Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Újra nőtt a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépre szorulók száma is


Egy pácienst tájékoztatnak a békéscsabai Réthy Pál kórházban 2021. június 25-én.
Egy pácienst tájékoztatnak a békéscsabai Réthy Pál kórházban 2021. június 25-én.

Maradt a lassú oltási tempó, miközben megint megugrott a kórházban ápolt fertőzöttek száma. A harmadik oltást továbbra is csak szabályozatlanul intézheti az, akit mégse védett meg az állam által ajánlott termék.

A járvány újabb két halálos áldozatát jelentette be az állami tájékoztatás július 6-án. Csaknem 30 ezer regisztrált, közvetlen áldozatot tart nyilván a magyar állam. A nem regisztrált, de mégis a fertőzés miatti halálesetekre csak az elhunytak végleges számából lehet majd később statisztikai módszerekkel következtetni.

125 koronavírusos beteg szorult kedden kórházi ápolásra, 21 embert pedig lélegeztetőgéppel próbálnak életben tartani. Mind a két szám növekedést jelent a hétfői értékekhez képest, akkor még csak 82 kórházi ápoltról és 18 lélegeztetőgépre szoruló, súlyosabb betegről adtak hírt.

Nem sikerül haladni az oltásokkal

A kormány bejelentése szerint az 5 millió 463 ezer regisztrált nagyjából 7 százaléka nem kapott még egy oltást se. Ez több mint 400 ezer magyart jelent. Ehhez képest tartósan nem sikerül visszagyorsulni az oltási tempóval.

Keddre is csak hétezerrel több olyan ember lett az országban, akik legalább egy oltást kaptak már. Ez egyébként 5 millió 513 ezer főt jelent. Arról pedig jó ideje nem ad hírt az állami tájékoztatás, hogy a regisztrált 65 év felettieket sikerült-e már mind, vagy majdnem mind beoltani. Akiknek például ugyanis nincs internet-hozzáférése, azokon keveset segít, ha az interneten egyébként foglalhatnának maguknak időpontot.

Illegálisan próbálkoznak harmadik oltásért a nem védettek

„Szerencsém volt, jókor voltam jó helyen. Ez semmi másról nem szól, csak az emberségről

– mondja Pálmai Ferenc, aki tudott magának szerezni harmadik, fejlettebb technológiájú oltást, miután a kínai Sinopharm terméke valószínűleg haszontalan volt számára.

Duda Ernő szegedi virológusprofesszor a Szabad Európának korábban nyilatkozva jogosnak nevezte a kínai vakcinával oltottak, de a tesztek szerint nem védettek azon felvetését, hogy itthon monitorozni kell a Sinopharmmal oltott hatvanévesnél idősebbeket. És ha nincs vagy alacsony a védettségük, kapniuk kéne egy harmadik oltást.

Az érintettek egyébként nyílt levélben fordultak a döntéshozókhoz és a sajtóhoz, hogy elérjék az ingyenes tesztelést és ha szükséges, védettség hiányában a harmadik oltást. A kormány viszont ezúttal inkább a gyógyszergyártók tesztjeit várná hónapokon át, a főváros viszont ingyenes antitestvizsgálatot hirdetett. Az első körben meghirdetett helyek alig egy óra alatt be is teltek. Az ügyről alább bővebben is olvashat.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG