Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Navalnij perel, mert nem olvashatja a Koránt


A bebörtönzött orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij keresetet nyújtott be az őt fogva tartó 2. számú fogház vezetői ellen, amiért nem engedik neki, hogy olvassa a Koránt. Azt mondja, a fejlődéstől fosztják meg.

Navalnij kedden azt írta az Instagramon, hogy a muzulmánok szent könyvét, a Koránt visszatartják az összes többi könyvvel együtt, melyeket magával vitt a börtönbe március elején. Az őrök azt mondták neki: három hónapra van szükségük ahhoz, hogy a könyveket, köztük a Koránt átvizsgálják szélsőséges tartalom után kutatva.

Az a gond, hogy nem adták ide a Koránomat. Amikor lecsuktak, készítettem egy listát, hogy milyen feladatokat végzek el a börtönben. Az egyik az volt, hogy mélyen tanulmányozom és megértem a Koránt és a Próféta követőit... Megértettem, hogy a fejlődésem keresztényként is megkívánja a Korán tanulmányozását” ‒ írta posztjában Navalnij.

Pont a ramadán kezdetén

Navalnij kijelentése egybeesett az iszlám szent hónap, a ramadán első napjával. A gyakorló muzulmánok ilyenkor tartózkodnak az evéstől, az ivástól, a dohányzástól és a nemi élettől napkeltétől napnyugtáig.

Oroszország több mint 144 millió polgárának nagyjából tizede muszlim vagy iszlám kulturális háttérrel rendelkezik.

Navalnijt januárban tartóztatták le, miután hazatért Németországból, ahol szibériai mérgezése után kezelték. A mérget idegméregként azonosították európai laboratóriumok tavaly augusztusban. Navalnij Putyin elnököt vádolta meg azzal, hogy ő rendelte el a mérgezést, ezt a Kreml tagadja.

Már 13 kilóval kevesebb

Februárban egy moszkvai bíróság úgy határozott, hogy Navalnij, miközben Németországban volt, megsértette a feltételes szabadlábra helyezés feltételeit egy régi sikkasztási ügyben, melyről széles körben úgy vélik, hogy politikai indíttatású volt. Navalnij 3 és fél év felfüggesztettjét letöltendő börtönre változtatták. A bíróság úgy döntött, hogy csak kicsit több mint 2 és fél évet kell leülnie, mert beszámítják a korábban házi őrizetben töltött időt is.

Navalnij a közelmúltban hátfájásra és végtagzsibbadásra panaszkodott, és azzal vádolta meg a hatóságokat, hogy visszatartják a megfelelő orvosi kezelést.

A 44 éves politikus 13 kilót fogyott, mióta lecsukták, de folytatja az éhségsztrájkját, mellyel azt akarja elérni, hogy a saját orvosa kezelhesse.

XS
SM
MD
LG