Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Lengyelországban egyedülálló szülőként sem fogadhatnának örökbe a melegek


Egy nő szivárványos zászlót tart a szélsőjobboldali aktivisták tüntetése ellen Varsóban, 2020. augusztus 16-án.
Egy nő szivárványos zászlót tart a szélsőjobboldali aktivisták tüntetése ellen Varsóban, 2020. augusztus 16-án.

Nemcsak az azonos nemű pároknak tiltják már meg az örökbefogadást Lengyelországban, egyedülálló melegek sem adoptálhatnak gyerekeket egy új törvénytervezet értelmében. A javaslatot a nacionalista kormánypárt nyújtotta be, amely a melegellenes politikát kormányprogramja részévé tette.

Lengyelországban egy ideje tilos az azonos nemű pároknak a közös örökbefogadás. De néhányan megkerülték ezt úgy, hogy a pár egyik tagja külön adoptált gyereket. Most ezt is határozottan megtiltják.

"Olyan módosítást készítünk elő(...) mely értelmében azok, akik közös háztartásban élnek egy azonos nemű személlyel, nem fogadhatnak örökbe, így egy homoszexuális pár nem tud majd gyereket adoptálni" - mondta az igazságügyi miniszter helyettese, Michal Wojcik.

A környezettanulmányt készítőknek résen kell lenniük

A környezettanulmányt készítő örökbefogadási ügynökségeknek "különleges figyelmet" kell fordítaniuk arra, hogy az örökbefogadásra jelentkező szingli nem él-e homoszexuális kapcsolatban.

Lengyelország szűkíti a melegek jogait, és ezt Magyarország is utánozza. Varsó és Budapest ezért összeütközésbe került az Európai Unióval. A közösség bírálta a két volt kommunista országot az igazságszolgáltatás függetlenségének korlátozása, migrációellenességük és más ügyek miatt.

Veszély a római katolikus életstílusra

Az elmúlt két évben Lengyelországban több mint száz város nyilvánította magát "LMBTQ-mentes övezetnek." Az Európai Unió válaszul azzal fenyegette meg őket, hogy visszatart bizonyos európai alapokat ezektől a városoktól, mire a varsói kormány felajánlotta, hogy kifizeti nekik a hiányzó a pénzeket.

Az Európai Parlament csütörtökön szavaz arról a határozatról, amely mind a 27 tagállamot "LMBTQ Szabadság Övezetté" nyilvánítaná. A határozat azt hirdeti, hogy "az LMBTQ jogok emberi jogok."

A hatalom megszerzésének eszköze

Lengyelország kormánypártja, a Törvény és Igazságosság (PiS) szerint ugyanakkor a melegek jogai fenyegetést jelentenek az ország római katolikus életstílusára.

A kormánypárt bírálói szerint a bigottságot a hatalom megragadásának eszközéül használja a PiS, különösen a tavalyi választások óta, mikor is Andrzej Duda elnök szoros versenyben nyert a konzervatív választók meggyőzésével. Kampányának fókuszában melegellenes üzenetek álltak.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG