Mi lesz, ha most mégsem fordul vissza, miután nekiment a falnak? Orbán és az EU új migrációs megállapodása, I. rész

Bár az EU új migrációs paktuma tele van a magyar kormány korábbi követeléseivel, Orbán Viktor mégis folytatja a totális elutasítás politikáját. Két részben bemutatjuk az EU miniszteri tanácsa által már elfogadott új tervezetet, és számba vesszük a magyar kormány magatartásának lehetséges okait. Ez a kérdés akár EU-tagságunk szakítópróbájává vagy előkészítésévé is válhat.

A 2015-ös krízis megmutatta az EU-nak, hogy a tömeges vándorlás komoly megpróbáltatást jelent. Addig a bevándorlás a kontinensen a volt gyarmattartó országok és Németország vendégmunkásokkal kapcsolatos belső integrációs problémájaként jelentkezett, most a korábban inkább marginális bevándorlásellenes pártok mellett a populista pártok (köztük komoly helyen a Fidesz) is rárepültek a tradicionalista választói csoportok körében népszerű témára.

Nem csak belpolitikai célokra lett kiválóan használható a tömeges irreguláris migráció. A nyugati világ bomlasztásában érdekeltek (elsősorban a putyini Oroszország) jelentős fegyverhez jutottak általa, amit azóta is használnak: lásd Putyin szíriai hadműveleteit, Lukasenka akcióját migránsok tömeges nekieresztésével a lengyel határnak, vagy az orosz Wagner-zsoldoshadsereg líbiai támaszpontját, amely segít nyitva tartani a Líbiából Európába irányuló migrációs útvonalat, fenntartva a nyomást az EU-n.

Emiatt várható, hogy a jövő évi európai parlamenti választások előtt erősödni fog az Európába irányuló migráció. Érdekes jelenség, hogy Szlovákiában, ahol eddig főleg a cseh határ közelében fogtak el rendszeresen irreguláris migránsokat, mostanában ezek a hírek inkább a déli, magyarok lakta megyékből jönnek. Mind a választás esélyese, az Orbán-szövetséges Robert Fico, mind a szintén a Fideszhez közel álló magyar parlamenti képviselő és pártja, a Szövetség be is indította a migránshordákkal riogató szavazatgyűjtést.

Okkal mondhatta a június végi EU-csúcson Andrej Plenković horvát kormányfő, hogy még egyetlen témának sem volt ekkora hatása a nemzeti és uniós szintű politikai döntésekre és a pártpolitikára. Óriási jelentősége van tehát annak, hogy az EU Bizottságnak és a tagállamoknak sikerült megállapodásközeli állapotba hozni két új migrációs és menekültügyi megállapodást, amelyeken hét éve dolgoznak. A számtalan széttartó tagállami érdek közös nevezőre hozása nyomán június 8-án az illetékes (bel- és igazságügyi) Miniszterek Tanácsa minősített többséggel meg is szavazta az egyiket, és értékelések szerint a másikat is meg fogja. (A másik jogalkotó, az Európai Parlament már 2023 áprilisában megállapodott a menekültügy kezeléséről szóló rendelettel kapcsolatos tárgyalási álláspontjáról.)

Ellene szavazott a magyar és a lengyel kormányfő, tartózkodott Málta, Szlovákia, Bulgária és Litvánia. A két, nemmel szavazó ország kormányfője a miniszteri tanács ülését követő EU-csúcson is megakadályozta az állam- és kormányfők közös nyilatkozatának migrációról szóló része kiadását is.

Kötelező szolidaritás/migránskvóta újratöltve

Bár a magyar kormány végletekig leegyszerűsítő kommunikációja csak „meghívólevél migránsoknak” néven keretezi az új EU-paktumot, a meghívást nyilvánvalóan önmagában az EU léte jelenti. Hiába van az unió külső szárazföldi határainak mintegy 13 százaléka elkerítve, menekültek tízezrei haladnak át Magyarországon a szimbólummá vált határkerítés dacára. Emiatt több ország felfüggesztette – például Ausztria a magyar és a szlovák határán, Csehország a szlovák határán – a schengeni, a határok átjárhatóságáról szóló egyezmény működtetését.

Brüsszeli belső információk tudósítónktól az új paktum kapcsán: Tényleges áttörés vagy csak politikai hókuszpókusz az EU migrációs alkuja?

Tavaly több mint kilencszázezer menedékkérelmet adtak be az EU-ban, ami közel ötven százalékkal több, mint egy évvel korábban. 2022-ben 330 ezer illegális határátlépést jelentettek, ami 64 százalékos növekedés az előző évhez képest. Magyarországra érkezett a legkevesebb nemzetközi védelem iránti kérelem: 2021-ben negyven, 2022-ben ötven.

A rendelet bevezeti a kötelező szolidaritás intézményét – ezt nevezi a magyar kormány meghívólevélnek. E szerint a komoly migrációs nyomás alatt álló tagállamok megalapozott kérésére évente alapesetben harmincezer kérelmezőt át lehet helyezni másik uniós tagállamba. Ha egy ország ezt nem vállalja, befizethet helyette fejenként húszezer eurót (most kb. hét és fél millió forintot), amiből a kiinduló országokban lehet olyan projekteket finanszírozni, amelyek segítik a migráció visszaszorítását.

Létezik harmadik elkerülő útja is az újratöltött menekültkvótának: lehet személyzetet, műszaki berendezést küldeni, létesítményeket építeni más fogadó országokban, vagyis Magyarország mentesülhet a kötelezettség alól, hogy migránsokat kelljen befogadnia, de a területére érkezőket kezelnie kell, nem lökheti őket vissza adatfelvétel nélkül Szerbiába (ahogy tette tavaly 150 ezerszer, holott 2020 decembere óta ez a gyakorlat törvénytelen), vagy szállíthatja át szintén regisztráció nélkül az osztrák határra (ahogy tette ezt körülbelül kétszázezer emberrel 2015-ben).

Marsai Viktor, a Mathias Corvinus Collegium Migrációkutató Intézetének kutatási igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója úgy véli, hogy a harmincezres áthelyezési kvótát „nagyon könnyen fogják úgy interpretálni az embercsempészek, hogy az EU továbbra is befogad, szétoszt benneteket”. Azt elismeri ugyanakkor, hogy „a javaslatcsomag egy része abban gondolkodik, hogy bizonyos helyzetekben nem engedi be a menedékkérőket az EU területére, hanem az EU-n kívül kellene megvárniuk az eljárást”.

Tóth Judit alkotmányjogász, menekültjogi szakértő szerint a szolidaritási mechanizmus alkalmas arra, hogy tehermentesítse a frontországokat, de 2015 óta számtalan lehetőség lett volna elfogadni a szolidaritás elvét, ha valóban akarnák. (Schengeni határával Magyarország is frontország, még ha nem is ide érkeznek először Európán kívülről.) „2015 májusa óta lehet látni, hogy milyen irányba haladna az uniós szabályozás. Ha eddig vonakodtak ezt megtenni, pusztán azért nem fogják, mert esetleg pénzügyi áldozatot kell hozniuk vagy szakmai segítséget fogadni.”

Olaszország kivétel, ott valóban fontos ez, de a görögök már vonakodnak az infrastruktúra teljes kiépítésétől vagy az erősebb kapacitásbővítéstől – teszi hozzá. Mégsem ők szavaztak ellene vagy mondtak elegáns nemet a tartózkodással, hanem a lengyelek, a magyarok, a bolgárok stb. „Úgy tűnik, polarizálódott az unión belüli álláspont. Ezek a frontországok mintha beleálltak volna az oppozícióba. Viszont nem tudják megváltoztatni a földrajzi helyzetüket, szerintem zsarolási potenciált veszítenek a lehetőséggel.”

A másik harmincezer

Van tehát a harmincezres szám, amely az unió egészében a szolidaritási mechanizmus keretében maximálisan áthelyezhető emberek száma (bár vészhelyzetben a keret megemelhető). A lakosság száma és a GDP-arány mutatja meg, mennyi jut egy országra ebből. Magyarországnál a „migránskvóta” legfeljebb pár száz embert jelent. (Összehasonlításképpen: a kormány a letelepedésikötvény-programmal 17 ezer embernek adott letelepedési engedélyt Magyarországon.)

Van egy másik harmincezres szám a tervezetben, ami az EU-ban levő minimum eljárási kapacitást jelenti: egyszerre (itt nem világos, hogy mekkora időegység alatt) harmincezer menekültügyi eljárást kell tudni az EU-ban lefolytatni, amiből Magyarországra Marsai Viktor szerint majdnem 8500 fő jutna (más megkérdezettjeink szerint még nem tudni, mennyi), mert itt viszonylag sok illegális határátlépést regisztráltak, vagyis ennyi ember ügyét kell tudni egyszerre kezelni itthon. Valószínűleg ezek kapcsán beszél Orbán Viktor „migránsgettókról”, bár Magyarországon, amíg a Fidesz-kormány be nem zárta, öt nagyobb és több kisebb befogadóállomás volt, a délszláv háború idején pedig számtalan helyen szállásolt el Magyarország menekülteket.

Szekeres Zsolt, a Helsinki bizottság munkatársa szerint cinikus a magyar kormány ezzel kapcsolatos kommunikációja (azért jut ennyi ránk, mert mi rendesen regisztráljuk az illegális átlépéseket), mert valójában a visszakényszerítések száma nagyon magas. Erről a jelenségről az Európai Unió Bírósága 2020 decemberében kimondta, hogy jogellenes. „Nem lehet egy jogellenes helyzet jogellenes fenntartásával igazolni, hogy mentesüljünk a jogi kötelezettség alól. Ha a magyar kormány azt akarja, hogy alacsonyabb legyen ez a szám, akkor hagyjon fel ezzel a jogellenes gyakorlattal, és rögtön alacsonyabb lesz. Ez nem 150 ezer ember, hanem 150 ezer visszakényszerítés. Lehet, hogy csak pár ezer ember, csak mindenki megpróbálta hússzor.”

Előszűrés/tranzitzónák újratöltve

Tavaly több mint kilencszázezer menekültkérelmet adtak be az EU-ban, a többi 870 ezerre tehát továbbra is a dublini egyezmény vonatkozik, vagyis az az ország felelős a menedékjogi eljárás lefolytatásáért, ahol a delikvens belépett az EU-ba.

Ezt könnyítené meg, hogy a rendelettervezet bevezeti az úgynevezett előzetes kötelező határrendészeti eljárást. Ez a menedékkérők egy része esetében (akik irregulárisan/illegálisan érkeztek; akik olyan országból jönnek, amely esetében húsz százalék alatt van a menedékkérelmek elfogadási aránya stb.) megelőzi a menedékkérelem benyújtását. Ezeket az embereket gyorsított eljárásban ellenőrzik a határon egy őrzött helyen: igazolják a személyazonosságát, megnézik, veszélyt jelenthet-e a belbiztonságra, sérülékeny csoport tagja-e, akar-e menedékkérelmet benyújtani. Magyarországon valószínűleg a magyar–szerb határon lévő, bezárt, de azóta is őrzött tranzitzónákat használnák erre.

„Ez az egyik olyan eleme az új tervezetnek, ami a konzervatív, rendpárti erők által követelt szigorítási irányba viszi el a csomagot azáltal, hogy növeli a határeljárások és a gyorsított eljárások szerepét. Ezért is érthetetlen a magyar hozzáállás. Persze politikai kommunikáció szempontjából talán érthető, de normálisan szemlélve már kevésbé” – mondja Szekeres Zsolt.

A gyorsított eljárásban is egyedileg kezelik az érkezőt, nem utasítják el automatikusan, ha egy húsz százalék alatti elismertségi rátájú országból érkezik. „Fennáll egy vélelem, hogy nincs szüksége védelemre, de a kérelmező bizonyíthatja, hogy mégis miért van” – mondja a Helsinki bizottság munkatársa.

A tervezet – amellett, hogy növeli a határeljárások és a gyorsított eljárások szerepét – sok kiskaput is nyit, ahol ki lehet esni a menekültügyi eljárásból – teszi hozzá. Jelentősen növeli az együttműködési kötelezettség tartalmát: ha valaki nem nyújt be időben egy dokumentumot, nem tesz meg időben valamilyen nyilatkozatot, nem megy el egy meghallgatásra, akkor lehet úgy tekinteni, hogy hallgatólagosan visszavonja a kérelmét. „Ami problémás, mert sok kínzás-, erőszaktúlélő nem érti az európai eljárásokat, nem ilyen írásjelekkel kommunikál, nem érti, amit kap, amit mondanak neki. Nem azért nem jelenik meg, nem nyújt be valamit, mert nem akar, hanem nincs meg nála, nem szerezte még be, úton van, vagy nem érti, miért fontos. Nem lehet olyan mércét használni sérülékeny, traumatizált emberekre, amit felnőtt magyar emberek sem tudnak megugrani sok eljárásban.”

Nagy Boldizsár nemzetközi jogász ebben a cikkünkben beszélt a határkerítésekről és a migráció általános kérdéseiről: Orbánnak nem igaza van, hanem igaza lesz?

Előszűrés esetén kijelölt helyeken kellene bezárva tartani a gyorsított eljárás alatt az embereket. Nem megy ez szembe emberi jogi követelményekkel? – kérdezem. Hiszen a magyar tranzitzónák használatát részben ezért mondta jogellenesnek az Európai Unió bírósága, mert jogorvoslat és bírói ítélet nélkül bármeddig lehetett bezárva tartani embereket.

Az új előszűrési rendelet is fogva tartást irányoz elő pár napra ezekben az esetekben, anélkül hogy lenne hatékony jogorvoslat vele szemben. „Viszont a másik oldalon lévő igény is méltányolható, hogy a belépésnél, az azonosításnál valamennyi időre lehetőségük legyen az állami hatóságoknak arra, hogy hatékonyan el tudják végezni. Bizonyos esetekben korlátozott ideig most is lehet jogszerűen, bírói ítélet nélkül fogva tartani embereket, ilyen az előzetes letartóztatás 72 óráig” – mondja Szekeres Zsolt.

Tóth Judit más okot is említ, ami miatt a kötelező határrendészeti eljárás különbözik a volt magyar tranzitzónáktól. „Annak az volt az alapötlete, hogy úgy tekintjük, mintha az ott-tartózkodók nem lennének Magyarországon. Ez egy nemzetközi jogi fikció, amit már régóta túlhaladott a világ. Például a repülőtéren a tranzitzónával úgy teszünk, mintha nem tartozna ide, vagy Guantánamo egy kicsit nem tartozik az Amerikai Egyesült Államok területéhez. Területen kívül van, és akkor ott nem kell betartani a vállalt nemzetközi emberi jogi kötelezettségeket. Most nem ezt mondja az unió.”

Látni, hogy az EU szeretné gyorsítani az eljárásokat, de a Migrációkutató vezetője szkeptikus ezzel kapcsolatban: „Nagyon szépen kinéző határidők vannak, ezt le lehet írni, a papír mindent elbír. De mitől fog a mostani lassúság változni? Föl fogunk bérelni Európában még kétszázezer embert, aki ezekkel az ügyekkel foglalkozik? Bírókat, ügyvédeket, bevándorlási szakembereket képzünk? Ez irtózatos kapacitást, energiát visz el. A gyorsított eljárásban 12 hét alatt le kéne zajlania az első elemnek. Tolmácsot nem fognak találni annyi idő alatt” – mondja Marsai Viktor.

Tóth Judit szerint a bizottság már 2015-ben határozottan megfogalmazta, hogy nincs akadálya, hogy egy ország két lépésben vizsgálja meg a kérelmeket, és annak sem, hogy az eljárási határidők rövidek legyenek. Magyarországgal nem az a gond, hogy mi nagyon alacsony számban ismerünk el menedékkérőket, és nyújtunk nekik nemzetközi védelmet, hanem az, hogy nem vizsgáljuk meg egyediesítve a kérelmüket. Lehetne ugyanaz a végeredmény, hogy száz kérelmezőből kettő kap csak védelmet, de a száz embert meg kell vizsgálni és meg kell kérdezni, hogy merről jött, miért indult el, milyen a családi háttere, van-e más előzménye annak, hogy ezen a területen jár.

„Magyarország azt mondja, hogy úgyis olyan kevés ez a kettő, akkor inkább mind a százat üssük el attól a lehetőségtől, hogy érdemben megvizsgáljuk az ügyét. Építsünk kerítést, informálisan lökjük vissza Szerbiába, mondván, hogy Szerbia biztonságos ország. Ezért nem is tudott részt venni Magyarország a relokációs ajánlatokban, amiben először 120 ezer, a most elfogadott tervezetben harmincezer ember/év szerepel. Mert ahhoz tételesen fel kellett volna dolgozni ezeknek az embereknek az adatait, és akkor van esély arra, hogy a második lépcsőben, amikor még részletesebb vizsgálatot folytatunk, azt mondjuk: tessék, kedves másik tagállam, szolidaritásból vedd át őt tőlem.”

Az állam felelős, a szuverenitását gyakorolja a területén lévő emberekkel kapcsolatosan, így az előzetes határrendészeti eljárást lefolytató helyek az ország területén lesznek. Nem arról van szó, amit a brit kormány akart, hogy Európán kívül legyenek ezek a pufferterületek, esetükben Ruandában. „Annak nincs akadálya, hogy a határhoz közel hozzanak lére ezeknek az embereknek megfelelő, de emberséges elhelyezést, ahol vannak tolmácsok, szakemberek. Az unió segítségképpen régóta milliárdokat ad Görögországnak, Olaszországnak, Máltának és a többi országnak is, hogy infrastruktúrát fejlesszen, bővítse a kapacitását, akár egy határ menti övezetben is, de nem rossz körülmények között bezárva” – mondja Tóth Judit.

Ebben a cikkben írtunk a magyar kormány menekültügyi jogsértéseiről: Jogerős: Magyarország továbbra sem képes az uniós jognak megfelelő menekültügyi szabályozást alkotni​

A strasbourgi bíróság is megállapította, hogy az európai emberi jogi egyezmény 5. cikke pontosan meghatározza, hogy ha a személyazonosítás érdekében és a belépéshez valamilyen biztonsági azonosítás okán kell valakit átmenetileg szabadságában korlátozni, az csak addig tarthat, amíg fel nem tárják a személyazonosságát, az adatait. „Az, hogy valaki a tranzitzónában Magyarországon egy évet is eltöltött, messze túl van ezen az észszerű határon. Kapacitásokat kell, akár a határ közelében, akár a repülőtér közelében létrehozni, oda kell a hatósági embereket, a tolmácsot, a pszichológust, az egészségügyi szűrést telepíteni. De nem arról van szó, hogy Európán kívül vagy Ázsiában majd nagy telepeket hozunk létre, ahogy Ausztrália” – teszi hozzá.

Biztonságos harmadik országok

A mostani uniós jogszabályokhoz képest a tervezetek tehát tartalmaznak szigorításokat, tükrözik azt, amit a magyar kormány is el akar érni: kifelé tolják az embereket, és az unió határaira koncentrálnak.

Lehetővé teszik azt is, hogy az unió megállapodást kössön az őt határoló országokkal, ahonnan jönnek, illetve ahol sokan átjönnek, mielőtt az unióba belépnek. Ezek az országok – például Szerbia – jelenleg lényegében nem vesznek tudomást az országukon áthaladó tízezrekről. Így tett Magyarország is a menekültválság idején, amikor mindenféle adatfelvétel, regisztráció nélkül átszállított az osztrák határra majdnem kétszázezer embert. Ezt uniós tagállamként tette, akire vonatkoznak a közös szabályok, amelyek Szerbiára vagy Tunéziára nem. Szerbia viszont tagjelölt, Tunézia pedig közel egymilliárd eurót fog kapni az EU-tól.

Ha ilyen megállapodást köt az unió, azt biztonságos harmadik országnak lehet tekinteni európai szinten. „Bizonyos esetekben erre hivatkozva el lehet utasítani a menedékkérelmét azoknak, akik innen léptek be – mondja Szekeres Zsolt. – Akkor is, ha ezek az országok a gyakorlatban nem biztosítanak hatékony hozzáférést a tisztességes menekültügyi eljáráshoz. Ezek olyan államok, amelyek maguk is küszködnek azzal, hogy demokratikusan működjenek vagy egyáltalán működjenek. Lásd Tunézia, Líbia, Egyiptom, Törökország, de akár Szerbia is idetartozhat, nyilván nem egy lapon említve Líbiával, de mint amely nem működtet hatékony menekültügyi rendszert.”

A magyar kormány követelése volt, hogy ki lehessen szervezni a menekültügyi eljárásokat. „A magyar helyzet annyira rossz, hogy még ez is előrelépés, mert legalább nem lehet majd kikerülni azt, hogy lehessen menedékkérelmet benyújtani az országban és a határon is” – teszi hozzá.

Marsai Viktor mégis szürkezónának tartja a biztonságos harmadik országokra vonatkozó szabályozást. „Mi történik a Szerbia felől érkező emberekkel, ha elutasítják a kérelmüket? Kinek kell hazavinnie őket? Ki a felelős értük? A jelenlegi rendszerben az én területemen lévőkért én vagyok a felelős. Az EU joganyaga gyakorlatilag kiüresítette a harmadik biztonságos ország fogalmát. A mostani javaslatcsomag is hosszú oldalakon keresztül tárgyalja, hogy mi számít ilyennek, és mi nem. Lehetetlen standardok vannak benne. Valaki átmegy öt olyan országon, ahol nincs polgárháború, nem üldözik, alapvetően adottak a biztonságos életkörülmények, de ez semmit nem jelent. Például a dokumentumban szerepel, hogy az adott országban biztosított az alapvető egészségügyi és oktatási rendszerhez való hozzáférés. Dél-Egyiptomban az oktatás és az egészségügyi rendszerhez való hozzáférés finoman szólva nem éri el az európai standardokat.”

Tóth Judit állítja, hogy eredetileg a tervezetbe korábban beletették a listát, csak végül kikerült belőle. Hat európai ország, köztük Törökország szerepelt rajta biztonságos harmadik országként.

„A magyar törvényben egyébként már 2004 óta szerepel a biztonságos harmadik ország fogalma – mondja. – A hatóság végigmegy a checklisten az adott személy esetében, és már most is lehetne különbséget tenni az azonos területről érkezők vagy azon átvándorlók között. Van olyan személy, akinek volt esélye ott a védelemre, van, akinek nem. Olyan lehetőséget tudott magának ott biztosítani, mert valamilyen családi vagy egyéb oka volt arra, hogy ott tudott tartózkodni legálisan, vagy megvolt hozzá a fedezete. Itt sem lehet mechanikusan azt mondani, hogy aki azon az országon keresztül jött, kipipálom, nem is kérdezek már semmit tőle. Azt nem lehet megspórolni, hogy valamilyen módon hozzájusson a hatóság egy egyéni történethez. Abban lehet esetleg különbség, hogy van, akinél ezt hosszabban lehet feltárni, a másiknál pedig rövidebben.”

Tehát az is visszakerülhet egy biztonságos harmadik országba, aki valahogy bevergődik az unióba, és menedékkérelmet ad be, ha valamilyen feltétel teljesülése miatt a menedéket megkaphatta volna a harmadik országban is.

„De itt nem elég csak önmagában az uniós jogot és ezt a rendeletet alkalmazni, figyelembe kell venni az európai emberi jogi egyezményt és a kínzás tilalmáról szóló ENSZ-egyezményt is. Azt kell a hatóságnak feltárnia, hogy ugyan lehet, hogy az az ország olyan szempontból számára nem jelent veszélyt, hogy nem fogják agyonütni, nem fogják kizsákmányolni, de a nemzetközi védelemhez nem fér hozzá, mert szűkek a kapacitások.” Ha pedig nem jogosult védelemre, visszaküldik oda, amely országgal visszafogadási egyezmények vannak. Az EU új partneri keretnek nevezi ezt, aminek része többek között a visszafogadási egyezmény és a reintegráció támogatása is.

Tehát ha valaki Szerbiából jött Magyarországra, akkor sem dobják vissza, hanem lefolytatják az előszűrési eljárást, de nem a legmélyebb részletek feltárásáig – mondja Tóth Judit. „De az is egyéniesített, ott is kell adatokat feltárni. Aztán visszaküldhetik Szerbiába, ha ilyen megállapodás lesz.”

De csak akkor kerülhetnek vissza akár a tranzitországba, akár a származási országba, ha minimum az előszűrési eljárást lefolytatták. „Az előszűrés nem arról szól, hogy jó napot kívánok, honnan jött? Szerbiából. Kész, tovább nem kérdezzük. Elindul egy egyéniesített eljárás, csak nem megy le a teljes mélységig. Addig, hogy feltárják, hogy milyen egyéni és üldöztetési körülményei voltak, mert kiderül, hogy az nem volt, csak elveszítette a munkáját, vagy a családjával szeretne jobb körülmények közé kerülni. Sokféle ok van, és sokszor ezek az okok átlapolnak egymásra.”

És ha csak a munkáját vesztette el? Akkor a kibocsátó országába kellene visszaküldeni, nem Szerbiába? – kérdezem. „Attól függ, hogy milyen megállapodás lesz a két fél között. Magyarország és Szerbia között is van visszaadási egyezmény, abban nekünk az a feladatunk, hogy olyan embert küldjünk vissza, aki biztos, hogy nem szorul nemzetközi védelemre. Ott egy megfelelő kapacitású hatósági helyet kell létrehozni.”

Vagyis az EU most szétteríteni készül a tömegeket a határain kívül, ami szépen megfogalmazva úgy hangzik, hogy komplexen kell kezelni a migrációs politikát, együtt kell fejleszteni a partnerségi kerettel. „Abban benne van, egyébként a múltban is benne volt, hogy ezekben a partnerségi együttműködésekben segít visszatérni a menekülteknek vagy annak, aki például elveszítette a munkáját Nyugat-Európában. Sőt segít abban is, hogy ne is induljanak útnak. Mert beruházásokat csinál, emberi jogi sztenderdeket ad át, infrastrukturális támogatást ad.”

Vagyis azt, amit sokszor elmondott a magyar kormány képviselője, hogy helyben legyen a segítség. „Az egy része a történetnek. De nyilvánvaló, hogy azt nem lehet szembehelyezni azzal, aki már itt áll a határon, és segítségre van szüksége.”

Vagyis úgy néz ki, jó sok migráns lesz Szerbiában. Onnantól az ő dolguk, hogy visszajuttassák Maliba mondjuk, ahonnan kis eséllyel jogosult nemzetközi védelemre valaki. A többi peremországnak, Moldovának vagy Boszniának a partnerségben ugyanúgy meg kell találnia erre a megoldást. „Ebben egyfelől benne van az, hogy ha jelölt állam, akkor bizonyos követelményeket támasztanak vele szemben. Másfelől nyilvánvaló, hogy nem lehet aránytalanul nagy feladatokat hárítani rá. Például lehet segíteni, hogy charterjáratokat indítson a célországba, vagy a hatóságaik is fel tudjanak zárkózni ahhoz, hogy ott bíráljanak el.”

Vagyis a szerbeknek az a hozzáállása, hogy egyszerűen hagyják, hogy átvonuljanak rajtuk, nem lesz tartható. Ez nem nagyon különbözik a brit próbálkozástól a ruandai eljárásokat lebonyolító táboroktól, csak sokkal közelebb a vágyak földjéhez, esetünkben az EU-hoz.

Tóth Judit arra hívja fel a figyelmet, hogy a kilencvenes évek elején, amikor Magyarország még az Európa Tanácsnak volt csak a megfigyelője, aztán tagja a kilencvenes évek elején, az EU-tagság pedig még nagyon messze volt, mi voltunk a pufferzóna. Ide nyomták vissza a migránsokat például Ausztriából. Bár Magyarország földrajzi korlátozással csatlakozott a genfi egyezményhez, így (már akkor is) kivonta magát az összes nem európai kérelmező ügyéből, „Németország, Ausztria és a többiek azt mondták, hogy visszaküldenek embereket ide, és ha csatlakozni akartok az európai klubhoz, akkor egy kicsit ti is foglalkozzatok a témával, legalább belejöttök. Bizony akkor kellett érvelni, hogy Magyarországon az infrastruktúra nem teszi lehetővé, mert nincsenek meg azok a kapacitások, plusz van ez a kibúvó is, a földrajzi korlátozás. Akkor Magyarországnak is ott volt a lecke, hogy vegye komolyan a vállalt kötelezettségeket, hozzon létre megfelelő infrastruktúrát, hatóságot, és oldja föl a földrajzi korlátozást, mert az emberek nem aszerint mozognak, hogy elolvassák a Magyar Közlönyt.”

A második részben, ami itt olvasható, a visszaküldésekkel foglalkozunk, és megnézzük, milyen mozgástere maradt a magyar kormánynak.