A rengeteg tanagyag miatt olyan alapvető történelmi fogalmak megismertetésére sincs idő a középiskolában, mint a reformáció vagy a kapitalizmus – mondja Kiss László történelemtanár, aki egyébként úgy került az ELTE történelem szakára, hogy korábban vegyipari szakmunkásképzőbe járt, mert a színkettes általános iskolai bizonyítványával ide is csak protekcióval került be. Szelfi című podcastunk szerkesztett, rövidített változatát olvashatják.
Mindig érdekelt a történelem?
Először akkor találkoztam a történelemmel, amikor a kezembe került a Régi magyar mondák című könyv. Nem itt dőlt el, hogy történelemtanár leszek, de alapvetően érdekelt a történelem. Bár amikor ötödikben megláttam a történelemtanárt, nagyon megijedtem, mert egy eléggé tekintélyt parancsoló férfi volt. Igazából a középiskola vége felé döntöttem el, hogy ezzel szeretnék foglalkozni.
Ehhez képest egy vegyipari szakközépiskolába jártál és ott érettségiztél. Ez hogy jött?
Úgy nézett ki a dolog, hogy nyolcadikos koromban kaptam egy igazgatóhelyettesi pecsétes intőt.
Miért kaptad?
Azért, mert nem írtam be a jegyeket az ellenőrzőmbe. Nem írtam be a jegyeket, mert ha beírom… Mindig éppen nem volt nálam az ellenőrzőm, hogy beírják. De valamikor megkapta az osztályfőnök, és az összes jegyemet beírta. Ömlesztve az összes egyes, kettes, tök mindegy. Megkaptam szépen a pecsétes igazgatóhelyettesi intőt. Otthon nem mertem megmutatni apámnak, de vissza kellett vinni az iskolába megmutatni, hogy aláírattam.
Ezért hat hétig nem jártam iskolába Elindultam otthonról, és elmentem ide-oda-amoda. Leggyakrabban az állatkertbe mentem. Megvettem a Nemzeti Sportot, és a Városligeti-tó partján megettem a szendvicseimet. Elolvastam az egész Nemzeti Sportot, nézegettem a madarakat, aztán hazamentem délben, mintha mi sem történt volna, iskolában lettem volna.
Ennek nyilván csak egy nagy lebukás lehetett a vége.
Ha amerikai filmben lennénk, így lenne; nem így történt. Az életben Magyarországon vagyunk. Apám soha nem tudta meg szerintem. De tény, hogy az édesanyámat értesítette az osztályfőnök, hogy gond van. Végül kaptam egy full kettes bizonyítványt, csak történelemből és énekből lettem négyes nyolcadikban. Nem volt sok esélye jó iskolába kerülni. Én baromira nem azt a pályát futottam be, hogy kis történelemzseniként majd… Egyszerűen úgy vettek fel iskolába még akkoriban, hogy az apám a Richter Gedeon vegyészeti gyárban dolgozott, és ismert valakit, aki ismert valakit, és így elkerültem a Zrínyi János Vegyianyaggyártó Szakmunkásképzőbe.
Gyakorlatilag felvételi eljárás nélkül vegyianyaggyártó szakmunkásként kezdtem a tanulmányaimat. Emlékszem, hogy három évre – hároméves volt a képzés – irodalomból egyetlen könyvet kaptunk, ami egy A5-ös méretű, kétszáz oldalas könyv volt. Képzelheted, hogy mit jelenthetett.
Annyit talán elmondhatunk, hogy édesapád részéről – fogalmazzunk úgy – nem volt nagyon támogató családi közeged.
Nem éreztem úgy, hogy nem kapok támogatást. Teljesen természetes volt, hogy nem kapok támogatást. Nem is vártak el tőlem túl sokat. Nem az volt, hogy ha nem leszek ötös, akkor nem tudom, mi lesz. Nem vártak tőlem semmit.
Most gimnáziumban vagy történelemtanár. Sok diákod volt vagy van hasonló helyzetben a családi hátterét tekintve, mint ahogy te indultál?
Nem mindenkinek ismerem a hátterét, és egy olyan gyárban, mint az iskola, nem is ismerhetem meg. Egyszerűen túl sok diákot látok tanárként ahhoz, hogy mindegyiket megismerjem. Azt tudom inkább erre mondani, hogy az elmúlt 23 évben, amióta tanár vagyok, jó pár ilyen helyzetbe futottam bele.
Ehhez kapcsolódóan: Olvassa el interjúnkat Simkó Edit pedagógussal is!
Az elmúlt években szerinted nagyságrendileg hány diákoddal sikerült megszerettetni a történelmet?
Nem tudok erre a kérdésre válaszolni. Alapvetően a fő mérőpontom mindig az érettségi. Mindig azt nézem, hogy az érettségin hogy teljesítenek a diákjaim. Emiatt lehet, hogy sokan, sok történelemtanár-kolléga hanyatt fog esni, de szerintem az érettségi annyira nem rossz, mint amennyire mondják. Ez egy olyan érettségi, ahol két dolog nehéz: megbukni meg ötöst kapni. Bár ha egy belvárosi elit gimnáziumból nézzük, a kollégám, aki ott dolgozik, azt mondja, hogy nála kilencven százalék plusz mindenki középszinten, ez evidencia. Nálam egyre kevesebb ötös van. Azért van, mert túl sok az anyag.
A mostani tananyagból mit szórnál ki?
Inkább azt mondom, hogy mire fektetném a hangsúlyt. Azt gondolom, hogy a történelemnek van öt pillére, ami nélkül a történelem nem igazán érthető mint folyamat és mint probléma. Az egyik az államformák kérdése. Ha nem tudunk különbséget tenni köztársaság és királyság vagy zsarnokság, vagy alkotmányos monarchia vagy abszolutizmus között, mindig szenvedni fogunk azzal, hogy mit csinált XIV. Lajos, meg mit akartak a reformkorban Kossuthék. A reformkor a legbonyolultabb időszakok egyike egy gyerek számára. A másik ilyen pillér szerintem a társadalom. Ismerni kéne, hogy az adott korszakokban a különböző társadalmi rétegek hogyan épültek fel. A rendiség például. Rohadt unalmasnak hangzik egyébként, de szerintem nem az. Ha képesek lennénk a rendi társadalmat más szempontból is, inkább ezt kiemelve tanítani, és nem csak végigrohannánk a középkor minden egyes eseményén, és a rendiséget mintegy mellékesen bedobnánk, hanem kiemelnénk, hogy milyen különbség volt egy jobbágy és nemes között lehetőségekben meg jogokban, akkor lehet, hogy egy kicsit a társadalom iránt érzékenyebb embert kapnánk.
Ehhez kapcsolódóan: Milyen változtatásokkal jár a pedagógusokra nézve a most beterjesztett státusztörvény?
A harmadik pillér a gazdaság. Szerintem nem érti meg az ember a történelmet, de az életet sem, ha nem tudja, mi az, hogy kapitalizmus, nem tudja, mi a különbség a feudális és kapitalista gazdaság között. Megint a reformkorral példálózom. Mit akart a Széchenyi? Kapitalizmust. Miből? A feudalizmusból. Aztán a kapitalista és kommunista gazdaságpolitika összehasonlítása. Például mit jelent, hogy kötött áras dolgok vannak egy adott országban? – hogy kicsit aktuálisak legyünk. A negyedik pillér véleményem szerint a kereszténység. A kereszténység európai történelemre gyakorolt hatása, kezdve a krisztusi tanításoktól, majd az ortodox-katolikus kettéválástól és a reformációtól. A reformációnál szerintem nagyon kevés fontosabb témakör van. Mert onnan jön az egész magyar–Habsburg, katolikus–protestáns ellentét. Az ötödik pedig az eszmék. A felvilágosodástól kezdve, de egyébként a reneszánsztól kezdve, ami magával hozza a humanizmust. A felvilágosodás, a XIX. század eszméi.
Mennyire vagy rákényszerítve az egyéni tananyagfejlesztésre amiatt, hogy például az állami tankönyvek nem megfelelő minőségűek?
Én a tankönyvekkel sem vagyok annyira kritikus. De tök mindegy, hogy van megírva, ha olyan nyelvezetet használ, ami érthetetlen egy diáknak. Lehet, hogy az Eötvös gimnázium diákjai kenik-vágják, de nagyon sok helyen ez nem így van. Ezt vagy elmagyarázod, vagy meghagyod, hogy magold be, add vissza, és lesz, ami lesz. Én nem vagyok ilyen. Szeretném, hogy értsék meg, hogy mi a különbség katolikus és protestáns között. Ez az egyik alapvető célom. Ez egy olyan történet, hogy rengeteget gondolkodik az ember, ezt pedig nem tekinti munkának a magyar társadalom, hogy gondolkodom azon, hogy ez a feladat most jó helyen van-e. A munkám egy része, hogy felkészülök az órára – ez egy óra –, megtartom az órát – ez is egy óra –, majd írok róla egy reflexiót – ez is egy óra. Ez három óra lenne. De nincs idő reflexiót írni.
Ehhez kapcsolódóan: Eddig nem látott hevességű pedagógus- és diáktüntetést generált a státusztörvény tervezete.
Ezek mellett csak ha az idei évet nézem: összeállítottunk egy október 6-i műsort az osztályommal és egy kollegámmal. Gondolkodni kellett rajta. Múzeumokat hívtunk fel. Valami kreatív megoldást akartunk, persze mindenhol elutasítottak. Nem az a lényege a dolognak, hogy mindegy, hagyjuk. Nem az a lényeg, hogy mennyi munkaórád van benne, mennyit gondolkodsz azon, hogy mit kéne csinálni. Gondolkodsz, miközben fürdesz; miközben a gyerekedet eteted este, azon gondolkodsz, hogy mi lenne az október 6-i műsor lényege. Ez persze „nem munka”. Ugyanakkor mégiscsak gondolkodsz rajta. Emellett osztályfőnök vagyok. Kilencedikes osztályfőnök ráadásul, ami azt jelenti, hogy rengeteg adminisztratív feladatom van azzal kapcsolatban, hogy az osztályom beintegrálódjon az iskola életébe.
Csak egy példát mondok. A Covid óta használjuk a Teams felületét mint online kommunikációs formulát. Csak az, hogy a diákjaim be tudjanak lépni a Teamsbe, nekem hetven percig tartó adminisztratív tevékenység volt. Ez olyan munka, olyan feladat, amit mindenki természetesnek vesz, hogy megvan. Elmentem Bécsbe. Reggel hatkor indultunk, este tízre értem haza. Ez megint egy olyan dolog, hogy ezért nem kaptam egy fillér pluszpénzt sem. Persze ott voltam Bécsben, örülhetek neki, de ezt csinálom 23 éve, hogy mindig örülök annak, hogy legalább itt voltam, de nem kaptam semmit.
Az elmúlt hetekben zajló pedagógusdemonstrációkon egyébként részt vettél?
Jó kérdés, vártam. De nem szeretnék erre válaszolni. Mert ha azt mondom, hogy igen, vagy azt mondom, nem, akkor – amilyen közhangulat van ebben az országban – gyakorlatilag az egyik oldal be fog skatulyázni. Szerintem ez egy rettenetes állapot. Rettenetes állapot az, hogy attól lesz valaki szimpatikus vagy antipatikus, hogy valamiben részt vett vagy nem vett részt.
Még soha nem gondolkoztál azon, hogy pályaelhagyó legyél?
Nagyon sokáig nem. Mostanában fordult meg a fejemben egyébként. De túl régóta vagyok itt. Nem tudom, minek kéne történnie, hogy jó legyek. Nagyon szeretem, amit csinálok. De most már látom – és ez az, ami egyébként kétségbe ejt –, hogy egyedül nem lehet megnyerni ezt a meccset. Mindig azzal áltattam magam, hogy én ebben a rendszerben egy sziget vagyok, ami azt eredményezi, hogy lehet eredményt elérni. De egyre jobban látom, hogy nem szigetek fogják megváltoztatni a rendszert, hanem az egészet magát kéne emberségesebbé tenni. Hogy ne kizsigerelt, halálosan fáradt diákok és tanárok legyenek a rendszerben. Csak rohanunk, tanulunk, dolgozatot írunk, megint tanulunk, megint dolgozatot írunk, puskázunk stb. Elfelejtünk és kiégünk 18 évesen.
