Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Mégis elviheti a koronavírus negyedik hulláma az olimpiát


Fukusima prefektúra, Japán. Arcmaszkos emberek várják az olimpiai láng érkezését a virágzó cseresznyefák alatt 2021. március 25-én.
Fukusima prefektúra, Japán. Arcmaszkos emberek várják az olimpiai láng érkezését a virágzó cseresznyefák alatt 2021. március 25-én.

Japán 10 régióra terjeszti ki a rendkívüli intézkedéseket pénteken, a koronavírus 4. hullámának terjedése miatt. Egyre több a kétség akörül, hogy megtartják-e a tervek szerint alig 100 nap múlva kezdődő nyári olimpiai játékokat.

Japán vezető egészségügyi szakértői szerint a negyedik hullámába lépett az országban a COVID-19 járvány.

A kormányzó párt egyik magas rangú tisztségviselője csütörtökön kijelentette, hogy az idei olimpia lemondása továbbra is opció, ha a koronavírus-helyzet túlságosan súlyos lesz.

Az olimpiai láng már elérte Japánt. A külföldi szurkolókat kizárták a játékok látogatásából, és a tisztségviselők szerint a hazaiakra is ez várhat.

Olimpiai és kormányzati tisztségviselők szerint a játékok újabb elhalasztása szóba sem jöhet, az olimpia szervező bizottságának, a Tokió 2020-nak az elnöke, Seiko Hashimoto pénteken kijelentette: nem ingott meg az a szándékuk, hogy nyáron megtartsák az eseményt.

Politika vagy észszerűség?

Ám egyre több egészségügyi szakértő véli úgy, hogy túl kockázatos megtartani a játékokat, ők az újabb halasztást vagy az olimpia lemondását sürgetik. A problémán az sem segít, hogy Japánban viszonylag lassú az oltások üteme, februárban kezdődött az importált vakcinák beadása.

Japán "gyenge teljesítményt" mutatott fel a fertőzések visszaszorításában, kevés tesztet végeztek és lassan indult az oltás – derül ki egészségügyi szakértőknek a British Medical Journalban szerdán közzétett véleményéből.

"A nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésének tervét sürgősen felül kell vizsgálni" – írta Kazuki Shimizu, a London School of Economics vezető szerzője.

"A tokiói olimpia megtartása belpolitikai és gazdasági célokból a tudományos és erkölcsi szempontok figyelembevétele nélkül, ellentmond Japán elkötelezettségének a globális egészség és az emberek biztonsága iránt."

Még 1 százalék sem kapta meg az első oltást

Az Ishinotomo orvosirányító cég több mint 1 000 japán orvos részvételével márciusban elvégzett felmérése azt mutatta, hogy a megkérdezettek 75%-a úgy gondolja, jobb volna elhalasztani a játékokat.

A kiotói egyetem professzora, Nishiura Hiroshi, aki a pandémia kezelésében ad tanácsokat a kormánynak, a héten az egyik magazinban azt sürgette, hogy halasszák el az olimpiát egy évvel, így több idő állna rendelkezésre a lakosság beoltására.

Japán februárban kezdte meg oltási programját, később, mint a világ nagy gazdaságainak többsége. A japánok mindössze 0,9% -a kapta meg eddig az első adag vakcinát, míg Dél-Koreában ez az arány 2,5%, az Egyesült Királyságban pedig 48%.

Szuga Josihide japán miniszterelnök csütörtökön azt mondta: a kormány "mindent megtesz" annak érdekében, hogy megakadályozza a fertőzés további terjedését a játékok előtt.

A jelenleg állami látogatáson az Egyesült Államokban tartzkodó Szuga arra készül, hogy felhívja a Pfizer Inc. vezérigazgatóját, Albert Bourlát, hogy több vakcinát kérjen - jelentette a Kyodo hírügynökség kormányzati forrásokra hivatkozva.

Ötkarika anno: 125 éve kezdődött az első modern kori olimpia
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:01:12 0:00
Készült a Reuters tudósítása felhasználásával.
XS
SM
MD
LG