Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Ismét gyülekeznek a tüntetők Észak-Koszovóban, az Egyesült Államok párbeszédet sürget


Szerb tüntetők a városháza előtt Zvečanban 2023. május 31-én
Szerb tüntetők a városháza előtt Zvečanban 2023. május 31-én

Helyi szerbek ismét demonstrálnak Zvečanban és Zubin Potokban, miután hétfőn magyar és olasz békefenntartók, illetve tüntetők tucatjai sérültek meg, amikor a NATO vezette KFOR erőinek kellett közbeavatkozniuk.

Bár előző nap több újságíró autóját is megtámadták – a Szabad Európa tudósítóiét is –, szerdán a koszovói rendőrség arról számolt be, hogy a helyzet az újabb megmozdulások ellenére nyugodt.

A NATO bejelentette, hogy hétszáz fővel megnöveli a nyugat-balkáni államban szolgálatot teljesítő erői létszámát, az Egyesült Államok pedig párbeszéd folytatására szólította fel Szerbiát és Koszovót, miután utóbbi részvételét lemondták az észak-atlanti katonai szövetség jelenleg is zajló hadgyakorlatában.

Ehhez kapcsolódóan: Diplomáciai erőfeszítések és továbbra is gyülekező szerbek Észak-Koszovóban

A Belgrád által támogatott legnagyobb koszovói szerb párt, a Szerb Lista közölte, hogy folytatni fogják a tiltakozásokat egészen addig, amíg vissza nem vonják az albán polgármesterek kinevezését a szerb többségű északi településeken, valamint nem távolítják el a területről a különleges rendőri egységeket.

Albin Kurti koszovói miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a szerbek által bojkottált áprilisi választásokat megnyerő új polgármestereknek joguk van átvenni az érintett önkormányzatok vezetését, még ha rendkívül kis számú szavazattal győztek is.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter leszögezte, hogy Belgrádnak és Pristinának vissza kell térnie a kapcsolatok normalizálását célzó, európai uniós közvetítéssel zajló tárgyalásokhoz.

Kiemelte, hogy a polgármesterek beiktatása „élesen és szükségtelenül” szította a feszültséget az észak-koszovói régióban.

„Kurti miniszterelnöknek és kormányának biztosítania kellene, hogy a megválasztott polgármesterek ideiglenes helyszínről, az önkormányzat épületein kívülről lássák el feladataikat, és vonják ki a rendőri erőket” – hangsúlyozta az amerikai diplomácia vezetője.

„Vučić elnöknek és a szerb kormánynak csökkentenie kellene a szerb fegyveres erők készültségét, és fel kellene szólítania a koszovói szerbeket arra, hogy tartózkodjanak a további erőszaktól, és ne szegüljenek ellen a KFOR-nak” – tette hozzá.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár tudatta, hogy a szervezet katonái minden szükséges intézkedést meg fognak tenni azért, hogy fenntartsák a biztonságot minden koszovói állampolgár számára, illetve a feszültség csillapítását sürgette, és óva intett a további felelőtlen viselkedéstől.

A hétfői összecsapásokban a KFOR mintegy harminc békefenntartója sebesült meg, a legtöbbjük magyar volt.

Ehhez kapcsolódóan: Hazahozták a Koszovóban megsérült magyar katonák kisebbik részét

Jeffrey Hovenier, az Egyesült Államok pristinai nagykövete szerint az albán polgármesterek erővel való beiktatása ártott Koszovó hírnevének és a Szerbiával ápolt viszony normalizálását célzó folyamatnak.

Április 23-án négy észak-koszovói településen tartottak előrehozott polgármester-választást, mert a települések vezetői novemberben egy Szerbia és Koszovó közötti vita miatt lemondtak. A szerbek többsége bojkottálta az előrehozott választást, így a részvételi arány 3,47 százalékos volt. A leadott szavazatok alapján a településeket a jövőben albán polgármesterek vezetik majd. Sem a helyi szerbek, sem Belgrád nem tartja elfogadhatónak, hogy az ilyen alacsony részvétel és a szerbek bojkottja mellett lezajló választást Pristina és a nemzetközi közösség is legitimnek nevezze.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától. Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is a saját déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet.

Készült az AP, az AFP, a dpa és a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG