Kissé csökkent a kórházban lévő koronavírusos betegek száma, de az előző héten is elhunyt a járványban még nyolcvan magyar. A járványhullám még erősödhet, de várhatóan már nem jár majd annyira súlyos áldozatokkal, mint korábban. Ezzel együt a fertőzés közel sem veszélytelen.
A járvány újabb nyolcvan áldozatát jelentette a magyar állami egészségügy az előző hét napról. A közvetlen áldozatok száma velük együtt csaknem 47 ezer főre emelkedett az országban.
Jelenleg viszont az elmúlt hetinél kicsit kevesebb embert, 1501 koronavírusos beteget ápolnak kórházban. Ez az elhunytak száma mellett szintén növekedést mutat az előző héthez képest. A kórházban lévők közül 22 ember állapota annyira súlyos, hogy lélegeztetőgéppel próbálják őket életben tartani.
Az elmúlt héten több mint 18 ezer fővel nőtt a regisztrált fertőzöttek száma is, de ez az adat nem különösebben megbízható, mivel nagyon erősen függ attól, hogy az állam mennyire aktívan kíván tesztelni a fertőzésekre.
Az oltási ütem most sem tudott érdemben felgyorsulni, az oltatlanok közül kevesebb mint napi száz fő beoltását sikerült megszervezni az egész országban.
Az elkövetkező hónapokban ismét megugorhat az esetek száma, a halálozásoké és a kórházi kezeléseké viszont jó eséllyel nem fog ilyen intenzitással nőni a szakemberek szerint. Úgy tudjuk, mindenesetre egyre több hazai kórházban nyitnak újra a Covid-részlegek.
Az enyhébbnek várt járványhullámhoz hozzájárulnak az oltások és az emlékeztető oltások, a korábbi fertőzések, az enyhébb vírusváltozatok, valamint a rendkívül hatékony Covid-kezelések elérhetősége. De ismét elég pontatlanul lehet csak előrejelezni a járvány terjedését, erről alább olvashat bővebben.