Egyikük fivére öngyilkosságon gondolkodott. Egy másik túsz húga kimaradt az iskolából. Egy harmadik édesapja szinte egy szót sem szól. Az október 7-e óta Gázában fogva tartott túszok hozzátartozói napról napra elkeseredettebek.
Abban reménykedtek, hogy egy tűzszüneti megállapodás hazahozhatja szeretteiket a muszlimok szent hónapja, a ramadán hétfői kezdőnapjára, de az informális határidő anélkül járt le, hogy megállapodást hozott volna.
Benjámin Netanjáhú izraeli miniszterelnök „totális győzelemre” tett ígérete mára sok túsz családjának a fülében cseng üresen a Hamász elleni háború érzelmileg kimerítő öt hónapja után.
„Minden egyes percben olvassuk a híreket. Egyiptom mond valamit, aztán a katariak mondanak valami mást, az amerikaiak azt mondják, hogy az alku közel van, Izrael azt mondja, hogy nem – meséli Saron Kalderon, akinek sógorát, Ofert továbbra is túszként tartják fogva Gázában. – Próbálunk a sorok között olvasni, de hónapok óta nem hallottunk semmit Oferről. Nincs semmi, ami reményt adna.”
Ehhez kapcsolódóan: Biden: Izrael kész szüneteltetni a gázai háborút a ramadán idejére, ha meg tudnak egyezni a túszokról
Amikor a Hamász vezetésével október 7-én a fegyveresek lerohanták Izrael déli részét, mintegy 1200 embert, főként civileket gyilkoltak meg, és körülbelül 250 túszt ejtettek. Azóta Izrael offenzívája több mint 31.000 palesztint ölt meg a gázai egészségügyi tisztviselők szerint, és százezreket sodort az éhhalál szélére.
Körülbelül 120 túsz nyerte vissza a szabadságát a novemberi tűzszünet során, amely egyben palesztinok százait szabadította ki izraeli börtönökből; három túszt véletlenül megöltek az izraeli erők egy mentőakció-kísérlet során. A családok most arra koncentrálnak, hogy hazahozzák a megmaradt túszokat, akik közül az izraeli kormány szerint legkevesebb 34-en meghaltak.
Vannak családok, amelyek kétségbeesésüket saját érdekeik elszánt képviseletére váltják át – New Yorkba utaznak az ENSZ-hez, Dél-Izraelből Jeruzsálembe vonulnak, vagy Hozzátok haza őket feliratú piros felsőt viselnek a jeruzsálemi maratonon.
Más családok azonban csendben szenvednek.
„Látjuk, hogy néhány család összevissza rohangál, elmegy a tévébe, zajt csap. Ők azok, akik kitartanak – mondja Rikardo Gricsener, egy 22 éves túsz, Omer Venkert nagybátyja. – Azok, akik ki sem mozdulnak otthonról, nagyon rossz helyzetben vannak.”
Amióta a Nir Oz kibucban október 7-én lerombolták az otthonukat, Saron Kalderon és férje, Nisszan egy társasház 12. emeletén lakik az izraeli Ramat Gan városában. Ofer, Nisszan egyetlen testvére még fogságban van.
Nisszan azt mondja, nemrégiben arra gondolt, hogy végez magával.
„Nehéz helyzet ez. Nem alszom, nem eszem. Nem dolgozom. Semmit. Megőrülök. Ez túl sok” – meséli.
„Amikor kimegy az erkélyre, megijedek” – teszi hozzá Saron.
A nemzetközi közvetítők abban bíztak, hogy a ramadán előtt tető alá tudnak hozni egy megállapodást, amely hathetes tűzszünetet tehet lehetővé több tucat izraeli túsz és palesztin fogoly szabadon engedésével és nagy mennyiségű humanitárius segély bejutásával Gázába. A Hamász azonban garanciákat akart a harcok befejezésére hosszabb távon, amit Izrael elutasított.
„Nem látunk esélyt az egyezségre, hacsak Joe Biden nem tesz csodát. Nem látunk kiutat. Nem látunk okot arra, hogy a Hamász miért lenne rugalmas. Semmit sem nyernek – mondja Gricsener. – Nyomást gyakorlunk az izraeli kormányra, de azt hiszem, a hibákat már elkövették.”
Fogságban lévő unokaöccsének, Omernek gyógyszerre van szüksége emésztőrendszeri betegségére. A családja kételkedik abban, hogy az orvosi segítség, amelyet januárban juttattak be a túszoknak Gázába, eljutott hozzá.
Folytatódnak a találkozók a családok és a háborús kabinet tisztviselői között, de a civilek tehetetlennek érzik magukat, nem tudják megváltoztatni a tárgyalások menetét. Sokan nem kapnak hivatalos tájékoztatást szeretteik állapotáról, csak a novemberben kiszabadult túszok beszámolóira támaszkodhatnak.
Óvodáskorú túszok is szabadultak a Hamász fogságából ötven nap után
Slomi Berger, a 19 éves Agam Berger édesapja azt mondja: utoljára novemberben hallott arról, hogy a lánya él. A tűzszünet alatt szabadon engedett egyik túsz, Agam Goldstein-Almog mondta el, hogy a lánya – aki Izrael közlése szerint a 19 női túsz egyike – életben van, és boldog születésnapot kíván.
„Képzelheti, milyen érzés volt először életjelet kapni a lányomtól” – mondja Berger.
De hónapokkal később az izgalmat jelentős szorongás és bizonytalanság váltotta fel – és néhány korábbi túsz beszámolója a rettenetes körülményekről.
„Senki sem ismeri a helyzetét. Van-e levegője, van-e vize, van-e egészségügyi betétje? Őrület. Nem tudom, szexuálisan bántalmazta-e valaki – mondja Berger. – Nem tudjuk, hogy életben van-e, vagy halott. Egyszerűen nem tudjuk.”
Az izraeli nemzeti biztosító fizeti a mentális egészségügyi tanácsadást a túszok szüleinek, házastársainak és gyermekeinek. A helyzet mégsem teszi lehetővé, hogy Berger családja normálisan működjön.
Három lánya közül az egyik, aki érettségi előtt áll, október 7. óta nem jár iskolába. Egyik kislánya abbahagyta az evést. Felesége, aki mérnök, nem jár dolgozni. Ő maga kerüli a híreket, igyekszik megkímélni magát a mindennapi hullámvasúttól.
„Az egyik percben olvasod a híreket, és azt mondod: oké, közel járunk, a másik percben pedig azt, hogy mégsem. Senki sem tudja igazán, mi történik” – mondja.
Egyik napról a másikra a 33 éves Or Lévi szülei lettek a gondozói Lévi kétéves fiának, Almognak. A Hamász fegyveresei október 7-én megölték Almog édesanyját, Ejnavet, Lévit pedig túszul ejtették. A család kénytelen volt elmagyarázni a kis Almognak, hogy az édesanyja meghalt, az édesapja pedig eltűnt.
„Legtöbbször rá sem ismerek a szüleimre. Apám alig beszél. Október 7. előtt az volt az utolsó dolog, amit elmondhattál róla, hogy törékeny ember, és most bárki, aki látja, fél őt megölelni” – mondja Mikael Lévi, Or testvére. Lévi kilenc kilót fogyott, és alig alszik.
A rokonok azt mondják, hogy nem fog változni a stratégiájuk. Továbbra is találkoznak a háborús kabinettel, továbbra is remélik, hogy a szeretteik végül kiszabadulnak.
Hétfőn Saron és Nisszan Kalderon a naplementét nézte a ramadán első teljes napján.
„Tényleg azt hittük, ma lesz a napja – mondja Saron. – De sajnos ez a nap is csak olyan, mint a többi.”
