Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Londont bírálják a menekültpolitikája miatt – eddig ötszáz vízumot adott ki ukránoknak


Román tűzoltó visz egy menekült csecsemőt a román–ukrán határnál, Siretnél március 7-én
Román tűzoltó visz egy menekült csecsemőt a román–ukrán határnál, Siretnél március 7-én

Minden oldalról súlyosan bírálták a brit kormányt kedden a parlamentben az ukrán menekültekkel kapcsolatos politikája miatt, miután Kevin Foster bevándorlásügyi miniszter azt mondta, Nagy-Britannia eddig ötszáz vízumot adott ki az orosz invázió elől menekülőknek.

Az Európai Unió országaival ellentétben Nagy-Britannia megköveteli az ukrajnai harcok elől menedéket keresőktől, hogy érkezéskor érvényes vízummal rendelkezzenek. Az orosz invázió kezdete óta két új vízumútvonalat jelentett be, de ezek közül jelenleg csak az egyik működik.

„A múlt pénteken életbe lépett a családi vízum rendszere, már több mint tízezer kérelmet nyújtottak be. Több mint ötszáz vízumot adtak ki, és még többet adnak ki, miközben itt beszélünk” – mondta Foster kedden a parlamentben.

Mára kétmillióra nőtt az ukrajnai orosz invázió elől menekülők száma – közölte kedden az ENSZ menekültügyi hivatala, az UNHCR vezetője.

„Ez szégyen” – mondta Alec Shelbrooke, a kormányzó Konzervatív Párt képviselője annak a számos dühös közbeszólásnak egyikében, amelyek minden oldalról elhangoztak a feszült, rendkívüli vita során.

„Nem akarunk itt állni a Házban, terveket és folyamatokat hallgatni, dátumokat akarunk, cselekvést akarunk. A belügyminisztériumnak sokkal gyorsabban kell reagálnia, mint ahogy teszi” – mondta.

Az EU megállapodott abban, hogy ideiglenes tartózkodási engedélyt ad a menekülteknek, és legfeljebb három évre hozzáférést biztosít számukra a munkához, a szociális jóléthez és a lakhatáshoz. Írország eddig több mint kétezer ukrán menekültet fogadott be a vízumkényszer feloldása óta.

„Ez az ország (…) még a közelébe sem jutott ennek. Miért nem?” – mondta Andrew Murrison konzervatív képviselő az ír adatokra hivatkozva.

Foster védelmébe vette a kormány ragaszkodását a biztonsági ellenőrzéshez a dél-angliai Salisbury városában 2018-ban elkövetett idegméreg-támadásra hivatkozva. Nagy-Britannia három orosz katonai hírszerző tisztet hibáztat miatta, akik hamis személyazonossággal, turistaként utaztak be Nagy-Britanniába.

„Sajnos már most is látunk olyanokat, akik hamis dokumentumokat mutatnak fel Calais-ban, és azt állítják, hogy ukránok. Mivel még mindig emlékszünk a Salisburyben történthez hasonló incidensekre, a kormány nem kockáztatja országunk és népünk biztonságát” – mondta.

XS
SM
MD
LG