Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kínában már a hároméveseknek is kínálnak Covid–19-vakcinát


A Sinovac dolgozója vakcinával töltött fecskendőket vizsgál Pekingben, 2020. szeptember 24-én
A Sinovac dolgozója vakcinával töltött fecskendőket vizsgál Pekingben, 2020. szeptember 24-én

Kína jóváhagyta a Covid–19-vakcina sürgősségi alkalmazását a háromévesek számára is – erősítette meg a gyógyszergyártó kedden. Kína ezzel az első olyan ország, amely kisgyerekeknek kínálja az oltást.

Mióta a koronavírus először megjelent Kína középső részén, Pekingnek többnyire sikerült ellenőrzése alatt tartani a járványt, és a nehézkes indítás után már több mint 777 millió adag oltóanyagot adott be.

A Sinovac szóvivője az AFP-nek elmondta, hogy a cég oltóanyagát engedélyezték gyermekek számára.

„Az elmúlt napokban a Sinovac vakcináját sürgősségi alkalmazásra engedélyezték a 3–17 éves korosztályban” – mondta a szóvivő.

Még nem tudni, mikor kezdik

De nem erősítette meg, hogy a kisgyermekek mikortól kaphatják meg a vakcinát, mondván: az oltások ütemezéséről a Nemzeti Egészségügyi Bizottság dönt „Kína aktuális járványmegelőzési és kezelési igényeinek, valamint az oltóanyag-ellátásnak megfelelően”.

A társaság befejezte az oltóanyag korai fázisú kísérleteit gyermekeknél és serdülőknél, az eredményeket hamarosan közzéteszik a Lancet tudományos folyóiratban – tette hozzá a szóvivő.

Mindkettő biztonságos és hatékony a gyerekeknél is

A CCTV állami média a hétvégén arról számolt be, hogy az Államtanács járványügyi munkacsoportjának egy meg nem nevezett tisztségviselője azt mondta, hogy a vakcinákat engedélyezték a gyermekek számára, „a biztonság és a hatékonyság” bizonyítást nyert.

Kína másik fő vakcinagyártójának, a Sinopharmnak a szóvivője is arról számolt be, hogy a szakértők bizonyították vakcinájuk hatékonyságát gyermekeknél, de nem erősítette meg, hogy engedélyezték-e a használatát.

Kínai tisztviselők azt mondták, hogy az 1,41 milliárdos népesség hetven százalékát be akarják oltani az év végéig.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) mind a Sinopharm-, mind a Sinovac-vakcinákat jóváhagyta sürgősségi alkalmazásra a 18 éves és ennél idősebb felnőtteknél, és mindkét oltást a világ több országában alkalmazzák.

Máshol 12 év az alsó határ

Míg a WHO jelenleg nem javasolja a gyermekek koronavírus elleni oltását, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Szingapúr és az Európai Unió jóváhagyta a Pfizer/BioNTech-oltást a 12 éveseknek is.

Kína harminchárom új Covid–19-esetről számolt be kedden, ebből tizenkilenc a déli Kuangtung tartományban fordult elő, ahol a hatóságok helyi járványkitöréssel küzdenek.

"Nagyon várom a harmadik oltást" - antitest nélkül a vakcina után
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:03:07 0:00
Készült az AFP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG