Az elmúlt hetekben tele volt a sajtó a bicskei gyermekotthonban a kétezres években történtekkel. A kormányoldal – de maga a kegyelmet kapó K. Endre is – azzal védekezik, amikor a többször kitüntetett pedofil igazgatóról van szó, hogy nem lehetett tudni, V. János mit művel a gondjaira bízott gyerekekkel. Most azonban egy olyan áldozat történetét mutatjuk be, akinek esete ennek ellenkezőjére utal.
Történetünk főszereplője névtelenséget kért, nevezzük őt Balázsnak.
Balázs 13 éves volt, amikor 1990-ben a bicskei gyermekotthonba került. A szülei nem bírtak vele, problémás kamasz volt. Akkoriban sok jót lehetett hallani az otthon tevékenységéről, ezért alig pár hónappal az első szabad magyar választásokat követően Balázs megérkezett Bicskére, nem sokkal azután, hogy V. János átvette az otthon vezetését.
„Mindenki tudta”
Balázs élete egyik legnehezebb időszakát élte. Az iskolából, ahová járt, eltanácsolták a viselkedése miatt. A nevelési tanácsadó említette a szüleinek a bicskei otthont, ami nem szigorú értelemben vett intézet volt. Szülei nem hagyták magára, hétvégente hazajárhatott, hétközben viszont a bicskei intézmény volt az otthona, ahol hamarosan megismerkedett az igazgatóval. „Akkoriban nem tudtuk, mi az, hogy pedofil, úgyhogy csak azt tudtam meg hamarosan, hogy János bácsival vigyázni kell, mert b*zi. Ezt mindenki tudta, közszájon forgott” – meséli az akkori felfogás szerint terjedő híreket.
Nem sokkal később viszont közelebbi ismertségbe kerültek a folytatódó balhék miatt. „Sok mindenben benne voltam, volt, amiből rendőrségi ügy is lett. (…) János bácsi az esetek többségében segített rajtunk, hogy ne legyen akkora pác, amiből már nem tudunk kimászni” – teszi hozzá.
„Megmutatta a fürdőkádját”
„Le kellett mennem az irodája melletti lakórészébe. Megmutatta a fürdőkádját, és mondta, hogy fürödjek meg. Ezután elment, és rám zárta a lakás ajtaját. Amikor visszajött, elkezdett fogdosni, és azt mondta, fogjam meg én is. Igazából ennyi volt. Nem erőszakolt meg, de fogdosott, én összehúztam magam, erre ő ölelgetett – mesél a molesztálásról Balázs. – Arra emlékszem, hogy a hüvelykujján volt valami sérülés vagy születési rendellenesség. Arra is mondta, hogy fogjam meg, elég bizarr volt” – elevenítette fel a részleteket. Hozzáteszi: miután eleget tett az igazgató kéréseinek, nagy nehezen el tudta hagyni az irodát.
„János bácsi elől nem lehetett eldugni a cigit”
A Balázst közvetlenül érő traumán túl nyilvános jelei is voltak, hogy valami nagyon nincs rendben. „Akkoriban sokat cigiztünk, és az összes nevelő elől el tudtuk dugni a cigit; mindig az alsógatyánkban rejtettük el. Akkoriban még a fecskegatya volt a divat, nem a bokszer, mint manapság. János bácsi volt az egyetlen, akinél ez a trükk nem működött – utal arra, hogy a baljós jeleket többen is érzékelték akkoriban az ott lakók közül, azok is, akiket nem ért személyes abúzus. – Amikor megtalálta (és ő mindig megtalálta), az volt a szokása, hogy a két fülünknél fogva egyenként megemelt minket, aztán letett, és két oldalról egyszerre a két kezével hatalmas pofont adott” – számolt be V. János erőszakosabb oldaláról Balázs. Hozzátartozik, hogy akkoriban a gyermekotthonokban az ilyesmivel az igazgató egyáltalán nem lógott ki a sorból, hiszen még bevett nevelési eszköz volt a testi fenyítés.
„Arra is emlékszem, hogy feltűnt, amikor az egyik ilyen esetnél alsógatyában állva már a pofonokat vártuk, és arra járt egy másik nevelő. Közvetlenül a bejáratnál volt a lépcsőfeljáró, aminél álltunk, és megzavarta a szertartást, de nem is akart elmenni. Akkor mondta neki János bácsi, hogy »Menjen nyugodtan, köszönjük, kolléga«” – meséli Balázs.
„Az a borzasztó, hogy még mi is igazságosnak éreztük ezeket a pofonokat, amiket kaptunk. De amennyire kedvelte mindenki, annyira elterjedt volt a fiúk között az is, hogy »Vigyázz a János bácsival!«” – vázolja fel az igazgató és a bentlakók hektikus viszonyát.
Mindezek ellenére Balázs azt mondja, az igazgatót mindenki szerette. Mindenkihez volt egy kedves szava, és a már említett kisebb stikliket is segített elsimítani. „Egyszer elloptuk az egyik konyhásnéni motorját, meg egy közeli boltból loptunk. Akkor bevittek minket a bicskei rendőrségre, ahonnan János bácsi hozott ki, és nem indult eljárás. Máskor elkötöttünk egy kocsit, amivel a többiek aztán karamboloztak is. Elég sok hülyeséget csináltunk” – folytatja.
Balázs azt mondja, az abúzusról még a bentlakókkal sem beszélt soha, ezért nem tudja, ki lehetett a kortársai közül közvetlen áldozata az igazgatónak. „32 évig nem meséltem erről senkinek. Sokáig nem tudtam, miért áll a hátamon fel a szőr, amikor belelihegnek a fülembe. 2016-ban, amikor kibukott az egész botrány, nagyon felzaklatott, komolyan előjött a PTSD-m. (Poszttraumás stressz zavar, angolul post-traumatic stress disorder, PTSD - szerk.) Akkor megpróbáltam elmondani az akkori barátnőmnek, de nem igazán találtam nyitott fülekre, továbbra is magamba zártam. Volt egy másik traumám pár évvel ezelőtt, és ezután fordultam pszichológushoz. Ott ez is újra felszínre bukott. Azóta terápiára járok” – mesél arról, hogyan hatottak az életére a történtek.
Balázs 1990 novemberétől a tanév végéig volt Bicskén, aztán annyira megváltozott a viselkedése, hogy a szülei a következő évre már nem íratták vissza.
Korábban arról írtunk, hogy V. János a bicskei otthont megelőző munkahelyéről is egy szexuális zaklatással kapcsolatos ügy miatt kényszerült távozni egy szülői panaszt követően.
