Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Félmillió kínai vakcina érkezett Magyarországra


Az orvosi személyzet tagja egy kínai gyártmányú Sinopharm vakcina adagját mutatja be egy belgrádi oltási központban 2021. január 19-én.
Az orvosi személyzet tagja egy kínai gyártmányú Sinopharm vakcina adagját mutatja be egy belgrádi oltási központban 2021. január 19-én.

A szerződésben vállaltnál korábban és több koronavírus elleni oltóanyag érkezik Magyarországra Kínából – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán. Orbán Viktor hétfőn a parlamentben arról beszélt, hogy amivel magyarokat oltanak a Vajdaságban, annak Magyarországon is elérhetőnek kell lennie.

Megérkezett Budapestre kedden az az 550 ezer kínai vakcina, amelynek leszállítását február végéig vállalták a kínaiak. Az oltóanyag érkezéséről Szijjártó Péter külügyi- és külgazdasági miniszter számolt be a közösségi oldalán.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn napirend előtt a parlament tavaszi ülésszakénak első napján arról beszélt, hogy az országnak a nyugati oltóanyag mellé gyorsan kell vakcinát szereznie. Így Oroszországtól 1 millió ember beoltásához elegendő vakcina érkezik három hónap alatt, a Kínával kötött megállapodás szerint pedig 2,5 millió ember beoltására elegendő vakcinát vásárol az ország a Sinopharmtól.

"Nem majd, ahogy Brüsszelből ígérik"

A miniszterelnök arról beszélt, hogy a gazdaság újraindításának a kulcsa az oltás. Szerinte reális esély van arra, hogy április elejére kétmilliónál is többen lehetnek a beoltottak, vagyis minden, 60 évesnél idősebb, tehát a veszélyeztetett korosztályhoz tartozó regisztrált megkaphatja a védőoltást.

"Nekünk minden olyan vakcina jó, ami biztonságos és amivel a világon már több millió embert beoltottak. Azt pedig aligha engedhetnénk meg magunknak, hogy amivel magyarokat oltanak a Vajdaságban, az ne legyen elérhető nálunk, Magyarországon" – fogalmazott Orbán Viktor.

Ez az ötödik elérhető vakcina Magyarországon

A Pfizer-BioNtTech, a Moderna, az AstraZeneca és a Szputnyik V mellett a kínai Sinopharm oltóanyaga az ötödik elérhető koronavírus elleni vakcina Magyarországon. A szomszédos Szerbiában is oltanak ezzel a vakcinával, itthon azonban korábban a Magyar Orvosi Kamara (MOK) jelezte fenntartásait az orosz és a kínai vakcinákkal szemben.

A szakmai szervezet február harmadikán a betegek és és az orvosok biztonsága miatt is kérte, hogy az egészségügyi kormányzat hozza nyilvánosságra, mi alapján engedélyezték itthon az orosz és a kínai vakcinát. Addig ugyanis - mint közleményében írta a MOK - nem tudják "tiszta lelkiismerettel" ajánlani ezek alkalmazását.

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter február 11-én, a Kormányinfón beszélt arról, hogy az OGYÉI már engedélyezte a Sinopharm termékét. Azt mondta, hogy "a Nemzeti Népegészségügyi Központ megvizsgálja magát az oltóanyagot is... és egy szakmailag megkérdőjelezhetetlen, alapos vizsgálatot követően a felszabadítást lehetővé teszi".

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából.

XS
SM
MD
LG