Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Koronavírus: globális rekord, népszavazási kezdeményezés, a turizmus megsegítése


Orosz nők maszkban, Moszkva
Orosz nők maszkban, Moszkva

Több mint 32 millió koronavírus-fertőzött világszerte. Magyarországon 927-en fertőződtek meg az elmúlt 24 órában, elhunyt 9 beteg. Budapest segíteni próbálja a turizmust.

Már több mint 32 millióan fertőződtek meg világszerte a koronavírussal, a halálos áldozatok száma meghaladta a 981 ezret, a gyógyultaké pedig a 22 milliót a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem pénteki összesítése szerint.

Magyarország: 927 új fertőzött, elhunyt 9 beteg

Magyarországon 927-en fertőződtek meg az elmúlt 24 órában, eddig 22 127 esetet regisztráltak. Elhunyt 9 beteg, közülük heten hetven évnél idősebbek voltak. A halálos áldozatok száma ezzel 718 főre emelkedett.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium járványügyi csoportjának előrejelzése szerint október elején jelentősen megugorhat a járvány okozta halálos áldozatok száma - számolt be a Népszava. A lap birtokába került előrejelzés szerint a sok érintettel, de kevés megbetegedéssel terjedő fertőzés a fiataloktól gyorsan terjed át az idősebb korosztályra, ezzel pedig az áldozatok száma is nőni fog, a fertőzések megszaporodását mintegy négy-öt héttel követi a halálos áldozatok emelkedése.

A DK népszavazást kezdeményez

Közben a Demokratikus Koalíció benyújtotta a Nemzeti Választási Irodának azt a népszavazási kezdeményezését, amely Magyarországon mindenki számára ingyenessé tenné a koronavírus-tesztet. Sebián-Petrovszki László pártigazgató kijelentette: „Ma nincs fontosabb ügy az országban, mint az, hogy megtudjuk ki a fertőzött, ezt pedig egy módon lehet megtudni, ha tesztelünk, tesztelünk, tesztelünk”.

A Fidesz közleményben reagált. Mint írták: „A baloldal a Gyurcsány-párttal az élen kamuhírek után most kamunépszavazást akar! A baloldal is pontosan tudja, hogyha a tesztelést háziorvos, kórház vagy hatóság rendeli el protokoll alapján, akkor továbbra sem kell majd fizetni érte”.

Budapest segíti a turizmust

A főváros is készen áll a budapesti turisztikai ágazat megsegítésére - írta meg a Népszava a Kiss Ambrus főpolgármester-helyettessel folytatott háttérbeszélgetés alapján.

A jövő heti közgyűlésre egy olyan előterjesztéssel készülnek, melynek értelmében a turisztikai vállalkozások ingatlanbérleti díját 70 százalékkal, a teraszok után fizetendő díjat 90 százalékkal csökkentenék 2020. szeptember és 2021. márciusa között. Ezen kívül a taxisoknak is mentőövet dob a főváros, 70 százalékos engedményt kapnának a jövő évi drosztdíjból, ami több százmilliós bevételkiesést jelent a fővárosnak.

Egyesült Királyság: szigorítások

Az Egyesült Királyságban az elmúlt 24 órában 6634 új esetet regisztráltak. A brit egészségügyi minisztérium azonban azt hangsúlyozza, hogy a magas esetszám annak is köszönhető, hogy szemben az első hullámmal, most sokkal nagyobb a tesztelési kapacitás.

Míg áprilisban 15-20 ezer napi teszt elvégzésére volt lehetőség, ez a szám most már eléri a 300 ezret is napi viszonylatban. A szigetországban átlépte a 19 milliót az elvégzett tesztek száma, ezek közül 416 363-nak az eredménye lett pozitív. A halálos áldozatok száma 41,902.

Ausztria: új szabályok

Szigorítás lép életbe Ausztriában, ahol Sebastian Kurz osztrák kancellár bejelentette, hogy betiltják a sípályákon rendezett bulikat.

Az új szabályok szerint minden kül- és beltéri bárnak este 10 órakor be kell zárnia, ezt követően nem szolgálhatnak ki vendéget. Az étel és ital felszolgálására vonatkozóan is vezettek be korlátozást, csakis ülő vendégeket szolgálhatnak ki.

Franciaország: tiltakozások

Franciaországban az elmúlt 24 órában több mint 16 ezer új esetet regisztráltak, miközben egyre többen vannak intenzív osztályon, az itt ápolt fertőzöttek száma ezer fölé nőtt, amire nem volt példa június 8 óta.

A korlátozásokat követően csütörtökön heves tiltakozások vették kezdetüket. A francia kormány szeptember 23-án jelentette be, hogy Marseille-ben egy hónapra minden vendéglátó egység bezár. A helyi lakosok és ellenzéki politikusok azonban a vidék megbüntetéseként értékelik a kormány döntését. Marseille-en kívül további 11 nagyvárosban is szigorítottak, ahol a bároknak és éttermeknek 10 órakor be kell zárniuk.

Ezzel kapcsolatban a Párizst is magában foglaló Ile-de-France régió elnöke azt mondta, hogy a kormánynak előre egyeztetnie kellett volna a döntést, hiszen a vendéglátó egységek már most is nehéz helyzetben vannak. Jean Castex miniszterelnök a francia köztévében jelentette be, hogy az átmenetileg bezárásra kötelezett vendéglátóipari egységek mentesülnek a szociális terhek fizetése alól a zárva tartás ideje alatt.

Brazília: elmarad a riói karnevál

Több mint száz éve nem volt rá példa, hogy elmarad a riói karnevál, ám jövőre nem rendezik meg a népszerű eseményt. A szambaiskolák szövetsége bejelentette, hogy biztonságos körülmények híján határozatlan időre elhalasztják a 2021 februárjára tervezett ünnepséget.

Brazília az Egyesült Államok és India után a harmadik legfertőzöttebb térség, több mint 4 és félmillió fertőzöttről és csaknem 140 ezer halálos áldozatról tudni.

Spanyolország: külföldi segítség

Madrid nemzetközi segítséget kér. Külföldi orvosok jelentkezését várják, miután a főváros kórházai majdnem teljesen megteltek, és az ország az egyik legfertőzöttebb az Európai unióban.

Több mint 704 ezer fertőzöttet regisztráltak, az elhunytak száma pedig meghaladja a 31 ezret.

Oroszország: home office

Oroszországban is tombol a járvány, 1 millió százezer fölé emelkedett az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké pedig meghaladta a 19 ezret. Moszkva polgármestere arra kérte a cégeket, hogy ahol lehetséges, térjenek át otthoni munkavégzésre. Moszkvában a napi új fertőzések száma június óta a legmagasabb.

Kirgizisztán: túlterhelt kórházak

Közben Kirgizisztánban is megjelent a második hullám. Az Amnesty International civil jogvédő szervezet arra hívta fel a kirgiz kormány figyelmét, hogy az ország egészségügyi dolgozói erejükön felül teljesítenek. A szervezet megállapította, hogy a kormány nem tudta megvédeni az egészségügyi dolgozók emberi jogait, ezért felszólítják az ország vezetését, hogy teljesítse nemzetközi emberi jogi kötelezettségeit.

XS
SM
MD
LG