A kínai külügyi szóvivő ugyanakkor nem árulta el, hogy országa részt fog-e venni a tervezett svájci értekezleten.
A svájci kormány múlt héten bejelentette, hogy magas szintű békekonferenciát szervez június közepén, amelyen azonban Oroszország nem lesz jelen.
Olaf Scholz német kancellár kedden Hszi Csin-ping kínai elnökkel folytatott tárgyalást Pekingben, majd bejelentette, hogy „intenzív és pozitív koordinációról” állapodtak meg a svájci értekezlet előmozdítása érdekében.
Ezt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök üdvözölte, rámutatva, hogy Kína nagy segítség lehet az „igazságos béke” megteremtésében.
Ehhez kapcsolódóan: Kína tovább kívánja erősíteni stratégiai együttműködését Oroszországgal
A kelet-ázsiai ország külügyminisztériumának szóvivője viszont szerdán nem erősítette meg, hogy részt fognak venni a konferencián. Lin Csien hangsúlyozta, hogy Hszi olyan rendezvényt támogatna, amelyet „Oroszország és Ukrajna egyaránt elismer”, ehhez pedig „még sok munka van hátra”.
„Kína abban hisz, hogy végső soron minden konfliktust a diplomáciai csatornákon keresztül és politikai tárgyalások útján kell megoldani” – fogalmazott.
„Az egyetlen kiút az ukrajnai válságból a tárgyalóasztalnál keresendő” – tette hozzá.
Ehhez kapcsolódóan: Dezinformációs háború: Kína és Oroszország együttműködik a propagandában
Kína és Oroszország az utóbbi években minden korábbinál szorosabbra vonta együttműködését. Az ukrajnai háború kirobbanása csak tovább erősítette a stratégiai partnerséget.
Noha Peking semleges félként próbálja beállítani magát a fegyveres konfliktusban, és próbált közvetítői szerepre törni, továbbra sem hajlandó elítélni az orosz inváziót, és támogatást nyújt a megszálló erőnek.
Ehhez kapcsolódóan: Krekó Péter: Kína tanult az orosz háborús tapasztalatokból
A német kancellár tájékoztatása szerint előző nap arra szólította fel a kínai elnököt, hogy vesse latba a befolyását Oroszországnál a háború lezárása érdekében.
„Kína szavának súlya van Oroszországban” – húzta alá.
A kínai állami televízió arról számolt be, hogy Hszi „négy alapelvet” fektetett le az ukrajnai válság ellenőrizhetetlenné válásának megelőzése és a béke helyreállítása érdekében. Ezek között van az is, hogy az államoknak a béke és a stabilitás fenntartására kell fókuszálniuk, és tartózkodniuk kell attól, hogy önös érdekből megpróbáljanak profitálni a helyzetből.
Ehhez kapcsolódóan: Elemzés: A kínai javaslat elvezethet az ukrajnai háború végéhez? Nem egészen
„Meg kell teremtenünk a béke helyreállításának feltételeit, és tartózkodnunk kell a feszültség további szításától” – fogalmazott.