Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Lemondott posztjáról és távozott Oroszországból Putyin egyik embere


Anatolij Csubajsz egy moszkvai panelbeszélgetésen 2020. január 16-án
Anatolij Csubajsz egy moszkvai panelbeszélgetésen 2020. január 16-án

Lemondott posztjáról és távozott Oroszországból Anatolij Csubajsz, a Kreml különmegbízottja, akit sokan a Szovjetunió szétesését követő gazdasági reformok atyjának tartanak.

A Reuters erről névtelenséget kérő forrásokra hivatkozva számolt be szerdán, de azt nem tudni, hogy a tisztségviselő miért döntött az ország elhagyása mellett. A hírügynökség elérte telefonon a férfit, aki azonban az újságíró bemutatkozását követően megszakította a hívást.

Csubajsz az utóbbi években bizonyos nemzetközi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelt Vlagyimir Putyin elnök kabinetjében. Ezt megelőzően a Rusznano állami technológiai vállalatot vezette több mint egy évtizeden keresztül, még korábban pedig Borisz Jelcin egykori államfő kabinetfőnöke volt.

Oroszországban sokan őt okolják azért, hogy a kilencvenes évek privatizációja során üzletemberek egy kis csoportja mérhetetlen vagyonra tehetett szert, miközben emberek milliói szegényedtek el a gazdasági összeomlás közepette.

A férfi az utóbbi években is gazdasági reformokat sürgetett, sajtóhírek szerint egyike volt annak a kevés liberális tisztségviselőnek, aki magas kormányzati pozíciót tölthetett be. Egy 2010-es nyilatkozatában a megerősödő fasizmust nevezte a legnagyobb fenyegetésnek Oroszországra nézve, ami szerinte akár az állam szétesését is eredményezheti.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG