Kína egyre nagyobb globális hálót hoz létre, hogy az ujgurokra és más muszlim kisebbségekre vadásszon. Ennek része, hogy egyre inkább a közel-keleti, dél- és közép-ázsiai kormányokkal való együttműködésre törekszik.
Soha nem látott méreteket kezd ölteni Kína megfélemlítést, zaklatást, megfigyelést, letartóztatásokat és kiadatásokat magában foglaló nemzetközi kampánya, amelyet a Wilson Központ Kínával és az Egyesült Államokkal foglalkozó Kissinger Intézetének új jelentése, a Great Wall Of Steel (Nagy acélfal) részletesen dokumentál.
Az új kutatás bemutatja, hogy Kína globális felemelkedése – amelyet a több milliárd dolláros Egy övezet, egy út (BRI) projekthez hasonló programokon keresztül megvalósuló hatalmas gazdasági befolyása példáz – hogyan biztosít Peking számára újfajta befolyást a kormányok felett, és hogyan teszi lehetővé, hogy bevonja őket terjedő elnyomó kampányba.
A tanulmány 1997-től 2022 januárjáig 5532 olyan esetet dokumentált, amikor ujgurokat fenyegettek meg, 1150 olyan esetet, amikor ujgurokat vettek őrizetbe a fogadó országban. és 424 olyan esetet, amikor ujgurokat toloncoltak ki vagy adtak ki Kínának.
A Kínának adós országokban a legveszélyesebb az ujguroknak
Az anyag megállapítja, hogy a tíz ország közül, ahol leginkább fenyegeti a fogva tartás vagy kiadatás az ujgurokat, valamint a kazah, kirgiz és más etnikai csoportokat, öt olyan, ahol Kína a legnagyobb hitelező: Pakisztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Kambodzsa és Mianmar. A jelentés ezt úgy jellemzi, hogy ezekben az államokban a vezetők „gazdasági lehetőségekre váltják át az emberi jogokat”.
Peking az iszlamista szélsőségek elleni küzdelem ürügyén brutális elnyomást indított, amely több mint egymillió ujgurt, kazahot és más muszlim kisebbségit juttatott fogolytáborba és börtönbe a nyugati Hszincsiang tartományban. Ezek az erőfeszítések kényszermunka elrendelésével, tömeges internálással, születésszabályozásra kényszerítéssel, az ujgur kulturális és vallási identitásának felszámolásával, valamint népirtással kapcsolatos vádakhoz vezettek.
A Szabad Európa további információkért Bradley Jardine-nal, a Wilson Center munkatársával és az április 25-én megjelent tanulmány szerzőjével beszélgetett.
Szabad Európa: Hogyan alakult Kína ujgurok és más csoportok elleni nemzetközi kampánya az évek során, és melyek a Peking által használt fő eszközök?
Bradley Jardine: Kína ujgurok elleni kampánya már jó ideje „fejlődik”. A legtöbb adatomat 1997-ig követem vissza, amikor is az első pakisztáni deportálásokat láttuk. Ez a dél-hszincsiangi Barin nevű városban történt incidensekre válaszul történt, és ez volt az a pont, amikor Kína elkezdett figyelni az ujgur diaszpórára. Azóta a lépték drámaian felgyorsult.
Ennek két fő oka van. A „terror elleni háború” kezdete (2001-ben – a szerk.) új retorikai eszközöket biztosított Kínának szövetségek és koalíciók kiépítéséhez, hogy üldözni tudja az ujgur ellenzékieket és a diaszpórát; majd 2017-ben jött a tömeges bebörtönzési program Hszincsiangban, ahol Kína valóban elkezdte fokozni a megfigyelést az egész tartományban.
Ez azt eredményezte, hogy a kínai biztonsági szolgálatok nagyobb hangsúlyt fektettek az ujgurok üldözésére. Körülbelül 1500 ujgurt követtem nyomon, akiket vagy olyan országban tartottak fogva, mint Szaúd-Arábia és Egyiptom, vagy akiket például Tádzsikisztánból adtak ki, tehát a skála elég széles. És ez csak az őrizetbe vételek és kiadatások száma. Ha figyelembe vesszük a kibertámadásokat, amely Kína egyre gyakrabban használt eszköze, vagy a családtagok elleni fenyegetéseket, akkor ez a szám több mint hétezer regisztrált incidensre nő.
Az én adataim elsősorban a médiában bejelentett esetekből származnak. Tehát a legtöbb, célponttá váló ujgur neve tudósításokban vagy olyan jelentésekben szerepel, amelyekkel kapcsolatban nyomozás folyt az adott incidens ügyében. A hétezer egy alapszám, és csak a jéghegy csúcsa, a valóság az, hogy sokkal több esetet nem jelentettek be.
Törökország biztos menedék volt – eddig
Szabad Európa: Az ujgurok számára egyre nehezebbé válik elmenekülni a hszincsiangi üldöztetés elől. Közép- és Dél-Ázsia egykor menedékhelynek számított, de ez megváltozott, mivel a régió kormányai szorosabb kapcsolatokat alakítottak ki Pekinggel. Most azt látjuk, hogy Törökország, amelyet a külföldre menekülő ujgurok egyik utolsó menhelyének tekintettek, szintén megváltoztatja a kiadatási politikáját. Hová mehetnek az ujgurok?
Bradley Jardine: Az ujgurok egyre inkább elvesztették a teret. Természetesen politikai teret vesztettek Közép- és Dél-Ázsiában, Délkelet-Ázsiában és a hagyományos menedékhelyeken, például a Közel-Keleten és Törökországban is egyre inkább. A török elnök, Recep Tayyip Erdoğan kiadatási szerződést írt alá kínai kollégájával az Egy övezet, egy út csúcstalálkozó fórumán (amelyet később, 2020 decemberében ratifikáltak – a szerk.). Azóta a törökországi ujgur diaszpórában félelem uralkodik, sokan közülük Európába vagy Észak-Amerikába távoztak, és Japán is az ujgurok egyik fő menedékhelyévé vált.
Törökország még mindig a legnagyobb célpont, bár van egy kisebb kivándorlás különösen prominens személyiségek esetében, ilyen például a kazah aktivista Szerikzsan Bilas, aki az Egyesült Államokba költözött. Jelenleg tehát nincs igazán hely számukra, hacsak nem lesz nagyobb politikai akarat Nyugaton, hogy növeljék a menekültkvótákat. Itt lennének a legnagyobb biztonságban.
A „kínai WhatsApp” az ujgurok elleni információgyűjtés platformja
Bradley Jardine: Persze nincsenek teljes biztonságban, mivel a kutatásom rámutat arra, hogy a demokráciákon belül sok ujgur kibertámadásnak van kitéve, és a családjuk is veszélyben van még mindig Hszincsiangban. A diaszpóra különösen a WeChatre és a kínai közösségimédia-platformokra támaszkodik, hogy kommunikáljon a családtagokkal. Így a WeChat egyrészt az ujgurokra vonatkozó információgyűjtés eszközévé vált, másrészt a hszincsiangi biztonsági szolgálatok számára is lehetőséget teremt arra, hogy elérjék őket és visszaszorítsák az aktivizmusukat.
Szabad Európa: Az ön jelentése az intézmények és keretek hálózatára összpontosít, amelyek segítik Kínát abban, hogy külföldön is folytassa az elnyomást. Ha konkrétan Eurázsiát nézzük, a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) is jelentős szerepet játszik ebben. Milyen eszközök állnak Peking rendelkezésére ezen a tömbön keresztül?
Bradley Jardine: Közép-Ázsia nagyon egyedi eset, mivel ez volt az egyik legelső régió, amely kiterjedt együttműködést alakított ki Kínával a transznacionális elnyomás és az ujgur diaszpóra megfigyelése terén.
Ez a diaszpóra volt a régióban az, amelyre Kína különös figyelmet fordított, és amelyet potenciálisan fenyegetőnek vagy destabilizálónak tartott a posztszovjet korszakban. Mindez azt jelenti, hogy Kína számos olyan eszközt épített ki és hozott létre Közép-Ázsiában, amelyet máshol nem láttunk.
Ezek egyike a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO), egy multilaterális keret, amelyen belül Kína a közép-ázsiai partnerekkel és Oroszországgal egyeztet. Ez nagyrészt azért jött létre, hogy a Szovjetunió összeomlása után felmerülő határmegállapítási kérdésekkel foglalkozzon, majd a terrorizmusra, a szeparatizmusra és a szélsőségességre, „a három gonoszra” kezdett összpontosítani.
Ez retorikai eszközzé vált, amely lehetővé tette Kínának, hogy Közép-Ázsiában is elkezdje használni a szélsőségellenes retorikát – ahol a szekuláris rezsimek már üldözték a másként gondolkodókat, és vallási szélsőségeseknek bélyegezték őket –, és most is alkalmazza ezt az ujgur lakosságra otthon és külföldön.
Az SCO-n belül számos olyan szerződés létezik, amely lehetővé teszi a kérdések nélküli kiadatást a tagállamok között. A terrorizmus elleni együttműködésnek is van néhány kerete, például a kölcsönös kiadatás, a hírszerzési információk megosztása bárkivel kapcsolatban, akit terroristaként jelölnek meg, és a legtöbb esetben minimális bizonyíték mellett lehetséges.
Az együttműködés e fajtája valóban felgyorsult, és nagyon veszélyessé és ellenségessé tette a régiót az ujgurok számára. Sokan az akkoriban biztonságosabbnak tűnő országokba menekültek, különösen Afganisztánba, Pakisztánba és Törökországba.
Ez ma is így van: Közép-Ázsia az egyik legveszélyesebb hely az ujgur aktivisták számára a kiadatási szerződések miatt.
