Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Lengyelország megerősíti a Belarusszal és Oroszországgal közös határszakaszát


Lengyel katonák a Belarusszal közös határnál 2023. augusztus 30-án
Lengyel katonák a Belarusszal közös határnál 2023. augusztus 30-án

A varsói kormány bemutatta a tervét a keleti határok megerősítésére vonatkozóan, amelynek várható költsége két és fél milliárd dollár körül lesz.

Władysław Kosiniak-Kamysz védelmi miniszter és Wiesław Kukuła vezérkari főnök hétfőn ismertette az elkövetkező időszakban tervezett fejlesztéseket, amelyek az érintett határszakaszok megerősítését és hatékonyabb megfigyelését is magukban foglalják. A programnak kibervédelmi elemei is vannak, hogy ezáltal elrettentsenek bármifajta potenciális agresszort.

Ehhez kapcsolódóan: Orosz kémhálózaton ütöttek rajta Lengyelországban

A Pajzs-Kelet nevű határbiztonsági intézkedéscsomag költsége a tervek szerint két és fél milliárd dollár körül lehet, a munka pedig a tájékoztatás alapján már meg is kezdődött.

A védelmi tárca arról számolt be, hogy a rendszer részét fogja képezni a három balti állammal közösen felépítendő térségbeli védelmi infrastruktúrának a NATO keleti szárnyán.

Ehhez kapcsolódóan: Tusk teljes elszántságot kért a nyugati közösségtől Ukrajna támogatása mellett

Leszögezték: a fejlesztés jelentősen fokozni fogja az ország ellenálló képességét a keleti irányból érkező katonai fenyegetésekkel szemben, korlátozni fogja az ellenséges csapatok mobilitását, miközben növeli a lengyel fegyveres erők és civilek cselekvési szabadságát és túlélési esélyeit.

„A pajzs célja Lengyelország területének védelme (…) Mindenféle erődítéseket, falakat fog tartalmazni, kiterjed minden szinten a légtér ellenőrzésére és a meglévő rendszerek fejlesztésére” – hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Władysław Kosiniak-Kamysz.

Hihetetlen határok: Oroszország része, de még közös határuk sincs
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:04:07 0:00

Wiesław Kukuła közölte, hogy a legkorszerűbb drónfigyelő technológiákat és védőtornyokat, tankelhárító akadályokat, árkokat, bunkereket és óvóhelyeket fogják felépíteni, elaknásításra alkalmas területeket jelölnek ki. Szavai szerint az elsődleges cél az elrettentés.

Az előző lengyel kormány négyszázmillió dollár értékben kerítést húzott fel a Belarusszal közös határon a Moszkvával szövetséges minszki vezetés által odautaztatott migránsok kívül tartása érdekében. Az új kormány úgy véli, hogy a védelmi vonal további erősítésre szorul a jelenlegi helyzet tükrében.

A három balti állam a Szovjetunió része volt, Lengyelország pedig a keleti blokk tagja. Oroszország máig befolyási övezete részeként tekint a régióra szakértők szerint.

Az Ukrajna egyik legnagyobb támogatójának számító Lengyelország rendszeresen célpontja ellenséges akcióknak Oroszország és Belarusz részéről is. Gyakoriak a kibertámadások, de volt példa gyújtogatási kísérletre, valamint destabilizációs céllal Belarusz illegális bevándorlókat utaztatott a határra 2021-től.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG