Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Irán az amerikai kormányt okolja, amiért lassan haladnak a nukleáris tárgyalások


Az egykori amerikai nagykövetség épületének fala Teheránban 2021. december 20-án
Az egykori amerikai nagykövetség épületének fala Teheránban 2021. december 20-án

Irán szerint az Egyesült Államok a hibás, amiért lassan haladnak a tárgyalások az ország nukleáris programjának korlátozását célzó egyezmény újraélesztéséről.

A teheráni külügyminisztérium szóvivője, Szaid Katibzade figyelmeztetett, hogy országa „nem fog örökké várni”, miután az utóbbi napokban nem történt előrelépés a hónapok óta zajló egyeztetéseken.

„Amerika felelős a tárgyalások megakadásáért” – mondta, hozzátéve, hogy ennek ellenére nagyon is közel van a megegyezés.

Ned Price amerikai külügyi szóvivő azonban kijelentette, hogy épp ellenzőleg, az iráni kormány okolható a késedelemért.

Sajtóhírek szerint a legfőbb vitás kérdés most már az, hogy az Egyesült Államok leveszi-e az iráni Forradalmi Gárdát a terrorszervezetek listájáról. Az iszlám köztársaság álláspontja szerint ez vörös vonalnak számít.

Washington nem kommentálta az erről szóló tudósításokat, ugyanakkor közölte, hogy a szervezet ellen mindenképp életben maradnak a szankciók.

Az Egyesült Államok szerint a Forradalmi Gárda instabilitást kelt a térségben a rakétaprogramjával, illetve azzal, hogy különböző fegyveres csoportok támogat a régióban.

Nukleáris tárgyalások

A 2015-ös nukleáris egyezmény helyreállításáról szóló egyeztetések Joe Biden amerikai elnök tavalyi hivatalba lépését követően kezdődtek meg, miután elődje, Donald Trump egyoldalúan felmondta a szerződést 2018-ban, részben az iráni rakétaprogramra hivatkozva.

A megállapodás értelmében a nagyhatalmak feloldották az Iránnal szembeni szankciók jelentős részét, cserébe pedig Teherán korlátozta nukleáris tevékenységét. Az amerikai szankciók visszaállítása után azonban Irán is elkezdte felmondani vállalt kötelezettségeit, és a szerződés szerint tiltott fejlesztésekbe kezdett.

Az atomalku újjáélesztését célzó bécsi tárgyalások hosszú időn keresztül nem vezettek eredményre, amiért az Egyesült Államok és Irán kölcsönösen egymást hibáztatja.

Készült az IRNA tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG