Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kompromisszumkeresés az oltási kötelezettségről Németországban


Képünk illusztráció

A német szövetségi parlament várhatóan csütörtökön szavaz a koronavírus elleni oltás kötelezővé tételéről, egyelőre azonban nincs egyetértés a pártok között az ügyben.

Sajtójelentések szerint nincs meg a többsége jelenleg egyik törvényjavaslatnak sem, így annak sem, amelynek értelmében ötvenéves kor felett mindenkinek be kellene oltatnia magát az országban.

Olaf Scholz német kancellár a megválasztása előtt, tavaly ősszel támogatásáról biztosította az oltási kötelezettséget, a pártján belüli megosztottság miatt azonban a parlamentre hagyta a kérdést.

A felnőttek számára kötelező immunizációt előíró törvényt korábban támogató képviselők arra tettek javaslatot, hogy az 50 év felettiek számára tegyék kötelezővé az oltást. Az érintett korcsoportba tartozóknak ennek értelmében október elsejétől igazolniuk kellene, hogy felvették a vakcinát. Az oltatlanoknak pedig azt kellene bizonyítaniuk, hogy legalábbis részt vettek tanácsadáson a témában.

A 83 milliós Németországban a lakosság mintegy 76 százaléka kapott két oltást, nagyjából 56 százalék pedig harmadik oltást is. A hatóságok ugyanakkor nem elégedettek ezekkel a számokkal.

Ausztria az egyetlen európai ország, ahol kötelezővé tették a koronavírus elleni oltást, a kormány azonban még az erről szóló törvény hatályba lépése előtt felfüggesztette a végrehajtását.

Februárban a német alkotmánybíróság elutasította az egészségügyben és ápolásban dolgozók oltási kötelezettségét előíró törvény felfüggesztése érdekében benyújtott sürgősségi beadványokat. Németországban a kórházak, ápolóotthonok és hasonló létesítmények dolgozóinak így március 15-ig bizonyítaniuk kell, hogy beoltották őket koronavírus ellen. Aki ennek nem tesz eleget, azt eltilthatják a munkától, így mérsékelve a sérülékeny helyzetben lévő emberek megfertőződésének kockázatát.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG