Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kerülőút és kitiltott belarusz gépek a Ryanair járat földre kényszerítése után


Megérkezett a Ryanair járat Vilniusba, a szokatlan érdeklődés indokolt (2021. május. 23.).
Megérkezett a Ryanair járat Vilniusba, a szokatlan érdeklődés indokolt (2021. május. 23.).

A belarusz KGB ügynökei lehetett az a három utas, akik az őrizetbe vett ellenzéki aktivistával és barátnőjével együtt leszálltak a Minszkben földre kényszerített gépről. A belarusz hatóságok szerint szabályosan jártak el, az orosz külügyminiszter önmérsékletre int és korábbi hasonló eseteket idéz.

Határozott választ sürgetett a Ryanair gépének belarusz eltérítésére az Európai Bizottság elnöke. Ursula von der Leyen szerint Aljakszandr Lukasenka elnök vezette fehérorosz rezsimnek ugyanis meg kell értenie, hogy az ilyen cselekedeteknek komoly következményei vannak. A diplomata hétfő este kezdődő, kétnapos EU-csúcstalálkozóra érkezve hangsúlyozta, hogy a tagállami vezetők szankciók bevezetésének lehetőségéről fognak tárgyalni a vasárnapi incidens felelőseivel, illetve mindazokkal szemben, akik a "fehérorosz rezsimet anyagilag támogatják".

Bekérette Belarusz EU-nagykövetét az európai közösség külügyi főképviselője a Ryanair gép eltérítése miatt. Régen szerepelt ilyen határozott lépés a Minszkkel kapcsolatos brüsszeli reakciók között. Brüsszeli tudósítónk elemzi a „Belarusz-fáradtságot”.

Josep Borrell, az Európai Unió főképviselőjének kérésére hétfőn bekérette a brüsszeli szervezet Belarusz EU-nagykövetét, hogy tiltakozását fejezze ki a Ryanair utasszállító gépének szombati földre kényszerítése , és ezzel az utasok és a legénység életének veszélyeztetése miatt. Az uniós diplomata megerősítette, hogy az aznap kezdődő EU-csúcs napirendjén szerepel a gépeltérítés témája, és a Belarusz elleni szankciók kiterjesztését mérlegelik.

Egy mobilalkalmazás mutatja az Athénból induló és Vilniusba tartó gép földre kényszerített gép útvonalát.
Egy mobilalkalmazás mutatja az Athénból induló és Vilniusba tartó gép földre kényszerített gép útvonalát.

Amikor az Athénból Vilniusba tartó járat a belarusz légtérbe ért, a helyi forgalomirányítás kényszerleszállásra szólította fel a személyzetet, bombariadóra hivatkozva. A Boeing mellett felbukkant egy belarusz vadászgép is, annak kíséretében landoltak Minszkben. A földet érés után a belarusz hatóságok őrizetbe vettek egy ellenzéki aktivista-újságírót, majd továbbengedték a gépet, amely biztonságosan elérte uticélját.

Önmérsékletre int az orosz diplomácia

Az orosz külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy senki se ítélkezzen elhamarkodottan az ügyben. Szergej Lavrov szerint a belarusz fél észszerű magatartást tanúsít a nemzetközi vizsgálat lehetőségének felajánlásával, a dokumentumok feltárásának ígéretével. Arra is emlékeztetett, hogy nemzetközi járatok útvonalának módosítására nem ez volt az első példa.

Felidézte, hogy 2013-ban amerikai követelésre Ausztria leszállásra kényszerítette Evo Morales bolíviai elnök különgépét. Megemlítette azt a 2016-os esetet is, amikor Ukrajna visszafordulásra kényszerített egy Kijevből felszállt fehérorosz repülőt, mert az ukrán biztonsági szolgálat figyelmét felkeltette egy, a fedélzetén utazó örmény állampolgár. Az orosz tárcavezető szerint egyik esetet sem követte bocsánatkérés.

Közben a belarusz hatóságok is újabb részleteket közöltek az eljárásuk igazolására. A minszki közlekedési minisztérium szerint a bombafenyegetésben azt helyezték kilátásba a küldők, hogy a gépet Vilnius felett robbantják fel. Artyom Szikorszkij, a fehérorosz közlekedési tárca légügyi részegének vezetője szerint a minszki repülőtér elektronikus címére vasárnap a ProtonMail titkosított e-mailszolgáltatás felhasználásával a Hamász palesztin iszlamista szervezet nevében érkezett az angol nyelvű fenyegetés. Hozzátette, a tárca bizottságot állított fel az ügy kivizsgálására, és jelezte együttműködési szándékát a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetnek (ICAO) és a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetségnek (IATA).

Ügynökök is lehettek a gépen

Ismét megszólalt az eltérített járatot üzemeltető Ryanair vezetője is. Michael O'Leary azt állítja, hogy fehérorosz Állambiztonsági Szolgálat (KGB) ügynökei is a fedélzeten utazhattak. Erre utal a litván hatóságok bejelentése is, miszerint az Athénból Vilniusba tartó gép utasai közül öten nem érkeztek meg a balti ország fővárosába. A hiányzók közül kettő az őrizetbe vett belarusz aktivista és barátnője.

A történtek diplomáciai feszültséghez is vezettek: Belarusz és Lettország a másik ország nagykövetét és több diplomatáját utasította ki területéről. Több légitársaság és légi hatóság büntető és óvintézkedéseket vezettek be a légiközlekedésben is: egyebek mellett a Litvániából induló és oda érkező repülőgépeknek mostantól el kell kerülniük a belarusz légteret. Ezt írta elő a brit kormány is saját gépei számára és azonnali hatállyal felfüggesztették a Belavia fehérorosz légitársaság nagy-britanniai működési engedélyét. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pedig a közvetlen járatok megszüntetését fontolgatja.

Minszki indoklás

A belarusz külügyminisztérium azt állítja, szabályosan jártak el, és Minszk szükség esetén engedélyezi a szakértői vizsgálatot. Mint a közleményben írják, a minszki repülőtér volt a bombafenyegetés bejelentése idején a legközelebbi repülőtér, és hozzátették, nem a fehérorosz fél hibája, hogy a fedélzeten "szélsőséges is volt". A fehérorosz külügyi tárca szerint egyes európai országok teljesen fölöslegesen terelik politikai síkra az ügyet.

Belaruszban rendszeresek a tüntetések a tavaly augusztusi, a Nyugat által elcsaltnak tartott választások óta. A magát győztesnek kikiáltó Aljakszandr Lukasenka brutális eszközökkel csap le a tiltakozókra és ellenzékének tagjaira is.

Készült az MTI, a Reuters, AP és az AFP tudósításainak felhasználásával.
XS
SM
MD
LG