Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Iráni weboldalakat kapcsoltak le az amerikai hatóságok


A Presstv.com weboldalon látható üzenet 2021. június 22-én
A Presstv.com weboldalon látható üzenet 2021. június 22-én

Többtucatnyi weboldal domaincímét foglalta le az amerikai igazságügyi minisztérium, miután a vádak szerint Irán dezinformációk terjesztésére használta őket.

A tárca keddi tájékoztatása szerint az érintett honlapok közül harminchárom az Iráni Iszlám Rádió- és Televíziószövetséghez (IRTVU) tartozott, amelyet Washington tavaly álhírek terjesztésével és zavarkeltéssel vádolt meg az elnökválasztást előtt. Lefoglalták egyebek mellett az arab nyelvű Al-Alam TV, az angol nyelvű Press TV és a LuaLua TV domainjét is. Az Egyesült Államok szerint az IRTVU az Iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének irányítása alatt áll.

Három másik oldal az immár több mint egy évtizeddel ezelőtt terrorszervezetnek minősített Kataib Hezbollah iraki síita paramilitáris csoporthoz tartozott. Továbbá más, iráni kötődésű szervezetek weblapjait is blokkolták, például a jemeni kormányellenes húszi mozgalomét, illetve a Gázai övezetben működő iszlamista szélsőséges szervezetek, a Hamász és az Iszlám Dzsihád nézőpontját közvetítő Palestine Today hírportálét is.

A szóban forgó oldalak domainnevei amerikai cégek tulajdonában vannak.

A honlapokat felkeresve egy figyelmeztetés látható, miszerint azokat az amerikai hatóságok lefoglalták „egy bűnüldözési akció részeként”. Sajtójelentések szerint egyes oldalak azóta más címen ismét működnek.

Az amerikai igazságügyi minisztérium közleményének kiadását megelőzően már az IRNA iráni állami hírügynökség is beszámolt a történtekről. Egyéb részleteket azonban nem közöltek.

Merre tart a kétoldalú kapcsolat?

Az iráni elnöki hivatal vezetője kiemelte, hogy az intézkedés nem „konstruktív” a nukleáris megállapodás újraélesztéséről szóló tárgyalások közepette.

„Minden nemzetközi és jogi eszközt felhasználunk az Egyesült Államok ezen elhibázott lépésének elítélésére” – mondta.

Nem ez az első alkalom azonban, hogy Washington álhírek terjesztésével vádolt internetes oldalak domainjét foglalja le. Tavaly októberben csaknem száz, az Iráni Forradalmi Gárdához köthető lap elérését blokkolták; ezek az Egyesült Államok szerint „globális dezinformációs hadjáratot” folytattak az amerikai politika befolyásolása, az iráni propaganda terjesztése céljából.

A mostani lépésre néhány nappal azt követően került sor, hogy a keményvonalas Ebrahim Raiszi nyerte az iráni elnökválasztást, aki legelső, hétfői sajtótájékoztatóján kizárta a találkozó lehetőségét amerikai kollégájával, Joe Bidennel, illetve leszögezte, hogy nem hajlandó tárgyalni Teherán rakétaprogramjáról vagy térségbeli politikájáról.

Az utóbbi években, Donald Trump amerikai elnök hivatali ideje alatt tovább romlott a már egyébként is rendkívül feszült kapcsolat az Egyesült Államok és Irán között. Trump kilépett az iráni nukleáris megállapodásból, és visszaállította a perzsa állam elleni gazdasági szankciókat. Erre válaszul Teherán elkezdte módszeresen megsérteni a 2015-ös atomalku több pontját.

Dezinformációs hadjárat

Iránban nincsenek magánkézben lévő tévé- és rádiócsatornák. Bár elterjedtnek számítanak, a műholdvevő parabolaantennák ugyancsak be vannak tiltva.

A Press TV műsorvezetője, az Egyesült Államokban 2019-ben letartóztatott Marzieh Hashemi úgy nyilatkozott az AP hírügynökségnek, hogy a társaságnál próbálják „megfejteni az okát” az oldal lekapcsolásának.

A csatorna főleg nemzetközi eseményekkel foglalkozik, a történéseket az iszlám köztársaság vezetőinek szemüvegén keresztül mutatja be, az adásokban jellemző a nyugati országok éles bírálata. A Rágalmazásellenes Liga szerint a Press TV „az antiszemita összeesküvés-elméletek legnagyobb, angol nyelvű terjesztői közé tartozik”.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG