Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Mosolygott és viccelődött Alekszej Navalnij az áthelyezését követő első bírói meghallgatásán


Alekszej Navalnij a 3. számú fegyintézetben
Alekszej Navalnij a 3. számú fegyintézetben

A bíróság elutasította a bebörtönzött orosz ellenzéki vezető panaszait a bánásmóddal kapcsolatban vele szemben.

Alekszej Navalnij videókapcsolaton keresztül vett részt a meghallgatáson, amelyet követően az ügyben eljáró bíró, Kirill Nikiforov elutasította a beadványt.

Az aktivista azt kifogásolta, hogy tizenkét napra magánzárkába került októberben előző börtönében.

Az ítélet szerint ez indokolt volt, miután bizonyítást nyert, hogy a felperes megsértette a büntetőtelep szabályait azzal, hogy „sértő” szavakat használt egy börtönőrrel folytatott vitájában.

Ehhez kapcsolódóan: A szörnyeteg visszatér – Sztálin árnya vetül a putyini Oroszországra

Navalnij a tárgyalás egy pontján azt mondta az előzőleg több más hasonló ügyében eljáró bírónak, hogy „örömkönnyek gördülnek le az arcán”, hogy viszontláthatja őt.

Az ellenzéki politikus amiatt is eljárást indított, mert a börtönben nem kaphatta meg a felesége leveleit. Ez ügyben később születik majd döntés, mivel időt kért a kapcsolódó dokumentumok megismerésére.

Ehhez kapcsolódóan: „Sarki farkas”: A kemény börtön, ahol csapata rátalált Navalnijra

A Vlagyimir Putyin orosz elnök leghangosabb kritikusaként számontartott férfi előző nap arról számolt be a korábban Twitterként ismert X-en, hogy hét napra magánzárkába kerül, amiért nem mutatkozott be „megfelelően” egy őrnek, miután letelt a számára előírt karanténidőszak a sarkvidéki fegyintézetbe való áthelyezését követően.

Navalnijt decemberben szállították át a Sarki farkasnak is nevezett fegyintézetbe, amelyet kegyetlen körülményei és ijesztő elszigeteltsége tett hírhedtté.

Ehhez kapcsolódóan: Az oroszországi ellenvélemények elnyomása: a Szovjetunióban működött, ahogy most is

A Moszkvától nagyjából kétezer kilométerre fekvő börtönben több mint ezer ember raboskodik, köztük több évtizedes szabadságvesztésüket töltő tömeggyilkosok, pedofilok, visszaeső bűnözők.

Az aktivista ügyvédjei útján azt írta a héten a közösségi médiában, hogy „a hőmérséklet még nem ment –32 Celsius-fok alá”, így „pezsdítőnek” találta kora reggeli tornáját.

Nyár végén újabb tizenkilenc év szabadságvesztést szabtak ki Alekszej Navalnijra. A bíróság szélsőséges közösség létrehozásában és finanszírozásában, kiskorúak veszélyes cselekményekbe való bevonásában és a nácizmus rehabilitációjában találta bűnösnek.

Ehhez kapcsolódóan: Szélsőségesség vádjával újabb tizenkilenc év börtönre ítélték Alekszej Navalnijt

A politikusnak egy legszigorúbb minősítésű büntetés-végrehajtási telepen kell letöltenie a büntetését. Ilyen helyeken az orosz törvények alapján az életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtott vagy különösen veszélyes, visszaesőnek számító elítélteket tartják fogva.

Alekszej Navalnijt 2021 elején tartóztatták le, amint hazaérkezett Németországból, ahol a szerinte az orosz elnök utasítására végrehajtott, majdnem halálos mérgezése után gyógykezelték. Egy bíróság két év és nyolc hónap letöltendő börtönbüntetést szabott ki rá, amiért megsértette korábbi, széles körben vitatott ítélete feltételeit azzal, hogy lábadozása alatt nem jelentkezett a hatóságoknál. Később további ügyekben is bűnösnek találták, szélsőséges szervezetnek bélyegezték korrupcióellenes alapítványát és oroszországi hálózatát.

Ehhez kapcsolódóan: Anne Applebaum-interjú: Putyin „valójában elpusztítja a modern Oroszországot”

A Kreml tagadja, hogy bármi köze lenne az aktivista megmérgezéséhez, szakértők szerint azonban ilyen típusú idegméreggel kizárólag állami szereplők rendelkeznek.

Számos nemzetközi jogvédő szervezet politikai fogolynak tartja az ellenzéki politikust. Az Európai Unió és az Egyesült Államok többször is felszólította Oroszországot azonnali szabadon engedésére.

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG