni akarta a politikai jellegű találkozókat, különösen azért, hogy ne legitimálja az Orbán-kormány menekültpolitikáját.

Ezt később a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményben cáfolta, elmondásuk szerint a pápa programjában szerepel a kormányzati szintű találkozó. Azonban a magyarországi látogatás így is rendkívül rövid lesz, ami azt jelzi, nem országlátogatásról van szó, hanem kizárólag a kongresszusra érkezik Ferenc pápa.

Furcsa álhírkampány

Ennek ellenére példátlan lett volna, ha az egyházfő teljesen kihagyja az állami vezetők fogadását. A Telex cikke szerint ezt a hamis hírt tudatosan terjeszthették a magyar kormány köreiből, kifejezetten a pápai beszéd várható üzenetének aláásására, illetve azért, hogy diplomácia sikert mutathasson fel a kormány, hogy úgymond „végül rábírták” a pápát, hogy találkozzon Orbánékkal.

Magyarországon 25 éve, 1996-ban volt legutóbb pápai látogatás, akkor II. János Pál Pannonhalmán és Győrben celebrált miséket. Ez volt II. János Pál második látogatása Magyarországon, aki előtte 1991-ben utazott Magyarországra.

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG