Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Tart a bizonytalanság az influenza elleni vakcina körül


Influenza elleni védőoltást ad be a háziorvos egy páciensnek Salgótarjánban 2017. október 24-én
Influenza elleni védőoltást ad be a háziorvos egy páciensnek Salgótarjánban 2017. október 24-én

Nem tudni még, berobban-e itthon az influenzajárvány, most nagyon fontos lenne a cseppfertőzés elleni védekezés és a távolságtartás, nem csak a koronavírus, de az influenza miatt is - erősítette meg Komáromi Zoltán háziorvos, aki azt mondta, továbbra sincs elegendő oltóanyag.

"Két hét alatt 34 ampulla vakcinát kaptam, miközben 120-nál többen vannak a várólistámon" - mondta Komáromi Zoltán, akitől azt kérdeztük, hogy javult-e a helyzet a pár héttel ezelőtti beszélgetésünk óta.

A DK XII. kerületben háziorvosként dolgozó fővárosi egészségpolitikusa azt mondta, nem hivatalos információi szerint január közepe előtt nem várható lényeges javulás a helyzetben, nagyjából akkorra készül el egy nagyobb mennyiségű oltóanyag, a kérdés az, hogyan és mikor tudják ezt kiszállítani és mit szól ehhez az influenza, lesz-e értelme akkor még oltani.

Eddig általában január elején szabadult el

A koronavírus elleni óvintézkedések betartása hozzájárulhat ahhoz, hogy ne eszkalálódjon az influenzajárvány. Az eddigi tapasztalatok szerint karácsony környékén általában kevesebb volt a megbetegedés, az ünnepek alatti gyakoribb családi, baráti érintkezések miatt azonban általában a januári iskolakezdésre megugrott a betegek száma, és ez most a koronavírus mellet különösen nagy baj lenne - mondta a szakember, aki úgy értesült, tavaly legalább 200-an kerültek lélegeztetőgépre influenza okozta szövődmények miatt.

Komáromi Zoltán hangsúlyozta a távolságtartás és a maszkviselés fontosságát és a társas érintkezések számának csökkentését, mert ezek most az influenza miatt is nagyon fontosak.

Mint mondta, reméli, a kormány nem lazít a járványszigoron a karácsonyi ünnepek idején sem, mert annak szerinte nagyon súlyos következményei lehetnek. Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs szerdai ülésén azt mondta, a kormány jövő szerdán dönt arról, milyen intézkedések szükségesek a karácsonyi ünnepek idején. A miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy korlátozások nélküli karácsonyt szeretne.

Közben Merkely Béla, a Józsefvárosban működő Semmelweis Egyetem rektora a kerületi lapnak adott interjúban nem zárta ki, hogy a mostaninál is nagyobb szigorítások jöhetnek, mert mint mondta, az egészségügyi dolgozók teherbírása is véges.

Magyarországon idén először - tekintettel a világjárványra - nem csak az időseknek és a krónikus betegeknek, de mindenkinek, aki kéri, ingyenes az influenza elleni védőoltás. A kormányzati kommunikáció célba talált, megrohanták a háziorvosokat a jelentkezők, az oltóanyag-ellátás azonban finoman szólva is akadozik.

Ötvenezer adag vakcinát adtunk Szerbiának

A Szabad Európa szerbiai szerkesztősége megerősítette, október 28-án Aleksandar Vučić szerb elnök arról beszélt, hogy Szerbia 50 ezer adag influenza elleni oltóanyagot kap a napokban Magyarországtól és december elején további 200 ezret Németországtól.

Szerbiában is, ahogyan idén itthon is, ingyenes és önkéntes az influenza elleni oltás

"Nem is tudják, milyen nehéz beszerezni a védőoltást, ezért köszönet a magyar és a német barátainknak" - mondta akkor a szerb elnök, aki kulcsfontosságúnak nevezte, hogy ne jelenjen megy egyszerre az influenza és a koronavírus az országban, ahol egyébként folyamatosan nő az újonnan regisztrál covid-fertőzöttek száma, ahogyan a pandémia halálos áldozatainak száma is.

Éppen ezért a belgrádi kormány szerdán újabb járványügyi szigorításokat jelentett be. Az MTI beszámolója szerint péntektől a vendéglátó- és szórakozóhelyek, az edzőtermek, a játszóházak, a fogadóirodák és a szépségszalonok hétvégente nem nyithatnak ki.

A szerb kormány emellett várhatóan hamarosan dönt arról, hogy a decemberi ünnepekre hazatérő vendégmunkások kizárólag negatív koronavírusteszt felmutatásával léphetnek be az országba, ellenkező esetben tíznapos karantén vár rájuk.

A Szerbiának küldött influenza elleni oltással kapcsolatban megkerestük az EMMI-t, hogy megtudjuk, Szerbián kívül küldtünk-e más országnak influenza elleni vakcinát, és ezt segélyként vagy ellentételezésért adtuk-e. Arra is választ várunk, mikor kapnak itthon a háziorvosok újabb adag influenza elleni oltóanyagot. Amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

XS
SM
MD
LG